Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Kertész: A sárkány nyomában

2021. január 30. - BBerni86

Kincskereső, mitikus tárgyat őrző, útkereső.

Gáspár még csak gyerek, de már pontosan tudja, mit akar kezdeni az életével. Egy napon lovag lesz belőle, a gyengék védelmezője és a törökök örök ellenfele. A szülei azonban erről mit sem sejtenek: ők azt szeretnék, ha a fiuk tanult ember lenne, biztos megélhetéssel. Az pedig azt jelentette a korban, hogy papnak adják. De a fiú jelenleg még csak iskolás, és a barátaival játszik. Az egyik játszóhelyük egy labirintus, ahol egy napon eltéved és egy különös találkozás megváltoztatja az életét. 500 évvel később Dani keresi a maga útját: szereti a történelmet, a_sarkany_nyomaban.jpga kalandokat, de menő is akar lenni, és a fiúk vezére nem tartja menőnek, ha az egyik barátja történelem szakkörre jár. Amikor Dani mégis bemegy, egy helyi történetre bukkan – egy lovagról, aki innen származott és volt egy mágikus medálja. Dani elhatározza, hogy megkeresi Gáspár medálját.

Az a típusú gyerekkönyv, amelyről mai ésszel is belátom, hogy a célközönségének – a 9-10 éves gyerkőcöknek – remek kis olvasmány. Elvoltam vele én is, bár folyamatosan éreztem azt is, hogy ebből már azért kinőttem.

A történet nekem már túl egyszerű és gyerekes. Nem elég nagy a rejtély, és több kérdésem lenne, mint amire választ kaptam. Mondjuk, elég vékony regényről van szó, és mivel nagyon gyerekekre van szabva, nyilvánvaló, hogy nem várhatom tőle egy felnőtt történelmi kalandregény összetettségét és tartamát.

Kertész Erzsi két kisfiú világába is beleképzelte magát és hozta el nekünk. Mindkettőnek olyan gondja van az életben, amibe a mai kis olvasók is bele tudják élni magukat. Gáspár a szülői elvárásokkal néz szembe, és még keresi a módját, hogyan lépjen a saját útjára, és ne arra, amit a szülők akarnak tőle. Ma talán még nehezebb is eldönteni egy gyereknek, mi akar lenni, ha nagy lesz. A középkorban sokkal korlátozottabbak voltak a lehetőségek és a választási lehetőségek is. De a probléma ettől még adott: mást akar a gyerek és a szülő.

Dani pedig a csoportnyomással küszködik. Ő alapvetően jó gyerek, aki már szinte minta is lehetne a gyerekeknek. Csak éppen rossz társaságba keveredik, és ez sok mindenre rányomja a bélyegét. Annak is megvan a folyamata, amíg erre rádöbben, és amíg képes lesz vagy egyáltalán akar változtatni.

Ezek a konfliktusok, és a kor, amelyben játszódnak, még jobban le is kötött, mint a cselekmény és a rejtély. Keresnek egy medált – Dani bántóan könnyen megtalálja, és a cselekmény is pont úgy alakul, hogy minden összeálljon azért, hogy meg is szerezhesse. Gáspár esetében meg nincs is igazán konfliktus: azért eltévedni egy labirintusban, nem olyan nagy kaland, ami ma megdobja az adrenalinszintünket.

Viszont, abból is kapunk egy kis képet, milyen volt a hátköznapi emberek élete a török hódoltság idején. Egyszerűsített, de hozzátéve Dani történelem szeretetét a jelenből, fel tudja kelteni az érdeklődést, és arra hívja fel a figyelmet, hogy miért lehet izgalmas nekünk is a történelem és a régészet. Kis kedvcsináló az iskolásoknak.

A kötet már csak azért is gyerekkézbe lett szánva, mert bőven van benne illusztráció. Itt kissé húzom a szám, mert akárhogyan próbáltam megbarátkozni az alakokkal és a rajzokkal, nem sikerült. Nem találtam bennük szépséget, nagyon nem az én világom ezek a rajzok.

A sorozatba azonban szépen illeszkedik a kötet, egy olyan gyerekkönyv, amit bátran a kisiskolás kezébe lehet adni.

 

Kertész: A sárkány nyomában - Mint gyerekkönyv: 65% van benne egy kis történelmi kor, egy jelenkori kaland és rajzok.

Szubjektíven: 40% már kinőttem belőle. Kis kaland, túl nyitott a vége, a szereplők gyerekek.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr2716409532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása