Fülszöveg: 

Rachel Givney első, romantikus regényében az írói álmokat dédelgető Jane Austen egyszer csak a jövőbe utazik, hogy fellelje a szerelmet, amelyről már oly sokat írt, és azt a jövőt, amit elképzelt magának… Ezzel azonban saját írói hagyatéka forog kockán…
Anglia, Bath, 1803. A társaságkerülő, inkább a magányos sétákat kedvelő, huszonnyolc esztendős Jane Austen arról álmodozik, hogy egy nap megjelennek aprólékos műgonddal írt történetei. Ugyanakkor egyre inkább fenyegeti a veszély, hogy vénlány marad, ezért hamarosan döntő lépésre szánja el magát, és a jövőben köt ki. Úticélja pedig…
…Anglia, Bath, napjainkban. A klastrom titka filmváltozatának díszletei. Sofia Wentworth, ismert hollywoodi színésznő a kosztümös filmben kapott szerepével egyszerre próbálja megmenteni hanyatló karrierjét és széthullóban lévő házasságát. Amikor megismerkedik Jane-nel, nagy hatással van rá az ifjú „kollegina”, aki a jelek szerint sehogy sem akar kibújni a szerepéből, még akkor sem, amikor épp nem forognak a kamerák.
Jane, miután megszokta a ló nélküli hintók látványát és a 21. század sokkoló divatját, találkozik Freddel, Sofia öccsével, akinek – minő arcátlanság – van mersze egyszerre sármosnak, szellemesnek és kedvesnek is lenni.
De mi történik, amikor Jane, akarata ellenére, beleszeret Fredbe? És ha Jane kitart Fred mellett, vajon meg tudja-e valósítani az írói karriert, amire mindig is vágyott?

Szerintem: 

Kellemes, csajos nyári olvasmány. Most van bennem egy kis hiányérzet még, bár nem nagyon tudom megmagyarázni, miért.

A történet ötlete talán furcsának

hat. Jane Austen lassan 30 lesz, és a férfi, akiről azt hitte, majd megkéri és családjuk lesz, mást jegyez el. Egy 'boszorkány' valamiért, ami fontos neki – az írása – varázst indít el, hogy megtalálja az igaz szerelmet. Jane így napjainkban találja magát az egyik regényének filmforgatásán, ahol az egyik színésznő pártfogásába veszi és akinek van egy jóvágású testvére, Fred…
Időutazós történet van, népszerűek is, akkor miért érzem furcsának? Mert Jane az előtt megy a jövőbe, hogy befutott volna. A fiatal nőt látjuk, aki előtt minden ajtó zárva volt. Nem vették el, az írásai nem leltek kiadóra és a család is éreztette vele, hogy így csak teher lesz belőle. A jövőben meg Jane Austen az egyik legnagyobb angol klasszikus. Olyan furcsa érzetet keltett bennem, amikor egy könyvesboltban a saját írásait olvassa, amit még nem írt meg…

A Jane és Fred szerelmi szál túlzottan is lineáris és kiszámítható. Már azzal, ahogy táncra kényszerítik őket a forgatáson, azon át, hogy Jane segít írni Fred regényét és a családi traumáját feldolgozni. Különben morgolódtam magamban azon, mennyire nehezen esik le a nőnek, hogy Fred a saját történetét írta meg a könyvben. Úgy ismerjük meg, hogy nem akar a forgatáson táncolni Jane-nel, mert utál táncolni. Majd arról olvasunk, hogy egy haldokló anya utolsó kívánsága az volt, hogy táncoljon a fiával, aki inkább a kamasz baráti körrel bulizott volna? Én még túl egyértelműnek is éreztem, hogy ezért gyűlölte meg Fred a táncolást. De ez a kiszámíthatóság jellemzi az egészet, Givney rengeteg nyomot hagyott. A gyűrű Jane ujján a róla készült festményen, aminek senki nem tudja az eredetét? De még egy vadidegen is, aki csak Austen könyveit ismerte, ő is azt mondja, ha választania kell az írás és a szerelem között, Austen a végén az írást választaná.
Azért egy poén nagyon ült. Amikor a végén Fred a Meggyőző érveket kezdi olvasni, és szembesül vele, hogy ezt Jane maguknak írta, és Fredről mintázta a férfi főszereplőjét. Pedig olvastam azt is, és nekem is csak akkor esett le, hogy Fred Wentworth – Frederick, ugyanaz a név.

Sokkal inkább lekötött a történet másik szála, ami sokkal érettebb, mint egy eleve reménytelen szerelem. Sofia a szexepiljéből élő sztárszínész, akinek 38 évesen szembe kell néznie azzal, hogy kiöregedett az eddig játszott szerepekből, a sztárrendező elhagyja az utódjáért, akit gyorsan teherbe is ejt. Míg neki éveken át mondta, hogy nem akar gyereket. A Jane Austen-filmben ő játssza a vénlány rokont, és ő lesz az, aki Jane-t felkarolja. De közben neki is szembe kell néznie az életével, és kitalálnia, hogyan folytassa.
Tulajdonképpen neki is hasonló döntéssel kell szembenéznie, mint Jane-nek. Le kell zárnia egy fejezetet és ráébrednie, mi az értékes benne, amit még adhat a világnak. Ami igazán boldoggá tudja tenni. Mert eddig Sofia volt a dögös vörös, noha nagyon tehetséges színésznő is. A Jane-kaland majd ráébreszti az értékeire, és Sofia nagy gesztusokat tud majd megtenni. Ő lesz az, aki segít a férje új nőjének összekapni magát, és a válást is békésen lezárja, barátok tudnak maradni, noha egyértelműen Sofia a sértett fél. Rengeteg tehetség van abban a nőben, és megnyílik előtte az út, hogy szabadon, magáért és megéljen mindent, ne a férje árnyékában létezzen.

Ha választani kell, nekem az a nő volt a szimpatikusabb és a nagyobb utat bejáró. De eleve, azt tudtam, hogy olyan úgy se lesz, hogy Austen marad Freddel, ha annak az ára, hogy az öröksége elveszik és nem lesz képes többé írni. De az, hogy Sofia merre indul el, nem ilyen predesztinált.

A női alakok az erősek a történetben, a férfiak csak statiszták mellettük. A három nő – mert a Sofia helyére lépő szexi huszonéves is ide sorolható – nagyjából ugyanazzal néz szembe, és mindegyikük a karrier – szerelem – önmegvalósítás háromszögben keresi a maga csücskét. Jellemek, hitelesek fájdalmakkal és hisztikkel, a döntéseikkel.
Így romantikus regénynek annyira nem, de chick lit történetként tudtam szeretni.

Givney komponált nagyon emlékezetes jeleneteket. Amikor Sofia példával mutatja meg az utódjának – a vödör-jelenet – mit jelent színésznek lenni, simán az egyik legjobb a könyvben. Különben is olvasmányos, még mosolygós könyv is, annak ellenére, hogy arról szól, mit és miért áldoznak fel a nők. Én szerettem, hogy a boldogság receptje nem egyenlő itt a szerelemmel.

Nem lettem okosabb, mi hiányzik. Szép emléket állít Jane Austennek, Sofia történetét kifejezetten szerettem is. Talán a Fred – Jane vonal nem tetszett annyira? Lehet. A lényeg, hogy a 'valami nem stimmel' érzetem ellenére ez egy kellemes, női regény és nem csak Austen-rajongóknak. Többet tud annál, és az üzenet is ül.

Idézet: 

– Az olvasók fájdalma?
– Az a fájdalom, amit akkor érez az ember, ha nem tud letenni egy regényt. Már olyan sokat olvastam, hogy elfáradt a szemem, de muszáj volt folytatnom. Tudnom kellett, hogy mi történik a következő oldalon.

Sokak számára kiváltságot jelent, ha megérhetik az öregkort, a nőknek azonban ez átok.