Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Reeve: A ragadozó aranya

Ragadozó városok 2.

2020. október 05. - BBerni86

Kalandos, otthonra találó, régi világot kereső.

Két év telt el London megsemmisülése óta. Hester és Tom továbbra is együtt vannak, és járják a világot Anna gépével. A ragadozó városok továbbra is vadásznak, és az egyik fontos célpont Anchorage. A párost is próbálják behálózni, hogy adjanak el információkat, ők azonban nem kérnek a ragadozók aranyából. Amikor támadás éri a 10_5a_ragadozo_aranya.jpghajójukat, pont Anchorage városában fogadják be őket. Tom hamar otthon érzi itt magát – van történelmi gyűjtemény, amit igazgathat és a város vezetője, Freya is nagyon kedves vele. Hester viszont kételkedni kezd magukban: felveheti-e a versenyt a csinos és gazdag grófnővel ő, a sérült és morcos lány? Sértettségében olyasmire is ráfanyalodik, amit korábban megvetett volna. Anchorage a létéért kell, hogy küzdjön, Tom és Hester pedig egymásért.

A Ragadozó városok az egyik olyan sorozat, ami kellemes meglepetés, hogy végig olvashatjuk magyarul is. Nem véletlen, hogy akkor adták ki újra az elsőt és fogtak bele a folytatásokba is, amikor nagyszabású film készült belőle. Jó nagy bukta lett, és azt hittem, azzal együtt a regénysorozatra is keresztet vethetünk. Nem lett igazam, aminek most örülök – még akkor is, ha nem tetszik a folytatás annyira, mint az első rész.

Ennek nem a regény világa az oka. Még mindig izgalmasnak találom, amit Reeve kitalált. Ahogy a városok mozognak, és amilyen világ ráépült a romokra. Hester és Tom most mobilabbak, mint korábban, így az egész rendszer működéséről kicsit többet tudunk meg. Nagyon érezni, hogy a ragadozó városok kora lejárt. Már nincs mit levadászni – a kevés túlélő nagyon rejtőzködik előlük, és nem lenne hosszú távú megoldás az elejtésük. Persze, annál inkább le akarják vadászni őket…

Még az is érdekes volt, ahogy Freya elhatározza, hogy hazaviszi a városát, és megnézik, mi maradt Amerikában. Az út maga, de egy újabb tér nyitása is ígéretes kezdet lehet. Ebből még sokat nem kaptunk, inkább a ragadozók előli menekülés a hangsúlyos, de az ötletet díjaztam.

Még az is ok, hogy Hester és Tom miképpen kerül vissza az eseményekbe. Csak éppen az ő magánéleti száluk, ami nagyon bosszantott. 2 éve stabilan együtt vannak, és Hester olyan képzetektől szenved, amelyeken már rég túl kellett volna lennie. Igaz, írja a szerző, hogy két év nem volt elég ahhoz, hogy elhiggye, Tom mellette fog maradni és tényleg boldog lehet. De Akkor is fárasztó, hogy semmi oka rá, de mégis görcsöl, és tulajdonképpen megrontja magának a kapcsolatát és az életét. Néha már komolyan sajnáltam a srácot, annyira paranoiás a barátnője, pedig nem ad okot rá neki. Csak abba belegondolva, 2 év alatt hányszor léphetett volna le, miért pont most tetőzik Hester féltékenysége? Persze, tudom. Valamiről szólnia kell a regénynek, kell a lelkizés.

Hiszen elég erősen ifjúsági regény ez, most is. Elsősorban Hester lelki kínjai vannak kiemelve, ebből több is volt, mint elég.

Kicsit a végével se vagyok elégedett. Azt még el tudom fogadni, hogy minden fontos szereplő megkapja a happy endet, de ahogy azt éreztem Hester és Tom utolsó jelenetéből, hogy Reeve hosszú történetben gondolkodik, irritált. Pláne, hogy tudom, valóban így lesz.

Rendben, a történet kalandos és van, amivel mozgásban tartsa a szereplőit. A világa még mindig egyedi és bőven lehet bővíteni. Vár egy egész kontinens arra, hogy kiderítsék, mi történt arrafelé. De most komolyan családregénnyé kell bővülnie? Még elég fiatal Hester és Tom is, de máris kell egy fiatalabb hős is bele… jaj…

Tanulság nincs benne, szórakoztató regény fiataloknak, ennek megfelelő nyelvezettel.

Mivel már várnak a polcon a folytatások is, visszatérünk még ebbe a világba, de nem tetszett ez a rész annyira, mint a nyitány anno.

 

Reeve: A ragadozó aranya - Mint kaland: 65% pörgős, változatos cselekményű, kamaszos lelki kínokkal, korrekt folytatás.

Szubjektíven: 45% Hester nagyon az agyamra ment, hiába szeretem a történet világát.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1716227856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása