Fülszöveg: 

Brit-Malájföld, 1930-as évek
Cecily elégedetlen feleség, akit a fényes jövő ígéretével csábít el Fujiwara japán tábornok – azt állítja, Malájföld független lesz, nem lesz többé brit gyarmat. Cecily egyre inkább beágyazódik, tulajdonképpen Fujiwara különbejáratú kémjeként működik, és ezáltal az egész ország sorsa megváltozik. A második világháború alatt a japánok diktatúrát vezetnek be.

Malájföld japán megszállás alatt, 1945
Cecily és a családja nyomorúságos körülmények között tengődik. A három gyereke nincs biztonságban. Csak Cecily óvhatja meg őket, de neki fogalma sincs, hogyan tegye. Ráadásul nem árulhatja el nekik, hogy mi volt a szerepe a háborúban.
Szembe fog tudni nézni a múltjával? És még időben megteszi?

Szerintem: 

Már egyetemista voltam, amikor feltűnt, hogy mennyire egysíkúan mutatnak be nekünk korszakokat. Még a történelem oktatásból is nagy szeleteket kihagynak. II. világháború: az európai hadszíntérbe belefújtanak, de Ázsiáról alig hallottam valamit. Korea, Vietnam – az amerikai filmekből, mint a Rambo, többet informálódtam, mint a tanórákon.

Így feltűnik, ha egy szerző nem a sokat ismételt színteret és témát választja a XX. századból. Malájföld japán megszállása a II. világháború idején? Most hallok róla először. Az megvan, hogy

a japánok kegyetlen urak voltak. Azt láttam már filmen – A háború virágai – hogy mit műveltek a kínai lakossággal, vagy az amerikai hadifoglyokkal – Rendíthetetlen. Vagy, az amerikai klasszikus érából A híd a Kwai folyón, amelyben szintén ott volt a kegyetlenség. Mégis, így összegyűjtve, igaz történetek alapján megrendítő, hogy mi zajlott ott és akkor.

A cselekménnyel kapcsolatban egy megjegyzés: van egy előszó, a szerző mesél arról, hogy miért ezt a témát kutatta és milyen történeteket meséltek el neki. Ezzel a résszel óvatosan! Tulajdonképpen abban benne van majdnem minden cselekményszál zanzásítva. Nekem kissé gondot okozott, hogy sok mindenről tudtam, mi fog történni, mert onnan kiderült a szereplőkről, mi lett velük később. A regény így kevésbé volt izgalmas.

Pedig, van egy nagyon jó trükkje. Kihasználja, hogy családregény. Egy család, néhány családi barát és mindenki másképpen éli meg ugyanazt. Sok-sok szenvedés vár rájuk és mindenki másképpen éli meg, mi zajlott a japán fennhatóság idején. Megrendítő, ahogy a kislány felfogni sem képes, hogy árva kis barátnője mit szenved el egy olyan házban, ahol a japán katonák gyereklányokat használnak prostituáltként, mert ők még kicsik teherbe esni. Amit a malájok szerveztek, amitől csak még gyomorforgatóbb az ötlet. A kamasz fiú, akit elhurcolnak rabszolgamunkára, de nem elégednek meg a testi fenyítéssel, éheztetéssel, egy elborult tiszt még rendszeresen erőszakolja is, mert a fiúnak világosabb a bőre az átlagnál. A nagylány, aki a megélhetésért tűri a napi szintű szóbeli bántalmazást. Bármelyik gyereket a családban nagyon lehet sajnálni, egy poklon kell keresztülmenniük.

Mindezt tudja azzal fokozni Chan, hogy az anya révén a kezdetekre is visszavisz. Amikor még nem volt itt a japánok uralma, de az unatkozó háziasszony egy japán katona szeretője és kémje lett, előkészítve a megszállást. Valahol hányingert keltő, ahogy át lett verve az asszony és mennyire ki lett forgatva az ideológia, amellyel lépre lett csalva. Cecily a saját kasztja felemelkedését várta a japán uralomtól, aztán éppen ők lettek legjobban bántalmazva. Roppant nagyon puffan, ahogy szembesül vele, hogy mit ártott a saját családjának, de az országnak is. És csak emészti magát, mert bevallani sem meri senkinek, ki volt és mit tett.
Egy szerelmi négyszöggel is terhelve van a múltja, és Cecily ott is begyűjti az ellenérzésem. Az egy dolog, hogy egyszerre csalja meg a barátnőjét és a férjét. De amikor a haldokló barátnőnek megígéri, hogy majd vigyáz a kislányára és simán hagyja, hogy a gyereket nincstelenként egy árvaházba vessék… Olyan igazságtalannak is éreztem, hogy a gyerekei ártatlanok és ők fizetnek meg az anyjuk bűneiért.

Chan igyekezett megragadni Malájföld kényes társadalmi hierarchiáját és a népen belül a többféle rasszizmust. Kb. mindenki megtalálta az indokot, hogy lenézhesse és gyűlölhesse a másikat. Olyan röhejesnek tűnik innen az is, hogy generációkkal korábbi európai vért a családfán úgy őrizgetnek, mintha azzal angolok, németek, stb. lennének. Több a családban az ázsiai vér, Ázsiában élnek, de európainak érzik magukat. Totálisan az jutott róla eszembe, amikor a Kung Fu Pandában Po tényleg azt hitte, hogy panda létére egy kacsa az apja.

A családtagok és a két idősík között váltogat a történet, fenntartva a dinamikát. Nem egyszer jártam úgy, hogy annyira egy-egy szereplő aktuális története érdekelt, hogy nehezemre is esett egy másik szálra váltani. De aztán abban is volt valami plusz, és már azt bántam, amikor jött az újabb váltás. Így elég gyorsan is lehet olvasni, mert a szereplők sorsa, a szenvedéseik húznak előre – akkor is, ha sok mindent leleplezett Chan előre, ahogy már fentebb írtam.

A gyerekek – Jujube, Abel és Jasmin a hozzájuk tett társakkal a szenvedésben (Freddie, Juki) pozitív szereplők. Kitartanak, értékeket tudnak magukban megőrizni. Ők a borzalmakban is emberek maradnak. Áldozatok, de a kínzóik fölé emelkednek a fényükkel. A történet hőseinek őket érzem, de a megosztóbb karakterek az erőteljesebbek. Cecily, akit annyira tudtam néha gyűlölni. Fudzsivara a maga kétszínűségével és hazugságaival – ahogy kergette az álmát, és látnia kellett, abból miképpen nem lesz semmi, pedig mit el nem követett a nevében.

A konfliktust megszülte a kor. A zsarnokok és a szenvedők ellentétes oldalakon állnak, és csak az a kérdés marad, ki marad talpon. A túléléshez a többieknek is szörnnyé kell válni?

Drámai, belülről megfogott regény. Viszi végig, hogy mit éreznek a szereplők, hogyan zuhannak össze vagy merítenek erőt és mennek előre. Így aztán hiába vannak benne mély borzalmak és hatalmas zuhanások, mégis marad valami pozitív hangulat is, mert küzdenek, nem adják fel és kitartanak. Anekdotás, kifejezetten mesélős.

Szerettem, hogy megrázó. Hogy hősök és megosztó személyiségek szerepelnek benne. Hogy egy olyan szeletét meséli el a történelemnek, ami eddig ismeretlen volt a számomra. Hogy az emberséget ünnepli a legnagyobb sötétségben is.