Fülszöveg:
A svolderi ütközet után Hajóács Thorstein és családja menekülni kényszerül Tryggvi-fia Ólaf bosszúszomjas csatlósai elől. Thorstein immár egy csapat törzsfőjeként úgy dönt, az óceán túlsó oldalán elterülő legendás nyugati földek felé veszik az útjukat, ahol hajóépítésből teremtenek majd maguknak mesés vagyont. A rabszolgából lett hírhedt berserker azonban nem számít rá, hogy hamarosan elszakítják a családjától, és az életéért is kegyetlen harcot kell vívnia.
Szerintem:
Az előző kötetet szerettem és ezért is tudott annyira megijeszteni a regény első fele, talán a harmada. Egyszerűen nem értettem, hogy
hova tűnt az izgalom, a kaland.
Hogy érthetőbb legyek, nekiindult úgy a regény, hogy hajóznak, örülnek a megszületett babának és hajóznak. Egy ifjúsági, lassabb kalandregényben éreztem magam, és féltem is tőle, hogy így marad ez végig. Értem én, pláne olyan hajókkal ma már lehetetlennek is tűnik, micsoda távokat és milyen időben tettek meg, de akkor is majd belepusztultam, amikor hajóztak Norvégiából Izlandra, onnan Grönlandra, aztán Amerikába – amit természetesen még nem így hívtak, az lenne a címbeli Vínland.
De aztán beindulnak úgy az események, hogy falni kezdtem a fejezeteket. Visszakaptam, amit elvett tőlem az első felében megjelenő utazás. Indián törzsekkel építenek ki kapcsolatot, de egy másik törzs rájuk tör, harcolnak, szolgaságból szöknek, túlélőkalandba keverednek a vadonban, háborút és szabadító tervet raknak össze, felfednek összeesküvést és megtorolnak, stb. Nagyon sok minden éri őket, és sokkal változatosabb is lett a regény. Jó is, hogy a vége lett ennyivel erősebb, mert így lesz kedvem tovább folytatni majd Thorstein kalandjait.
Ami különben a történelmi regények egyik kedvelt formájában íródott: mintha az öreg, élete végén járó főszereplő emlékezne vissza. Nagy kalandor volt maga is, és a történelemben megőrzött nevű, nagy alakok ott vannak az élete szereplői, alakítói között. Bull-Hansen még azzal is játszik kicsit, hogy a visszaemlékező férfi elszólásai mire utalnak rá. Mert pl. tudjuk, hogy fia nagy harcosok lesznek, az utódjai – így azért annyira nem kellett izgulni, amikor az indiánok elrabolták az elsőszülöttjét és a terhes feleségét, mert arra már tudtam, hogy nem lesz baja a fiuknak. De ott van az is, hogy a felesége sorsát is ismerjük, gyakran elmélkedik az elbeszélő azon, hogy bölcsebb döntéseket hoz, ha nem veszti el olyan korán a feleségét.
Ha már a szereplőket emlegetem, kifejezetten élveztem, ahogy olyan szereplőket épít be, akiket más forrásokból ismerek. A Vikingek: Valhalla főszereplői itt vannak kb. kivétel nélkül, és izgalmas is volt, hogy mennyire másképpen ábrázolják Vörös Erik gyermekeit. Freydís pl. itt is nagy harcos, de levették róla a pogány hit vad védelmezője szerepet és a felszín alatt egy kifejezetten hűséges, nőies nő lapult.
A másik, még inkább másként bemutatott szereplő Thorfinn. Őt a Vinland Saga főhőseként ismertem meg és összhangban sincs azzal az alakkal, akinek itt láttam. Ez a Thorfinn ravasz, okos figura, akiben megvan ugyan a viking virtus is, de sokkal inkább használja az eszét, mint az öklét. (Meg képes jókora árulásra is, ami az anime szereplőjében egyszerűen nincs meg.)
Sokféle kultúrát bemutat és ugyanúgy elférnek benne háborúk, mint tanácstermekben zajló játszmák. Az indiánok élete mellett a viking nagyurak módszereibe is beleláthatunk, többféle életteret megnézhetünk. Bár engem az érdekelt kevésbé, de testközelbe hozza azt is, milyen lehetett abban a korban, a rendelkezésre álló eszközökkel igazán távokat hajózni.
Alapos, de filmszerű történet is, sok emlékezetes jelenettel. Viszonylag kevesebb szereplőt mozgat, általában megvan az a 2-3 ember, aki aktív szerepet kapnak a főszereplő mellett. Ők viszont érdekesek, izgalmasak és korrekten össze vannak rakva. A kedvencem most talán Thorstein indián barátja lett, nem semmi, amit együtt átéltek, és ahogy majd a férfi a bosszútól hajtva a népe ellen tesz az indiánok mellett. Volt ám benne bosszúszellem…
A végére meg kapunk egy új kezdetet, majd egy viking nagyúr élete következik. De ez egy izgalmas amerikai kitérő volt, telepesléttel és a vikingek belső játszmáival. Megérte átküzdeni magam azon a sok hajózáson és tengeren.
Idézet:
Ám sajnos van igazság abban a mondásban, hogy egy nő látványa képes a legjobb barátokat ellenségekké tenni.
