Fülszöveg: 

Ki gondolná, hogy a Vitéz János Gimnázium platánja alatt tekergő időalagút még a netes követők számának növelésére is képes? Hát Dorka, a suli első számú tartalomgyártója! De arra ő sem számít, hogy útitársával, Zsuzsival együtt szinte az első percben elrabolják a múltban. Ugyanígy Zsiga is eléggé meglepődik, amikor a Zentára befutó gőzös nemcsak a remélt tyúkokat, de két idegen lányt is rejt, akik megmentésért esedeznek, és roppant furcsa ruhákat viselnek. Végül az állomást maguk mögött hagyva megérkeznek a boldog békeidőkbe, ahol a gőzgépektől a gyújtogatásig rengeteg izgalom vár rájuk, miközben az éppen zajló iparosodás átírja körülöttük parasztfiúk, úrikisasszonyok és mérnök urak életét.

Szerintem: 

Eddig ebben a sorozatban talán ez volt az a kötet, amit legnehezebben kötök

korszakhoz vagy valami híres eseményhez. Mert mi is volt a nagy dolog ebben a részben? Zenta a császári látogatásra megkapja a közvilágítást.

Ok, értem azért, hogy ez egy kiemelt példa abból, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia idején, a 19. század végi ipari fellendülésről meséljen. Csak éppen eddig mindig volt egy nagy ember vagy valami jelentős történelmi esemény, ami miatt jobban be tudtam sorolni a könyvet. Itt nem igazán van olyasmi, amire azt tudnám mondani, hogy a kis visszatérő hetedikesek átélték a történelemkönyv valamely fejezetét.

Pedig, maga a regény részeiben kifejezetten jól működik. Baráth Katalin ugyanis nem csak egy történetet mesél el – három keveredik benne össze, amelyek önmagukban egész regényhez talán soványak, de együtt kiadtak egy teljes történetet. Az egyik, a kiadói sorozat összekötő eleme, hogy most van egy barátnő páros, Dorka és Zsuzsi, akik átjönnek a fán és a korszakban találják magukat. Dorka ugyanis több követőt akar a közösségi platformon, és arra gondol, egy múltban készült videó menő lenne. Csak aztán mindenfélébe belekeverednek, így összekötve a szálakat.

A második történet Irénkéé és Zsigáé. A fiú paraszti sorba született, de a vérében van a gépészet. Irénke középpolgári, jómódú lány, akit az anyja nagyon férjhez akar adni, míg ő inkább iskolába járna. Egy találkozás, egy társadalmileg rossz szemmel nézett vonzalom és a közös vágy, hogy tanuljanak, többek legyenek, mint amit a nemük vagy a születésük alapján remélhetnének. Hamar megjegyzem, Baráth Katalin nem románcot írt, messze van ez a szerelmes regénytől, de az alap benne van, azzá lehetne fejleszteni.

Végül, ami leginkább történelmi színű, hogy Bánki Donát készülő gépgyárának terveit ellopják, és meg kell keresni a tettest. Hiszen Zsiga a vádlott, aki természetesen ártatlan és a lányok meg akarják menteni.

Közben bukkannak fel azért valóban élt személyek, akik majd segítőtársak lesznek. Mint Boromisza Tibor vagy Móra Ferenc. Az azért bántotta a szemem, ahogy elég következetesen ők a becenevükön szerepelnek. Elsőre még érteni véltem: amíg Tibóként és Feróként emlegetik és szólítják őket, nem kell leesnie a lányoknak, hogy kikkel ismerkedtek össze, meg lehet lepődni, amikor rájönnek. Mórára már a múltban ráismernek, de Tiborra csak akkor keresnek rá, amikor a jelenben kiderül, hogy a nekik ajándékozott rajzocskák milyen sokat érnek. De akkor is maradnak ezek a nevek, később a saját jelenükben is így emlegetik őket. Viszont, az is tény, hogy elérte nálam a könyv, hogy rákeressek Boromisza képeire.

Jót tesz a sok szál, és vannak jól sikerült jelenetek, érzelmi fejlődések is benne. Az szép ívet kap, ahogy Dorka rá kell döbbenjen, hogy mennyire rossz barátnő volt eddig. Mindig Zsuzsi ment utána, azt csinálták, amit a gazdag lány akart. Zsuzsi ösztöndíjasként, énekesként került a vezető pesti iskolába, de Dorka még énekelni sem hallotta. A más korszak, kalandok kellenek, hogy magában is felfedezze, min kellene változtatnia. A kis félénk Zsuzsi meg magabiztosabb lesz, elkezd majd kiállni magáért.

Csak azt éreztem furának, ahogy mindent egy ponton akart összeértetni a szerző, és egy nagy fináléban mindent igyekezett elvarrni. Némileg erőltetettnek tűnt, főleg az ipari kémkedéses vonal. Szerencsére a külön kis történetek addig kárpótoltak.

A cselekményvezetés, amit a bői hősök képviselnek, a szöveg pedig kellemesen idézi a szerzőt. Érdeklődve vártam, hogy a történelmi krimi, romantikus után hogy áll majd neki egy ifjúsági történet, de tulajdonképpen csak a nála megjelenő témákat tette ifjúsági vonalra. A korukat meghaladó, erejükre találó nők és az elbeszélői stílus is ismerős tőle.

Szépen beilleszkedik az alapsorozatba is, felvillant egy korszakot és olyan kamasz konfliktusokat is be tud tenni, mint a barátok egymásra figyelése, vagy az anyagi/társadalmi különbségeken való túllendülés kamaszként. Nem állítom, hogy felnőtt regények helyett ifjúságira kellene átnyergelnie az írónőnek, de szívesen olvastam ezt a kötetét is.

Idézet:

Zsigát a zárkából a polgármesteri rezidenciába kísérték, mégpedig a saját kérésére. Azután, hogy Berci bácsi, Dorka és a fiúk a nyakába borultak, Zsiga kijelentette, hogy neki ma még valceroznia kell a próbabálon, úgyhogy adjanak neki egy öltönyt és egy táncleckét íziben!
Az öltöztetést Berci bácsi vállalta, a táncleckét Tibó, a zenei kíséretet Fecó.
– Kár, hogy nem ropjátok tovább – sajnálkozott Fecó. – Mert ilyet is ritkán lát az ember: elsőbálos bécsi keringő, előadja huszár és Huszár.

És talán mindnyájunknak jobb volna, ha nem ismételgetnénk nemzedékről nemzedékre, magyarok, szerbek, bunyevácok melyik hajdani évben és milyen kegyetlenséggel irtották egymást.