Fülszöveg: 

Brielle számára a család a legfontosabb. Ezért amikor lehetősége nyílik kimenteni az édesanyját Démonvárosból, egy percig sem tétovázik.

Bármilyen veszélyes is, mindent megtesz, hogy egyesítse a családját Angyalvárosban. Minden a tervek szerint alakul, egészen az öccse Feltárási szertartásáig. Amivé válik, az mindenkit megdöbbent, és elküldik, míg megtanulja kordában tartani az erejét.

Brielle elveszít egy számára fontos személyt, és túl messzire megy azért, hogy megmenthesse. Annyira, amit már Lincoln is ellenez. Úgy gondolja, Brielle túl nagy kockázatokat vállal, túl zabolátlan, és ő csak annyit tehet, hogy megpróbálja megvédeni a lányt. De a Brielle-ben rejlő, eddig ismeretlen erők olyan helyre viszik, ahonnan senki sem hozhatja vissza. Még Lincoln sem.

Brielle-nek meg kell tanulnia legyőzni a sötétséget, mely azzal fenyegeti, hogy elhatalmasodik rajta, ugyanis apránként elveszíti a fényét.

Szerintem: 

Akárhogy nézem, még mindig olyan érzést kelt bennem ez a történet, mintha

nem lenne rendesen megírva, csak egy vázlat lenne. Van benne némi összecsapottság.

Bár, más is eszembe jutott róla. Olyan, mintha egy természetfeletti tévésorozat részeit kezdené el valaki gyorsan papírra vetni. Minden rész új kaland, miközben a szereplők ugyanazok, és van egy kis átívelés.
Konkrétan a Második évre nézve – Brielle és a barátai beneveznek egy harcoló versenyre, hogy a nyereményből felszabadítsák a lány anyját. Brielle öccse is megkapja a képességét, ami problémás, de persze megoldják. ha jól értem, vérfarkas lett belőle, ha nem is egészen így hívják a regény világában. Aztán lesz Lincoln megmentése, elhamarkodott lánykérés, leugrás a démoni világba, meg Lucifer is lecsap. Nincs egy olyan összefüggő cselekménysor, amitől igazán regénynek érezném. Szinte közelebb áll egy novellafüzérhez.

A stílusában is ez az összecsapottság van meg. Végigszalad mindenen, minimálisan leírva a történéseket. Pedig nem vagyok a leírások nagy barátja, de ezt még én is kevésnek találtam. Pár párbeszéd, némi cselekmény és már ugrunk is. Nem attól lesz egy regény izgalmas, hogy minden körítés nélkül halmozza az akciókat és verekedéseket.
Ez kiegészül azzal, hogy Brielle beszéde nem is kicsit problémás. Vannak olyan visszatérő töltelékszavai és kifejezései, amelyek egy kamasz szájából se tetszenének, nemhogy ebben a környezetben a főszereplőtől.

Ezzel rá is térhetek Brielle problémájára. Ahogy a történet, a szereplők is össze vannak csapva. A mellékszereplők alig vannak jelen, és nincs is igazán jellemük, talán csak egy jellemző vonásuk, mint a csapat gyógyítójának szerepköre. Még Lincoln, aki elvileg a könyves álompasi, ő is le van korlátozva Brielle papucsának szerepére. A srác a lány kiképzője és csapatvezetője is, ennek ellenére Brielle az erősebb fél. Ő ad parancsokat, ő találja ki, mit csináljanak. Ha Lincoln mást lát jónak, ritkán tuja ezt kifejezni, és akkor is mennek tovább Brielle elképzelése szerint. Ő a támogató fél, aki hazavárja, pénzt ad neki, meg mindenben olyan megértő. Ki van herélve szegényem.
De, Brielle. Nem csak a beszéde, a viselkedése is egy kamaszé. Beugrik minden vészhelyzetbe, előbb cselekszik, mint gondolkodik. A szeretteiért szabályosan önpusztító, és képtelen higgadt lenni, taktikus. Lincoln lehetne ez a csapatukban, ha Brielle hagyná. Idegesít és nem is kedveltem meg. Azt meg hagyjuk is, hogy milyen eljegyzést írt nekik Stone. Röhejes. Abszolút éretlennek tartanám a lányt a feleség szerepkörre. Az arkangyalok ereje miatt itt Brielle a szuperhős, de nem érzem tényleg annak. Úgy is fogalmazhatnék, hogy nekem nem derült ki a történetből, miért van olyan magas piedesztálon.

A konfliktus meg simán annyi, hogy Lucifer a gonosz és le kell győzni. Hát, ez sem éppen a kidolgozottságra példa.

Nagyon nem bírtam ezt a regényt, és számomra a legjellemzőbb vonása, hogy összecsapott. Tévésorozatba jobban működne, de így olvasva csak röhejes.