Fülszöveg: 

Fynn számára eleinte kihívás volt rájönni, mit is szeretne, de aztán rádöbben: Nikóval akar lenni! Most, hogy végre együtt vannak, Fynn alig várja, hogy mindent közösen csináljanak, amit a párok szoktak. Szeretne kimozdulni az új barátjával, megfogni a kezét és átölelni… De meglepetten és csalódottan veszi észre, hogy Niko mintha vonakodna ettől ott, ahol más is láthatja őket.

Amikor Zoe, aki volt barátnőből közös baráttá vált, elejt egy megjegyzést Niko múltjáról, amiről Fynn nem tudott, ő árulásként éli meg ezt. Miért titkolódzik Niko, ha elvileg ők egy pár? Fynn csak annyit szeretne, hogy a barátja megbízzon benne. Tényleg olyan nagy kérés ez?

Szerintem: 

Sajnos, jobb történetet szerettem

volna olvasni. Mivel ez a vége, így már ki merem írni, hogy nekem eléggé unalmas volt összességében a sztori.
Vagy, inkább a tipikus lenne a még jobb jelző.

Semmi meglepetés, semmi váratlan fordulat. Ok, romantikus és ifjúsági, képregény is, így nem vártam egy bonyolult, nagyon összetett cselekményt. De azért több ötlet is lehetett volna benne, mint a két unalomig ismert konfliktus: Fynn szálán a coming out miatti félelem dominál. Bár szerelmes és nagyon Nikóval akar lenni, azért attól tart, hogy az anyjának elmesélje, hogy kivel van együtt. Képregény, nem is hosszú, mondanom se kell, milyen könnyen megoldódik. A fiúnak igencsak megértő és kedves anyja van, egy nagyon pozitív képet kapunk majd onnan.
Niko a múltja miatt titkolózik, nehezen avatja be a szerelmét is a történetébe. És itt is ugyanaz a könnyű, nagyon megerősítő megoldás születik majd, mint Fynn családja esetében.

Sajnos, olyan volt így, mintha a fiúk csak feleslegesen stresszelnék magukat, és a számukra sorsdöntő, nehéz helyzetek igazából jelentéktelenek lennének. Súlytalannak éreztem mindkettőt, főleg a túl könnyű megoldások miatt.
Bele tudnám magyarázni, hogy ráadásul mindkettő a kommunikáció fontosságát hangsúlyozza. Ha nem emésztik magukat, hanem megbeszélik mi bajuk, és nyitnak a többiek – akár egymás, akár a barátok és a szülők felé – egy csomó lelki válságtól megkímélhették volna magukat. Ez meg újfent annyira túlismételt üzenet a korosztálynak szóló történetekben.

Bár fiúk a főszereplők, számomra túl érzelmes és lelki életet élős is volt az egész. De ez kapcsolható oda, hogy nekem kellene a cselekmény. De itt érzések, döntések és a szerelem a központi téma, semmi kalandos nincs benne. Sőt, alig csinálnak a szereplők ténylegesen valamit, így nem is csodálom, hogy nekem nem tetszett.

Megrajzolva szépen van. Főleg a szereplők és az arckifejezések. Mivel annyira belső történésekről szólt,érzelmekről, így is kellett elkészíteni. Minden nézés, pirulás, testtartás húzza alá, hogy miképpen érzik magukat a szereplők.

Nem az én történetem, a végére nagyon el is vesztett. Hiába, maradnom kell a cselekményközpontú történetek mellett, azokat szeretem.