Új életet kezdő, családi, közösségbe illeszkedő, szőlőbirtokos.

Oaks elhatározta magát, hogy az életét átköltözteti a Balaton mellé. Ehhez azonban fel kell számolni mindent, ami Kanadához kötötte. Az alkalmazottai megkönnyítik neki: a helyettese felmond, és érkezik egy meglepően jó ajánlat a cégre. Így már megvan az anyagi bázis, amivel a kúriát megint széppé lehet varázsolni. A feleségével átmennek, és megindul a hajsza a szakemberek után. Hiszen még azt sem egyszerű eldönteni, kit érdemes pl. megbízni a tetőzet rendbe hozatalával. Közben a szőlőt is fel kell mérni és gondozni. Itt minőségi bor készülhet, és a férfi feltett szándéka, hogy ismertté teszi a márkájukat. Közben a párja könyvet ír a váltásról, melyhez kiadót is sikerül találnia. Hogy ne legyen annyira egyszerű a helyzet, Oaks apja is hazavágyik, és a férfi hajlik is rá, hogy hazavigye idős édesapját, akinek a betegségén is segíthet, ha a fiatalsága helyszínére visszatér. Arról már nem is beszélve, hogy a helyiek ellen is bevethető, mint titkos fegyver…

Sorozatnál mindig fontos szerintem tisztázni, mennyire kell ismerni a korábban történteket. Vagyis, van-e értelme elolvasni jelen esetben a Szerelmem, Balatont, ha valaki nem olvasta az Édesvízi mediterránt? Itt nem jelent gondot.

Tulajdonképpen olyan az alaphelyzet, hogy mindent megkapunk kicsiben, amiről az előző rész szólt. Abban hozza meg Oaks a döntést, hogy elfoglalja az örökségét és szőlősgazda lesz a Balatonnál. Itt pedig megkezdődik mindennek a kivitelezése, vagyis semmilyen cselekményről nincs az olvasó lemaradva.

Ez a rész még jobb is azzal, hogy nem csak mereng a hős és ismerkedik a környékbeli emberekkel, hanem tevékenyen lefoglalja magát. Megkezdődik a költözés, az építkezés, a családi kapcsolatok újjáélesztése. Itt nem csak hangulatok és beszélgetések vannak, hanem cselekmény is. Most sem egy körömrágóan izgalmas regény a végeredmény, de legalább van már tartalom is az életképek mögött.

A szereplők is mondhatni, újra be lesznek mutatva. Aki már szerepelt az első részben, most is megkapja ugyanazt az alapozást, mint korábban. Most több szerephez is jutnak, így ebből alaposabban is meg lehet őket ismerni.

De most is, ami a kötetet eladja a hangulata. Még mindig egy impresszionista festmény jut róla eszembe. Nem konkrétan egy eseményt akar ábrázolni, hanem egy életérzést és hangulatot. A balatoni mediterránt, ami a sorozat nevévé is vált. Ezt éreztem benne, átélhetővé tette a szöveg, és ez megadja azt a pluszt, amiért nem akadok ki azon, hogy tulajdonképpen a felújítási munkálatokon és az első szüreten túl nincs más a regényben. Ahogy éreznek az emberek, ahogy alakul a közösség, ahogy Oaks, a neje és az idős apja otthont építenek itt, amilyen ez a világ, arról szól ez a rész.

Most azért sem panaszkodom, hogy alig van jelen a Balaton. Most itt van visszatérő vizuális elemként, és valóban jól érzékelteti, örök emlékeztető, hol játszódik a cselekmény. Azt különösen élveztem, hogy különféle időjárási viszonyok között jelenik meg a tó. Szinte képeslap effektusom lett, és hozta szépen vissza az emlékképeim a Balatonról. Igazi, nagy viharban még ugyan nem láttam, de a regény után ahhoz is kedvet kaptam. (Tudom, éledni kezdett bennem a katasztrófa turista, akinek nagy álma egy kitörő vulkánt látni lehetőleg úgy, hogy ne haljak ott.)

Határozottan jobb élmény volt ezt a kötetet olvasni, még akkor is, ha a cselekmény most sem izmos. Ha helyenként irritál a szöveg – ahogy a feleségét pl. Oaks a nőmnek hívja, attól falnak tudnék futni. De van haladás, és a borító most is szép.

Viszlát, Oaks, jöhet majd a sorozat 3. része is!

Tóth: Szerelmem, Balaton – Mint humoros: 50% impresszionista hatások, sajátos szókincs, hangulatos is, de a sztori…

Szubjektíven: 50% a történetet még mindig kevesellem, de már van egy hangulat, ami ok.