Munkahelyi, nyomozós, női.

Sloane, Ardie és Grace – három nő, akik évek óta egy nagyvállalat jogászai. Feleségek, anyák és ügyvédek. Életük minden területén igyekeznek helyt állni, így nem kis pofon, amikor egy alkalmatlanabb személyt neveznek ki. Ráadásul a férfival kapcsolatban gyűrűzni kezd a pletyka és a botrány: nem úgy bánik a női kollégákkal, ahogy kellene. A három nő közt van egy, aki korábban a szeretője volt. Van, akivel kikezdett. Talán köztük van, aki feljelentette a férfit. Mert Ames kihúzta a gyufát, és elindul egy folyamat, aminek tragédia lesz a vége. A rendőrség meg már csak annyit tehet, hogy kihallgatja az embereket és megpróbálja összerakni a részleteket, ki és mit követett el ki ellen, hogy jutottak el arra a végső pontra, ahonnan már nincs visszaút.

Ez egy nagyon csajos könyv, el sem tudom képzelni, hogy egy férfi olvassa. Tele van olyan konfliktusokkal és problémakörökkel, ami a mai nők és családanyák életét dolgozza fel.

Az összes kiemelt szereplő próbál egyensúlyozni a családja és a karrierje között. Nagyon benne van, hogy a mai nőtől elvárás, hogy mindkét téren teljesítsen. Szüljön, családja legyen, mellette karrierje is. Noha aztán folyton azzal szembesül, hogy aki csak az egyiket csinálja, az lenézi és nem tartja elég jónak. A családanyák jobbak a szülői munkaközösségekben, többet vannak a gyerekkel. A férfi munkatársak nem kell olyasmikkel bajlódjanak, mint a szoptatás.

A könyv azzal tudott plusz lenni, hogy ezek a nők mind másképpen kapják a nyomást és dolgozzák fel. Van, akinek a munka lenne az első, és a gyereket vállalta be társadalmi nyomásra, és nem tud igazán anyai érzelmeket csiholni magában. Van, aki inkább otthon lenne, de kell a pénz és a munka. De olyan is akad, akinek a munka a társadalmi elvárás, mert a férje akár el is tudná tartani. Széles tablót kapunk, és mind beleláthatunk a nők fejébe. Ez tetszett is a kötetben.

A másik fele viszont egy késleltetett krimi. Egy fejes meghal, aki ismert arról, hogy bánt a női kollégákkal. A szexuális visszaélések a kulcsszó, és többeknek lehetett indítéka. Nagyon lassan haladnak a rendőrök, és ez leginkább csak keret, ami összefogja a nők történeteit, de nem a nyomozás az elsődleges. Az, hogy mit éltek meg ezek a nők.

(Még csak az sem fontos, hogy igazából ki a feljelentő, az elkövető, vagy bárki.)

A felépítése tényleg olyan, mint a Hatalmas kis hazugságoké. Ahogy a múlt az eleven, ahol történtek a fontos események, a jelen már csak tisztáz és elvarrja a szálakat. Nem annyira eseménydús, de a főszereplőnők lélekrajza bőven kipótolja, amit esetleg cselekményben kevésnek éreznék.

A gondom igazából az, hogy igazán egyik nővel sem tudtam együtt érezni. Értem, hogy milyen erők lökik őket a cselekményben, érzem a kényszerpályát, de akkor is sok esetben éreztem azt, hogy másként kellene cselekedniük. Vagyis, annyira távol vagyok tőlük gondolkodásban, hogy nem voltam képes szimpatizálni velük. Ettől még jól meg vannak írva, és Baker sikeresen átadja a jellemüket, a cselekedeteik mögötti mozgatórugókat.

Gondolatébresztő könyv, annyira mai és felveti a kérdést, hogy mennyire van közel a valósághoz. Ha igen, mit lehetne tenni, hogy jobb legyen a helyzet? Nem ítélkezik, személyes és a hősei szemén keresztül láttatja a történetet.

Most nagyon eladható is a téma, ez abszolút #metoo könyv, kis thriller betéttel, és nagyon sok női érzelemmel és élethelyzettel.

Baker: Ne add tovább! – Mint női: 85% nagyon mai, nagyon lelki és a témáit feldobja egy kis thriller elemmel is.

Szubjektíven: 55% nem szerettem meg a hősnőket, nekem a krimi része is kevés volt.