Fülszöveg: 

Nincs megfoghatatlanabb, mint egy gyermek emlékei.
Malone három és fél évesen azt állítja, az anyja nem az ő édesanyja. Képtelenségnek tűnik, Vasile, az óvodapszichológus mégis hisz neki. Rajta kívül azonban mindenki kételkedik Malone igazában.
Vasile-nak gyorsan kell cselekednie, segítséget kell szereznie. Hiszen Malone emlékei máris kezdenek elhalványulni.
Egyetlen szalmaszálba kapaszkodnak. Vajon kicsoda Malone?

Szerintem: 

Michel Bussi, férfi létére írt egy olyan könyvet, amit nagyon röviden azzal tudnék megfogni, hogy az anyaság misztériuma. Mindent a gyerekért. El is vagyok rajta képedve, mennyire és nagyon sok szereplő az anyaság köré lett rendezve. Pedig ez egy rablókat üldözős krimi!

Lehet, ezért keserű most a

szám íze is. Nem nagyon tudok mit kezdeni azzal, hogy mennyi áldozatot és kik hoztak meg, illetve milyen játszmák zajlottak azért, hogy Angie anya lehessen, illetve mert az anya ragaszkodik a gyerekéhez, ha az nem is a sajátja. A fordulatok leleplezése nélkül nem tudom ezt értelmesebben elmagyarázni, de minden kiemelt szereplő anya vagy anya akar lenni. Minden indíték mögött ott van a gyerek vagy a vágy a gyerekért. Tényleg el vagyok hűlve attól, hogy ezt egy férfi írta.
Lehet, jobban értékelném a könyvet, ha lenne bennem némi anyai ösztön is, így viszont én leginkább a fejemet fogtam. Képtelen voltam azonosulni a legtöbb szereplővel.

Ez odáig fajult, hogy én a könyv végére akadtam ki. Túl sokan voltak benne, akik nem azt kapták, amit érdemeltek volna. Ráadásként még elég rondán ki is lettek használva. Mit ne mondjak, nehéz szeretni azt a könyvet, amiben a végére annyira megutálom a három hősnő közül az egyiket, hogy minimális szimpátiám se marad irányába.
Jó, nem bírom megállni. Angie. Olyan volt, mintha rögeszméje lenne, hogy megszerezze magának Malone-t és így anya lehessen. Ezért mindenkin átgázol, elcsábít vagy becsap. Bár azt mondja, hogy Timo a szerelme, simán nézi napokig, ahogy a tüdőlövésbe haldoklik, csakhogy a Malone-szerző terveibe ne legyen fennakadás. Ha Timo a szerelme, miért kezd viszonyt az óvodai gyerekpszichológussal? Azért ahhoz pofa kell, hogy míg a pasija vért köhög és szó szerint haldoklik, ő elmegy kavarni a pszichológussal, és biztatja, hogy ne hagyja veszni Malone emlékeit. Mondanám azt, hogy simán prostituálta magát.

Ebben a könyvben nincs biztonságban levő szereplő. Bárkit megölhetnek és Bussi bizony tud azzal csavarni, hogy ki és ki által lesz meggyilkolva. A legtöbb esetnél meg tudtam indokolni, vagy volt valami olyan a szereplőben, amiért, ha nem is érdemelt volna halált, de le tudtam nyugtatni magam. Timo, akit bírtam is volna, de ő nem tisztán áldozat. Ő akarta a lopásokat és így akart pénzt szerezni. A lövést is rablás közben szenvedte el. Igen, életben maradhatott volna, ha nem hallgat annyira a barátnőjére és időben elmegy orvoshoz, így azért őt is sajnáltam. Viszont, egy olyan szereplő volt, aki csak jót akart, szimpatikus volt. Akinek nem volt bűne, csak segíteni akart és akit megvezettek. A vége meg az lett, hogy meggyilkolták érte. Elég durván, élve elégették. Ezen még nem sikerült túltennem magam.

Talán azt kellene írnom, hogy Bussi-nak most nem sikerült úgy elvarrnia a szálakat és úgy elköszönnie, hogy úgy érezzem, az író helyreállította a világ rendjét. Pedig, a három hősnőből 2 sorsával meg vagyok békülve. Azon még mosolyogni is tudtam, hogy a rendőrnő kiben találja meg leendő gyermeke apját.

Még az is tetszett, ahogy nagyon lassan indítja a történetet és messziről jutunk el a megoldáshoz. Ha figyelmesen olvasunk, nagyon sok kis nyomot találunk. Mert Bussi lelkesen terelget és sugall kapcsolódásokat, igazságokat. Néha megvezet, de ha figyelünk a részletekre, lehet szűrni, hogy mit hihetünk el, miről fog kiderülni, hogy nem igaz. Én mindig is szerettem a krimikkel kirakózni és itt ezt az élményt megkaptam.

Talán a rablásokat és a rablók utáni hajszát önmagában nem találtam volna elég izgalmasnak, de szépen kiegészül a gyerek körüli történettel. Eleinte olyan, mintha két külön ügy lenne, de nagyon szépen elkezdenek majd összeérni a történetek és mindennek meglesz a jelentése a végére. Ahogy meg egyre több mindent fedett fel Bussi, gyorsította a cselekményt is.
időt kell adni a regénynek – aki a pörgő, eseményekkel teli krimit szereti, kell erre várnia. De beindul majd minden, amivel ellensúlyozza a lassú, kis lépésekben előre jutó nyitányt. De, ahogy írtam, annak is megvan a szerepe. Pláne, ha az ember akar kirakózni az innen-onnan érkező kis információdarabokkal. Én akartam.

A vége ismeretében a szereplők, a konfliktusok is egyszerűnek tűnnek. Olvasva azért nem ennyire könnyű a képlet, sokaknak van titka és titkos indítéka. Azt meg már fejtegettem, mennyire rontotta el nekem az élményt, hogy az egyetlen tisztán pozitív szereplőt elevenen elégetik. Próbálom azzal vigasztalni magam, hogy azzal életszerűbb, hogy a szereplők bizony hibáznak, a jóknak is megvannak a bűnei. Ettől kevésbé mese, de még győzködöm magam.

Nekem bejön Bussi stílusa, ezzel most sem volt problémám. Jók a betoldott mesék, a párbeszédek. Szerettem, ahogy egyensúlyt talál a történések és a szereplők lelki világa között. Ez Marianne (a rendőrnő) kapcsán működik a legjobban, de a másik két nővel is meg tudta valósítani.

Valószínűsítem, ha nincs a motorbalesetnek álcázott gyilkosság, még szerettem is volna ezt a regényt. Az elrontotta nekem az élményt, pedig kriminek élveztem. A sok kis nyom, a szépen összeálló cselekmény, ahogy mindennek értelme lesz…

Idézet: 

Látod, Bajszos, a legnagyobb kincsek nem azok, amelyeket egész életünkben kutatunk, hanem azok, amelyek mindvégig az orrunk előtt voltak.