Fülszöveg:
Lili csodás gyermekkora csak odáig tart, amíg nővére férje vissza nem él a bizalmával, és olyat tesz, ami örökre megpecsételi a lány sorsát. Szexuálisan bántalmazza Lilit, aki a történtek után szeretne segítséget kérni – ám éppen azok utasítják el, akikben a legjobban bízott. Csak felnőttként jön rá, hogy elutasító és tehetetlen családtagjai maguk is rettenetes traumákkal élnek.
Hány és hány generáció sorsát határozza meg az abúzus? Érdemes-e háborítani a múltat vagy jobb tovább élni tudatlanul? Lili világa minden egyes nappal összedőlni látszik. Vajon képes lesz a romokból újraépíteni magát?
Szerintem:
Ördögi körök. Arról már hallottam/olvastam, hogy aki egyszer áldozat volt, könnyen az lesz másodszorra is. De azon most ledöbbentem, hogy családon belül miképpen öröklődnek a borzalmas minták.
Ha a történetet ismerjük, már
a cím is kifejező. A liliomok egy család nőtagjai, és azért könnyeznek, mert bántják őket. Ugyan a történet tartalmaz egy történetet – arról, hogy a meggyötört, megtört liliomok még erősebben nőnek vissza - nem esküdnék meg rá, hogy ez a történet női hőseire is igaz. Pláne úgy, hogy nem egy esetben a lehető legrosszabb módon kezelik a családon belüli vagy egyéb erőszakot. Csodáltam is, hogy a végén olyan békésen tudnak a generációk egymással étkezni és nem lesz számonkérve, ki mit vétett a másik ellen.
Érdekesnek találtam a fordított időrendet is. A jelenben indulunk, a fiatal Lilivel, akivel a sógora él vissza szexuálisan. A két lánytestvér között ugyanis nagy a korkülönbség – Lili 13-14 éves, amikor a nővére már huszonéves és férjezett. A kamasz majd igyekszik feldolgozni, hogy mi történt vele és maga a család miképpen tud túllépni a történteken. A feldolgozási folyamat része lesz, hogy a többiek mit szenvedtek el. A nővére – aki a féltestvére, más az apjuk – kapcsán említve lesz, hogy bepróbálkozott nála a mostohaapja, vagyis Lili édesapja.
Az anyja kapcsán viszont nyílik egy időablak.
Visszamegyünk a múltba, hogy egy fiatal lány két házasságát nézzük meg. Az első, ami tele van bántalmazással és testi-lelki elnyomással, abortuszra kényszerítéssel és a másodikat, ami a menekülés után évekkel majd békét és egy második gyermeket ad az asszonynak.
De még itt sincs vége, mert ebből pedig kinyílik a nagyanya története. A fiatal, szép lány, aki cselédként dolgozott, míg ok nélkül féltékeny gazdaasszonya valósággal halálra nem verte. Míg egy tiltott viszony meg nem ejtette, és nem kényszerült egy idegennel házasságba a szégyen elől. A férj pedig folytatta az erőszakot – saját kislányát, vagyis az egész regényben nézve az 'anyát' rontva meg már kisgyermekként.
Meg lehet nézni, ahogy egyik erőszakos férfitól kerülnek a másikhoz, és nem csak egy nő, hanem a családon belül is öröklődik a minta. Mintha az erőszakos apa elől menedék lenne egy erőszakos férj. Vagy, ha már egyszer elkezdődik a bántalmazás, nem lehet szökni előle, legfeljebb a bántalmazó személye változik.
Fura, de nem egyszer a női reakciók jobban fájtak. Amikor az anya hagyja, hogy a férje, a gyermeke apja szexuálisan bántalmazza a közös lányukat, arra mit lehet mondani? A történetből kiderül, miért engedte, de akkor is borzalmas. És ez a minta is ismétlődik – később is simán mondják a bántalmazott fiatalnak, hogy hallgatnia kell, vagy mindenki szégyenbe kerül. Mocskos, fertő az egész, és a hallgatás/tűrés kultúrája miatt az áldozatokból is cinkost csinál. Jól meg van írva, de borzalmas olvasni, átérezni.
Mert jól át lehet érezni. Minden egyes nő saját szemszöget, saját lelki világot, saját fejezeteket kap. Lontai Léna nagyon belülről, érzéssel is ír. A témához képest meglepően igényesen is. Sok az erőszak a könyvben, érzékelteti ezek fájdalmát, de nem akar olyan jelenetekkel és leírásokkal vagy beszéddel sokkolni, mint egy dark románc.
Minimális szerepet kap a történelmi kor is. Főleg a nagymama történetében, mert a cselédrendszer, ahogy bánhattak az emberekkel, kifejezetten korspecifikus. Néha szó van arról is, hogy mi zajlik a világban/politikában, mert az hatással van a férfiak közvetlen életére, ami visszacsapódik arra, ahogy a feleségekkel/gyermekekkel bánnak. Ettől még nem lesz történelmi regény, de megjegyezhető, hogy értelmesen használja a korszakot.
Nagyon emberi, nagyon fájdalmas, valahogy borzongató az egész történet. Nekem kicsit katasztrófaturizmus volt olvasni. Borzadtam, de érdekelt, mi lesz és hova lyukadunk ki. A fordított sorrend, unokától visszajutni a nagyihoz meg kellően dolgoztatta az agyam is, hogy visszamenőleg magyarázza azt, ami a későbbi generációval történik.