Fülszöveg: 

1970-es évek, Harlem. Ray Carney, a korábbi orgazda jelenleg köztiszteletben álló bútorbolt-tulajdonos: érthető, hogy igyekszik nem ütni bele az orrát semmibe. Amikor ártatlan szívességet kér régi rendőrségi kontaktjától, Munsontól, az univerzális megoldóembertől, cserében Munson is kér valamit. És ezzel máris újrakezdődnek a stiklik – nincs kiszállás, és ez valakinek az életébe kerülhet.
Miközben az ország a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadásának kétszáz éves évfordulójára készül, Harlemben rejtélyes módon egymás után égnek le egész háztömbök. Carney egyik bérlője egy tűzesetben súlyosan megsérül, és Carney megejtően brutális cimboráját, Borsot bízza meg a nyomozással. A két zsivány harcba száll azokkal, akik az omladozó metropoliszt kezükben tartják: a necces, agresszív, velejükig romlott alakokkal.

Szerintem: 

Ezt zsánerre betájolni? Van benne krimi elem, korrajz és valahol

kortárs szépirodalom is. Whitehead egy félig legális bútorbolt és tulajának történetét meséli el, miközben Harlem, New York és a változás krónikása is.

Nem nagyon akarom konkrétan a cselekményt megfogni, nem érzem lényegnek. Persze, minden résznek megvan a maga sztorija. A kötet 3 nagyobb részből áll össze, melyek között évek telnek el. A szereplők és a város kötik össze őket.
Az elsőben Ray Jackson 5 jegyeket akar szerezni a lányának, ezért elvállalja, hogy besegít egy mocskos rendőrnek. Kissé road movie jelleggel járják a várost és megnézzük, hogy tevékenykedik egy ilyen rendőr, mibe és hogyan száll be.
A másodikban Ray alkalmazottja, Bors ténykedik. Egy filmforgatás egyik embere lesz, és Ray irodája játssza a filmben a bűntanyát.
A végén pedig egy gyújtogatót keresnek, miközben Ray simlis dolgai miatt ők is veszélybe kerülnek.

De nem ezek a lényegesek. A város, a hangulatok, ahogy a korral minden változik. Kitér konkrét városrészekre, bandákra, városi politikára. Ray és emberei történetei, de inkább a feketék New Yorkának meséje. Van benne kulturális élet és politika, ami a mindennapi embereket lekötötte. Feltűnnek a párducok, a Jackson-gyerekek koncertje, a Cápa sikere a mozikban és sok más is. Whitehead még a sorok közé, kis beszélgetésekbe is elrejti a korrajzot. Pl. Ray és az anyósa kapcsolata, ami csak említve van, de mégis leképezi az egykori előkelő negyedek süllyedését, vagy a rasszon belüli rasszizmust. Vagy, a végén, amikor a férfi bíztatja a feleségét, hogy saját irodát nyisson. Fekete nő csak akkor lehet ilyen helyen vezető, ha egyben ő a tulaj is.

Nem tudom izgalmasnak írni, mert nem éreztem annak. A bűnvilág működése meg untatott is. Viszont, hangulatos. Azt simán el tudom képzelni, hogy ez a réteg akkor és ott így élt. Megvan a kötet hitelessége. A jellegzetes alakok.

Ahhoz képest, hogy egy ilyen közegben milyen nyelvezet lehetne, ez még visszafogott is. El van találva az a szint, ami még nem sok, de illik a szereplőkhöz és a világukhoz.

Nem is kifejezetten az a fajta történet, amin igazából szórakozni tudok. Vagy elgondolkodni. New York, fekete közösség – nem éppen a mi mindennapjaink világa.