Amnéziás, bosszút állós, szerelembe eső.

Lucy egy lelkész lányaként rendes kell, hogy legyen. A lány mindent meg is tesz, hogy az apja büszke lehessen rá, és sikeresen játssza is a jól nevelt leány. Megzabolázza az énjét, aki szívesebben mászna fára, mint kötögetne. Könnyen hazudik is, de mivel azt nem illik, kifejlesztette az igazság megkerülésének egyéb módjait. Ám amikor találkozik a birtokot megöröklő, ifjú és jóképű lord Draysonnal, próba elé lesz állítva. A lord eladná a birtokot, költözniük kell özvegy édesanyjával. Így amikor a lordot baleset éri, ledobja a lova és beveri a fejét, az amnéziás férfinak képes azt hazudni, hogy ő a lány szolgája, akit egy hete fogadott be, mert megszánta, annyira nyomorult állapotban volt. A férfinek ugyan gyanús a dolog, de nem tudja cáfolni. Lucy meg reméli, ha a lord megismeri őt, meggondolja magát és nem lakoltatja ki őket.

Már a borító elárulja, hogy történelmi romantikus regénnyel van dolgunk. Az udvarház a háttérben, a Jane Austen világát megidéző ruhában a lány az előtérben. Sikerült a borítónak is pont olyan kettős érzelmeket kelteni bennem, mint a regénynek. Tetszenek ezek a stílusú ruhák, de valamiért mégsem az igazi. Talán túl sok a fehér árnyalat?

Maga a cselekmény egy olyan klisére épül, amit ismerünk, de én pl. tudom szeretni. Az amnéziás személy kicsit be lesz csapva, így jobb emberré tud válni és még a szerelmet is megtalálja a végére. Ha kicsit poénkodni akarok, akkor ez A vasmacska kölykei, csak a viktoriánus korszakban.

A történet kifejezetten kellemesen indul. Hangulatos, pajkos és nagyon működik Lucy karaktere, ahogy megtéveszti a lordot. Nincsenek igazán nagy komikus elemek benne, pl. a lord nem szerencsétlenkedik össze-vissza, ha egyik-másik feladattal a ház körül nem is tud mit kezdeni. Romantikus regény is, így egyre inkább az kerül előtérbe, ahogy egyre többet megtudnak a másikról és kezdenek egymásba szeretni. A hangulata, a könnyedsége olvastatta velem.

Csak sajnos az emlékek visszatérnek, és vált a történet. Ott már nincs meg benne az a plusz, amiért addig szerettem a könyvet. Sima románc lesz, kiszámítható véggel, ami meg is íródott a végére. Még csak azok a konfliktusok se kerültek bele, melyek adnák magukat. Lord Drayson gazdag nemes, Lucy csak egy tiszteletes lánya. Szerintem elég nagy köztük a rangbéli különbség, de itt abszolút úgy tesznek, mintha az nem is létezne. Pedig ez pont az a kor, ahol nem vették könnyen a rangon alul nősülést.

Ezzel eljutunk oda, ami a másik problémám a regénnyel, de általában a zsánerrel is. Történelmi romantikusnak hívjuk: akkor nem kellene történelminek is lennie? A füredi lány pont azért tetszett annyira, mert az történelmi is volt. Itt az első részben, amikor Drayson nem tudja kicsoda ő, van pár elem, amiről távolról rá tudom sütni, hogy van legalább a társadalmi életből némi köze a korszakhoz. Pl. a birtok rendezése, vagy éppen megismerni egy nemes életmódját, hogy mihez ért a férfi és mihez nem. De aztán nem marad semmi, épp csak annyi, hogy nem napjainkban játszódik a regény. A korszak csak elnagyolt díszlet.

A regény konfliktusa – Drayson eladná a birtokot – mű és nagyon mesebeli módon meg is oldódik. Ha megkéred a kezem, olyan mindegy, hol lakom, add csak el! Ez se tetszett.

A szereplők tipikusak. Szerethetőek, Lucy az elején érdekes is, de aztán tipikus szerelmes.

Az elejét szerettem, a második felét nem. Sajnos, így csalódást is keltett.

Anderson: Lord Drayson bukása - Mint történelmi romantikus: 65% a történelem csak díszlet, de bájos sztori, némi humorral.

Szubjektíven: 55% a kezdés tetszett, jókat mosolyogtam, bírtam a szereplőket is. De aztán…