Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Frost: A sírcsapda

Cat és Bones 6.

2020. augusztus 26. - BBerni86

Természetfeletti, sorozatgyilkost megállító, romantikus.

Cat és Bones élveznék a közös életük, csak éppen még küszködnek Cat visszamaradt képességével. A nő vonzza a szellemeket, melyek ellepték az otthonukat. Köztük van Don lelke is, és senki nem érti, a férfi miért nem covers_578925.jpgtudott továbblépni. Ám mielőtt ebbe jobban bele tudnának merülni, az egyik szellem segítséget kér. Annak idején boszorkányként máglyán égették meg – a haláláért felelős inkvizítor minden szelleme minden Halloween alkalmával testet tud ölteni, és egy segéddel 3 nőt ejt foglyul, vádol és kínoz meg, majd végez velük. Barátaikkal kiegészülve a gonosz szellem ellen indulnak, de Kramer komoly ellenfélnek bizonyul. Ő is kiveti a saját csapdáját, és készen áll végezni az ellene szervezkedőkkel.

Jeaniene Frost természetfeletti, vámpíros romantikus sorozata már a Könyvmolyképző könyveként folytatódott. Valahol logikus is, ha az egyik leágazó sorozat náluk van (Dracula abban a főszereplő). Már csak a démonos-alakváltós maradt ki a sorból, de mivel pont mostanában nyilatkozták, hogy nem akarnak több, másnál félbehagyott sorozatot átvenni, Denise és Spádé története attól tartok, félbe marad. Vigasztal a tudat, hogy a háromból az érdekel a legkevésbé.

Plusz, Frost is egyike az univerzumépítő szerzőknek. Vagyis, hiába van külön sorozat a már emlegetett párosnak, ahogy Vladnak is, felbukkannak egymás történeteiben. Ahogy Bones és Cat vendégszerepelt a lobbanásokban, itt Denise és Charles segítenek a szellem ellenében. Így nincs olyan érzése az embernek, hogy valamiből kimaradt.

Különben ez a kötet kiválóan alkalmas arra, hogy valaki belelessen ebbe az univerzumban. Nincs olyan cselekményszála, ami vezetne valami nagyobb vagy összetettebb kaland felé. Egyetlen probléma van, a szellem inkvizítor elkapása és likvidálása. Nincs mögötte másik ellenfél, akihez köteteken keresztül kerülnek közelebb. Ilyen szempontból ez egy filler regény, egy különálló kalanddal.

Tény, annak szórakoztatóbb lesz, aki minél több előismeretet beszerzett már. A cselekményre nincs hatással, de visszautalnak korábban történt eseményekre. Ezt az fogja érteni, aki olvasta az előző köteteket is.

Bár a romantikus címke is egyértelműen jár neki, ez azért elsősorban nem a szerelemről szól. Van egy sötét ellenfél, trükkökkel és sok gonoszsággal, akivel harcolnak. Csapdákat állítanak, menekülnek, küzdenek. Dominál az akció, és izgalmasan, változatosan haladunk a nagy összecsapás felé.

Közben látjuk, hogy milyen jól működik Bones és Cat kapcsolata. Olyan veszettül imádják egymást, hogy az már sok is. Szerencsére nem megy el az erotika felé a regény, ha egyes részekben az ilyen fülledtség is megvan. Díjazni is tudom, hogy egy kerek, izgalmas cselekményt és akciókat kaptunk, nem egy mondvacsinált párkapcsolati konfliktust, amin szenvedtek volna a szereplők.

Megvan a regényben az a stílus is, ami jellemzi ezt a sorozatot. Cat, de több más karakter is, egyedi humorral rendelkezik, és akinek erre rá van állva az agya, még a véresebb jelenetekben is megtalálhatja a derűs oldalt. Nem akar minket Frost megijeszteni, szórakoztat.

Ha valamit hiányolni fogok, az a jellemfejlődés. A filler epizódok egyik jellemzője, hogy mélyebbre visznek minket a hős karakterében, elmélyítik a személyiségét. Itt viszont mindenki pont olyan, amilyenné eddig alakult. Nem tudunk meg új dolgokat róluk, de a meglevő tudásunk sem kap új részleteket. Olyan mindenki, mint volt.

Talán eddig nagyon el voltam kényeztetve, mert ez hiába egy korrekt és önálló sztori, hiányzott egy nagyobb főellenség vagy történetszál. Jó, és mégis hiányérzetem van…

 

Frost: A sírcsapda - Mint urban fantasy: 75% tág világa van, jól összekötött karakterekkel. Csajos és izgalmas is.

Szubjektíven: 70% szeretem a karaktereket, bírom a humorát és a kalandokat, de ez túl filler.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr6016177746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása