Sorozatgyilkosos, családi rejtély nyomába eredő.

Atlee Pine már le akarja zárni az elrabolt nővére esetét. Rendületlenül bejár a börtönbe, de nem azt a választ kapja, amit szeretne. Mi van, ha csak szerette volna, ha az elkapott sorozatgyilkos a tettes, hogy lezárhassa az esetet? Mi van, ha valaki olyan tette, aki ismerte a családot? Éppen ilyen dolgok miatt küszködik, amikor egy elrabolt kislány ügyére riasztanak. Atlee a közelben van, és közbe tud lépni. Kiszabadítja a gyereket, de az elkövető beszólásai kihozzák a béketűrésből, és ellátja a férfi baját. Ez annyit tesz, hogy némi kényszer szabadság vár rá. Carol vele tart, és úgy döntenek, visszamennek a kezdetekhez. Atlee és Mercy gyerekkori otthonába. Ott újabb gyilkossági ügybe botlanak: egy prostituáltat öltek meg és dobtak ki a környéken. Atlee ebbe az ügybe is beleártja magát, miközben felkavaró dolgokat tud meg a családjáról.

Nem nagyon tudom megfogalmazni miért, de ez most annyira nem kötött le. Alapvetően Baldacci minden stílusjegyét hozza és mégsem.

Atlee Pine ebben a kötetben személyes ügy után nyomoz, és sokáig éreztem úgy, hogy nem nagyon halad előre. Meg az is olyan fura volt, ahogy egy közel 30 éves rejtélyt meg akar oldani. Ok, vannak döglött akták és olyan sorozat is épült rájuk, amelyet szerettem. Csak itt éppen mi a nyomozás? Megnézik a házat? Sok mindent láthatnak benne 30 év után… Jó, sarkítom, de az ilyesmik most zavartak.

Carol a hősnőnkkel tart, és azzal is többször bajom volt, hogy most nagyon feleslegesnek éreztem e nőt. Közben egy-egy poénosabb beszólás jut neki, de különben ő csak az a személy, aki kérdezget néha, vagy akinek Atlee magyaráz, így az olvasó is együtt tud gondolkozni a hősnővel. Inkább retorikai szerep jutott neki, mint a cselekményben valami.

De a lényeg, nem tetszett, amerre Mercy elrablásának az ügye halad. Családi titkok jönnek fel, és egy rossz szappanopera jutott róla eszembe. A lányoknak nem is az az apjuk, akit annak gondoltak. Az anyjuk titokban egykor szupermodell volt, meg maffiakapcsolatai voltak. Annyira elszáll a történet, hogy egyre hihetetlenebbnek találtam, ahogy újra és újra jöttek a hihetetlen tények. Az is milyen már, ahogy az anya a férfi ügyeit intézte? Azért érdekelne, a férje tudta-e, hogy nem is a saját gyerekeit neveli.
A másik ügy érdekesebb lett volna, de az csak mellékszál és hirtelennek is éreztem a megoldását. Ott is van családi titok, meg beteg emberek. Csak arra minden téren kevesebb súly jut. Érezhetően Mercy elrablása, Atlee lelkiismereti kérdései és a családi titkok a hangsúlyosabbak, de nem mondhatnám, hogy sokat haladtunk volna előre. Ez egy olyan történet, amin fog még Atlee dolgozni.

Hoz a szerző új szereplőket, és egy-egy karakteresebb is akad közöttük. Érezni lehet, kik azok, akik visszatérő szereplők lehetnek. Éppen csak Atlee nagyon távolságtartó, és nem szerettem azt sem, hogy a korábban megismert emberek, elkezdett kapcsolatok közül Carol az egyetlen visszatérő szereplő.

Stílusában is a szokott: lényegre törő, sok párbeszéd, kevés leírás.
A cselekmény halad, megvannak a kötelező és olykor meglepő fordulatok.
Még a borító is szép lett.

Papíron tehát teljesen rendben van, és mégis, ez a Baldacci-regény most nem igazán tetszett. Lehet, egyszer még teszek vele egy próbát, de nem mostanában.

Baldacci: Egy perccel éjfél előtt – Mint krimi: 65% a szerző jellegzetes stílusjegyei, a cselekménye és a hősei is ismétlődnek.

Szubjektíven: 50% nem szeretem a fő ügyet, és nem éreztem úgy, hogy lényegesen haladna.