Fülszöveg: 

A vidám és szókimondó Charlotte Heywoodot egy szerencsétlen baleset sodorja a nyüzsgő tengerparti városkába, Sanditonba. Az ifjú hölgy lelkesen veti bele magát a bálokba a szemrevaló, bár meglehetősen mogorva Sidney Parker társaságában, ám hamar rá kell jönnie, hogy Sanditonban mindenki rejteget valamit. Élete hamarosan bonyolult szerelmi viszonyok, folyton változó szövetségek és árulások végtelen körforgásává válik. Megtalálhatja vajon önmagát ebben a városban, ahol a látszat mindennél fontosabb?

Szerintem: 

A Sanditon alapötlete egy Jane Austen töredék volt. Abban van a sokgyerekes család szerethető, de nem éppen jó partinak számító leánya, aki meghívást kap egy tengerparti üdülővárosba. Ezt dolgozták fel tévésorozattá, és a regény verzió is megszületett.

Az első kérdés az is, hogy mennyire

tudom Austen, vagy legalább hozzá hasonló történetként olvasni. A válasz meg az, hogy nagyon érezhető benne, hogy Austen nyomdokaiban akartak haladni. Tulajdonképpen a szerelmi színtéren és az emberismeretben olyan elemek jelennek meg, amelyeket másban Austen is alkalmazott. Pár példa: ahogy Charlotte megfogalmazza a véleményét, és mélyen hisz is benne, még ha nem is lát át mindent, Emmát idézi. Itt a lány fejére is olvassák, hogy egy pap elzárkózott lányaként aztán sok élettapasztalatra tehetett szert, ami feljogosítja mások életébe beleszólni vagy kritizálni. A bálok felépítése, ahogy a táncok jelentést kapnak. Amilyen egy viktoriánus, kosztümös románc. Ez Austen nyomában halad, ahol annyira kevés és felügyelt időt töltenek együtt a szereplők, hogy nem is érteni, hogyan lesznek szerelmesek egymásba. Messze nem Julia Quinn, aki már szinte a gyereket is összehozza a szereplőknek még esküvő előtt. De az is olyan tipikusan Austen jellemző, hogy a hősnő mikor és hogyan ébred rá arra, kibe szeretett bele. Nem éppen abba, aki elsőre a számára megfelelő jelöltnek tűnt. De maga Charlotte jelleme is jól illik a többiek nyomába. Talán Emma kivételével, akinek nem voltak olyan anyagi korlátjai, mint általában az Austen-hősnőknek és Charlotte-nak is.

Még az sem zökkent ki, hogy a téma modernebb külcsínt kapott. Vagyis, nem családi birtokokon és öröklött rangokon megy a játszma. A Parker testvérek vállalkoznak, már egy új korszak szellemét jelenítve meg. Az ő, pontosabban Tom ötlete az üdülő és mindent el is követ, hogy sikerre vigye. Ő az álmodozó, aki mögött Sidney a gyakorlatias elme, ha elsőre talán ő is tűnik a társaság kedvence alaknak. Itt téma, mi kell a sikerhez és szó van reklámról – természetesen viktoriánus színben az is. Egy jó nevű nemest kell ide csábítani, akit majd mások is követnek. Vagy éppen anyagi kérdésekről, befektetésekről és támogatók megszerzéséről.

Mellékszálon azért maradnak a szokott, nemesi bonyodalmak és szereplők is. Még jobban le is kötött Esther története, mint a főszereplőé. Annak ellenére, hogy nem értem, a mostohatestvérek közti kapcsolat miért olyan nagy tabu. Itt úgy kezelik őket, mintha édestestvérek lennének és ez minden bajuk oka is. Nem mintha lord Babington, aki Esther kitartó udvarlója, ne lett volna szimpatikusabb kezdettől, mint Edward, aki tettek és élet helyett csak az örökségre vár és mindig visszarántja Esthert is, amikor a lány kezdene élni, körülnézni.

Ha valami szúrja a szemem és nagyon nem Austen örökét képviseli, a sorozat körülményei miatt beleerőszakolt vég. Második évados berendelést kaptak, Theo James viszont nem akarta tovább Sidney-t játszani. Így aztán nem egy szokott befejezést kapunk, hanem Sidney mást vesz el és kiszáll a történetből, míg Charlotte tört szívvel kulloghat vissza a családi házba. A regényben talán még kiugróbb így, annyira nem Austen történetbe illő így.

A stílusa is Austen-t követi. Talán maga a fogalmazás modernebb, de visszafogott és nagyon meg akarja idézni azt a korszakot. Nekem pörgőbben jobban tetszett volna, de érthető, miért ilyen lett.

A szereplőkről nagyon nem akarok írni. Nem azért, mert nem tudnám őket pl. csoportosítani. A jellem lesz a próba, ami eldönti, valakit milyennek ítélek. Önzés, vagy túl tud lépni azon, hogy mi a saját vágya és akarata. Kifejezetten gonoszok nincsenek is benne, inkább romlottak és megkeseredettek akadnak.
De annyira nem mély egyik szereplő sem, hogy ebbe érdemes lenne belemenni. Megvan a fő profiljuk, és annak felelnek meg.

A sorozathoz nem hozta meg a kedvem, de nyáron elolvasva belefért. Könnyed, és nem erotikus irányba elvitt románc. A meglepetés vége is valahol előnye, ha Austen nyomdokaiba lépve fura is.