Fülszöveg: 

A ​kegyetlen vath hódítók által uralt világban élő, tizennyolc éves Amani igazi álmodozó. Azon mereng, hogy milyen volt az élet a megszállás előtt, arról ábrándozik, hogy milyen lenne egyszer végre az általa annyira csodált, régi, híres költőkhöz hasonlóan komolyan nekilátni a versírásnak, és várja, hogy egyszer isteni jel érkezik hozzá Dihyától, hogy kalandokban lesz része és világot lát.

Ám a kaland egészen váratlan formában jelentkezik. Az elnyomó hatalom fegyveresei elrabolják, és titokban a királyi palotába viszik, ahol megdöbbenve fedezi fel, hogy a megtévesztésig hasonlít a kegyetlen félvath hercegnőhöz, Maramhoz. A legyőzöttek körében Maram oly erős gyűlöletet váltott ki, hogy hasonmásra van szüksége, aki a nyilvános közszereplések alkalmával fellép, és akár a halált is vállalja helyette.

Amani tehát ebbe az új szerepbe kényszerül, és a veszélyek ellenére is lenyűgözi a palota szépsége, de még annál is jobban elbűvöli a hercegnő vőlegénye, Idris herceg. Ám a királyi udvar ragyogása mögött durva erőszak és félelem húzódik. Ha Amani még valaha is látni szeretné a családját, akkor tökéletesen kell alakítania a hercegnő szerepében… egyetlen rossz mozdulat is a halálát jelentheti.

Szerintem: 

Az a regény, amiben kiegyenlítettnek érzem, ami tetszett és ami nagyon nem. Úgy is mondhatnám, hogy minden jó vagy rossz benyomásomra van egy de. Így nem szerettem igazán ezt a könyvet, de nem is utáltam.

A történet világa

furcsa értelemben érdekes. Kicsit olyan, mintha az arabos kultúra lenne galaxis szinten kiterjesztve. Van egy prófétájuk, szóhagyományban őrzött verses mítoszaik, nagyon fontosak a családi kötelékek és magában az egésznek a hatásában, írjam azt, kinézetében az arab kultúra köszön vissza. Ahogy olvasom, Daud ennek a rajongója – az arab kultúráé –, így annyira nem is meglepő, hogy ilyen elemekből dolgozott.

A különbség az, hogy egy feminista színezetet adott a történetnek. A nép várta megváltó, aki egyszer már fellépett, és akinek visszatértét várják, nem Mohammed, hanem egy leány. A birodalom örököse is egy lány, akiből egyszer majd császárnő lehet. Főszereplőnk pedig ennek a hercegnőnek a dublőre, aki pozíciójánál fogva nyakig keveredik az összeesküvésekbe és a forradalmi törekvésekbe.

A cselekmény. Abban akad bőven ifjúsági elem. Amani egyszerű, csendes és szegény életet élt, de szerette a családját. A külseje miatt azonban elrabolják és kiképezik Maram hercegnő dublőrének. A lány aztán sokkal jobban kijön majd Maram családjával és a vőlegényével is, mint maga a hercegnő. Amani kénytelen lesz szembenézni a maga érzéseivel, a többiek iránti kötelességével és azzal, mit tehet ő azért, hogy egy jobb világ köszöntsön a birodalomra. Azt is írhatnám, egyéni vágyak, első szerelem, a családja és a nagyobb jó között kell majd örlődnie.

A tényleges cselekmény jelentős része meg olyasmikkel van tele, hogy Idris herceggel hogyan kerülgetik egymást, a közös programjaik és az útkeresése kettejüknek, amikor már Idris is tudja, ki a lány. Látunk pár helyszínt, megismerjük Maram családját és ennek keretében majd elmesélik azt is, kik és hogyan gyarmatosították a birodalmat.

Van nagyobb volumenű cselekmény is, de mindig ott van mellette a kamszlányos, szerelmes téma is. Van egy nagyobb volumenű világ benne hódítókkal és elnyomással, de aztán gyorsan szűkíti is egy fekete-fehér, egyszerűbb képre. Néha a szereplőit is igyekszik többé tenni, Maram erre remek alany, de ott is mindig az egyszerűsítést, könnyítést választja.

Olvasható, érthető, csak semmi kiugró sincs benne. A verses betétek, az arab költészetre hajazó verseik és történeteik lehetnének szövegileg némi pluszt jelentő elemek, csak a versbetétek nekem nagyon ritkán esnek jól, most sem rajongtam értük. De ez szubjektív, mindig is jobban szerettem a prózát, mint a lírát.

Különben sorozatnyitány lenne, elég nagy nyitott vége van, és kb. innen indulna minden, de szerintem nálunk már nem jön ki. Ahhoz már túl sok idő telt el 19 óta.