Charlie egyre biztosabb benne, hogy a német házaspár, akikkel a felesége összebarátkozott és akik a kislányára is vigyázni szoktak, valójában náci kémek. De hogyan bizonyíthatná? Követni kezdi őket, és kérdezgeti őket. Nem is sejti, hogy amennyire ő gyanút fogott, annyira gyanakodnak rá is.

A rendőrségre megy el, de bizonyíték nélkül nem tudnak mit csinálni.

Így amikor egy rakománnyal a páros és az embereik útra kelnek, Charlie is fellopózik az egyik kocsira. Látja, ahogy az óceánhoz mennek, és egy német tengeralattjáró érkezik. Valamit kipakolnak, és a kocsikra teszik. Készít fotókat is, és már komolyan kell, hogy vegyék. Van is terv, hogy rajtuk üssenek, és rájöjjenek, pontosan mit terveznek.

Csak éppen Charlie megtudja, hogy a kislányát elrabolták. Az új barátnője is a náciknak dolgozott: a szüleivel zsarolták, nem volt választása. Charlie lenne a bűnbakjuk. Mindent rá akarnak kenni - magukkal viszik, neki kell a sofőrnek lenni. A náciktól jött méreggel a víztározókat akarják megmérgezni. A rendőrségi kapcsolata sem ér semmit, ő is a németek embere volt.

Minden veszni látszik, de az egyik náciról kiderül, hogy az amerikai kormány beépített embere. Vele áll össze, és igyekeznek a kislányt is megmenteni, a mérgezést is megakadályozni. A nő képes lenne a gyereket is bántani, a férjét is feláldozni. Kevésen műlik, hogy nem történik katasztrófa.

Charlie pénzjutalmat kap, aminek jó felét annak a fiúnak a szüleinek küldi el, aki miatta halt meg. A maradékot is beosztják a nejével, akivel kibékülnek és még egy kislányuk születik később. Charlie az egyetemi karrierjét sem sírja vissza, meg tud élni a munkájából, amivel elégedett is.