Fülszöveg:
Anglia, 1932. A Hotel Savoy a legrangosabb szálloda Londonban, itt száll meg Európa politikai, értelmiségi és művészi elitje. A ház sorsa évtizedek óta Sir Lawrence Wilder kezében van, aki a Savoynak összetéveszthetetlen arculatot adott. A családot sokkolja, amikor agyvérzést szenved, hiszen a gazdasági világválság hatásait a Savoy is megérezte. Ki vegye át ilyen viharos időkben a szálloda vezetését? Senki sem gondolta volna, hogy Sir Lawrence éppen a törvénytelen unokáját fogja megbízni a vezetéssel. A legkevésbé maga Violet számított erre, hiszen éppen azon van, hogy megvalósítsa az álmát, és az első nők egyikeként, rádiós műsorokkal karriert fusson be a BBC-nél. A dinasztia legfiatalabb sarjaként a patinás Savoyban nőtt fel, őt azonban a modern médiumot jellemző lendületesség nyűgözi le. Igen ám, de kivonhatja-e magát a családi kötelezettsége alól? Violet az elkövetkező események drámai szövevényébe kerül, amelyek végkifejletét nem láthatja előre…
Szerintem:
Amikor a regény nem ér fel a hozzá kapcsolt elvárással. Annyira mást és
szerethetőbbet vártam, hogy így extra csalódásként éltem meg, mit rejtett ez a történet.
Az stimmel, hogy Violet van a középpontban, aki Wilder család fattyú leszármazottja. Ennek ellenére ő a Savoy tulajának, Sir Lawrence-nek a kedvence és a család el is ismeri a lányt, ha Violet nagyon igyekszik is úgy élni, hogy ne tudják a barátai, munkatársai, hogy ő a Savoy örökösnője.
A probléma az volt számomra, hogy végzetesen hiányoltam a cselekményt. Mintha Violet kesergését olvasnám folyamatosan. Soha, semmi nem volt elég jó neki. A gazdag családja, a folyamatos támogatás kényelmes életet jelentett neki, amiben megengedhette magának, hogy a szenvedélyének éljen és ne kelljen azt a megélhetéssel foglalkoznia. Ahogy a nagyapja betegszik, segítenie kell neki – majd a férfi halála után mindent megörököl, és vezetnie kell a hotelt. De folyamatosan az van előtérben, hogy mennyire menekülne a kötelességei elől, ha tehetné. A regény nagyobb részében igyekszik mindent megtartani az életében: a Savoyt, a családnak megfelelést, de a saját szabályait és az írás szenvedélyét is. Ennek a helyzetnek a nehézsége adja az érzelmi alapot, ami a végére jut el odáig, hogy belátja, választania kell. Mindent nem lehet.
Alig jelenik meg a hotel mindennapi élete vagy éppen az, milyen a napi ügymenetük. A hangulatot, a nívót próbálja Wahl visszaadni, de annyira Violet és az ő világa a fókusz, hogy az elvesz abból a ragyogásból, névből, amit a Savoy képviselt.
Karrierépítős, fejlesztős, hangulatos cselekményt vártam, erre kaptam egy gazdag lány panaszáradatát.
Hogy még rosszabb legyen a helyzet, Violet szerelmi élete éppen annyira katasztrófa, mint a karriervágya és a Savoy ellentéte. Egy egyszerű karbantartót szeret a hotelból, aki semmilyen szinten nem illik hozzá. Jelentéktelen, semmilyen ember, aki se nem szellemi társ, se nem partner a rangjában vagy vagyonában, tehetségtelen festő, de még külsőre se passzolnak. Violet szép nő, a szerelme meg a leírtak alapján még az átlagnak is az alsó, csúnya felé hajló részén helyezkedik el. Amikor már Violet elhagyná, akkor meglátja a férfi festményét róla, és vele marad, mert annyira szereti a férfi. Hogy hagyhatna el valakit, aki ennyire imádja őt? Egy egész kötet nem volt elég, hogy rájöjjek, mit szeretnek ők ketten egymásba. Ennyire össze nem illő és még csak nem is szimpatikus párost nem is tudom, mikor olvastam utoljára.
Összefoglalva, van egy nyafka örökösnő, aki az egész kötetben csak menekülne az életéből és hozzá nem illő férfit szeret. Ugyan érdekes korban, érdekes helyszínen járunk, de az egész jelentéktelenné és szürkévé válik az egyéb cselekmény semmilyensége miatt.
Annyira zavart végig a hősnő, a cselekmény, hogy eljutottam arra a pontra, hogy minden zavart már a történetben. Komoly ellendrukker lettem, aki már Hasfelmetsző Jack feltámadásának is örült volna, ha az lemészárolja Violetet.
Fogalmam sincs, hogy amúgy hogy van a könyv megírva. Annyira érzelmileg túldramatizált, hogy elvonta a figyelmem minden másról is. Mondjuk, olyan érzetem nem volt, hogy milyen szöveget olvasok, de azon sem akadtam fenn, hogy igénytelen lenne.
Talán jobb, mint amilyennek éreztem, de most ez nagy csalódás volt számomra. Bele sem merek gondolni, milyen lehet a folytatás. Gáz, hogy tömeges halálokért drukkolok? Bár, az úgy sem lesz benne. Kár.
