Űrlényekkel harcoló, háborús, családot összefogó.

A nyurgák egy ideje békében voltak, az emberiségnek van ideje készülni és gyógyulni. Képzik ki a seregeket a Mars visszafoglalására, a korábbi harcok túlélői gyógyulnak. Halley is. Amikor a nyurgák betörnek és elözönlik Grönlandot, nem is engedik aktív bebevetésre. Andrew viszont megy, és nyugtalanító felfedezést tesz. A nyurgák is tanulnak, beásták magukat a jégbe és már csapdákat állítanak az emberek taktikái ismeretében. Így félve indulnak majd a Marsra, amit nem könnyít meg Halley zsarnoki anyja sem. A párnak el kell válnia, hogy mindenki a maga hadszínterén bizonyítson: Halley repül, míg a férje a földi bevetéseken irányít és harcol. Egy régi barát, Dimitrij sodródik mellé, és ismerek majd fel, hogy itt milyen csapdával készültek az űrlények.

Marko Kloos a példa arra, hogy egy írótanfolyam után is lehet akár sikersorozatot megalkotni. Ha valaki elkapja a fonalat, és egy éppen menő zsánert eltalál – nem is kell újnak és igazán jónak lennie, csak korrektnek – azzal be lehet futni. A Frontvonalak is az ötödik kötetnél jár magyarul, és ez még nem a vége.

Ötödik kötet. Mennyire szükséges, hogy ismerjük az előző köteteket? Az aktuális kalandot és harcot lehet érteni önmagában is. A kötet nagyja két katonai bevetés: Grönland, majd a Mars visszafoglalása. Ezek megállnak magukban is. Viszont, ha valaki az egészet érteni akarja, kellenek a korábbi részek. Ott van a szereplők története, és sok is az utalás a korábbi kalandjaikra. Aki olvasta, ezek jó emlékeztetők és íve van a nagy egészben ennek a résznek is. Aki nem ismeri az utalások mögötti történeteket, hiányérzete lesz.

Bár alapvetően szeretem az akciódús sc-fiket, és a katonai zsánerrel is jól megvagyunk – nem véletlen, hogy éppen John Scalzi tanfolyamáról jött Kloos –, ez már az a szint, amit a végére soknak éreztem. Szabályosan és hosszan katonai akciókat ír le a történet, és egyik csatatérről mennek a másikra. Tele van olyan eszközzel, hadi mozgással és jelenettel, ami női szemmel számomra egyszerűen sok.

Az emberi oldalt szeretem, így nekem a regény első fele tetszett jobban. Abban is volt akció – Grönland –, de mellette az emberi oldal is megvolt. A szembesülés Halley szüleivel, ahogy a páros egymásba kapaszkodva halad előre az úton. Úgy elhiszem, hogy Andrew és Halley mennyire jó páros együtt, mennyire szeretik egymást, hogy nem kell romantika és nyál sem bele. Halley talán kétszer mondja ki az érzéseit, de nem is kellett több. Nekik a tetteik többet mondanak a szavaknál – házasoknak jobban is működnek.

De mellette a félelmek is. Tudják, mennyire reménytelen a háború, de meg kell vívni. Amikor már ott vannak a fronton, kétségekre nincs idő. Tele van tesztoszteronnal, ahogy a belevaló férfiak teszik a dolguk, ölik a nyurgákat, és menetelnek előre. Andrew annyival több, hogy mindig ő sétál be a kritikus helyzet közepére, és ésszel tesz valami olyasmit le az asztalra, ami majd megmenti a helyzetet. De ezért is ő a sorozat központi karaktere…

Talán a regény második felére nekem nagyon férfiassá vált a történet, és vártam végig, ami több tud lenni a sima háborúzásnál. Egy kevés azért akadt, ám most nagyon túlsúlynak éreztem az orrvérzésig tartóháborúskodást.

Stílusában is kifejezetten férfias. Ilyennek is kell lennie: férfi írta, a főhőse egy aktívan harcoló katonatiszt. Ennek megfelelően tömény a szöveg és lényegre törő. Érzelem csak minimálisan akad benne. A humora is férfias, de az jól áll neki. Még a káromkodásoknak is helye van – ebben a környezetben hiteles, a szereplőkhöz is ment.

A Vének háborúja szintjét nem éri el, de ahogy írtam, megtalálta így is a piaci rést. Nem a legjobb a zsánerben, de korrekt és szórakoztató – ha ez most nagyon maszkulin is.

Kloos: Bajtársak – Mint sci-fi: 65% építi tovább a cselekményt, miközben egy hadjárat korrekt történet is.

Szubjektíven: 55% megszerettem már a karaktereit, de nekem sok a harc és nagyon pasis is.