Fülszöveg: 

Wiking Stormberg, a sarkköri kisváros, Stenträsk rendőrparancsnoka soha nem tette túl magát a felesége eltűnésén. Helena harminc éve egy napon elment gyümölcsöt szedni, és nyom nélkül elnyelte a mocsár. Kisbabájukra, akit addigra már félholtra csíptek a rovarok, egy zsombékon találtak rá. Helena teste sosem került elő.
Teltek az évek, évtizedek, a férfi pedig a munkájának, a gyerekeinek és az emlékezésnek szentelte minden idejét.
Egy nyári napon Wiking és Helena felnőtt fia, Markus fenyegető levelet talál a postaládájában. A legbizarrabb azonban nem is maga a fenyegetés, hanem hogy Helena kézírásával írták, és sajátos kézjegyével szignózták: egy csillaggal, ami úgy néz ki, mint a nő hasán lévő forradás.
Wiking azonnal a rejtély nyomába ered, de nem könnyű eldönteni, vajon csak kísérteteket lát, vagy valamiféle külső erő fenyegeti őt és a családját.

Szerintem: 

Marklund rutinosan, ügyesen folytatta a sorozatot. Éppen eléggé más, hogy

akár önálló kötetként is működjön, ne kelljen ismerni az előző részt, és még formátumában se egyforma, miközben utalásokkal és a kiemelt szereplővel mégis megteremti a kohéziót a részek között. Határozottan szimpatikus megoldás egy jó krimi lett a vége.

A korábbi szereplők közül a kisváros rendőr, Wiking története halad tovább. A regény elején tudja meg, hogy rákos. De nem ér rá még a családjának sem elmondani, hiszen történik egy komoly fegyverrablás, a katonai szektorban dolgozó mérnök fiát megfenyegetik és a levél, amelyen a figyelmeztetés jön, sok jel alapján a mocsárba veszett halott feleségtől érkezett. Wiking nem győz nyomozni, miközben nagyon sok mindennel küzd. Több ügyet visz egyszerre.

Ettől mozgalmas végig, bár az is igaz, hogy a végére Helena ügye lesz a meghatározó. Annyira, hogy ott minden szálat és minden formában elvarrnak, míg a másik esetek lezárását kapjuk csak meg, egy feljegyzés formájában, hogy miképpen végződtek a dolgok, mikor már Wiking betegszabadságon volt a kezelés és műtétek miatt. Érthető így is, de nekem mégis keserű pirula, ahogy azok a dolgok félbemaradtak, ha a fókuszt nagyon át is tette menet közben a másik, a személyes ügyre Marklund.

Wiking még szimpatikusabb, mint korábban. Elvhű, de a családjához és a szeretteihez végsőkig kapcsolódó, erős ember. Becsületes. Visszatekintő részekben a házasságát is megismerhetjük, és ezzel kicsit alá is húzza a szerző, hogy miért egyedül nevelte fel a gyerekeit, miért nem nősült újra. Jó nyomozó is, sok olyasmit észrevesz, amin mások elsikkadnának. Ez már a múltbéli esetnél is megvan, amikor Helenát kirabolják és Wiking segít neki. Amilyen leírást ad a támadóról…

Helena kapcsán már sötétebb a kép. Megjegyzem, nem a nő miatt. Amit általa az orosz világról kibontanak, az a brutális. Egy bonyolult kémjátszmát kapunk, amiről nagyon a The Americans jutott eszembe. Marklunk egészen a nagymamáig visszavezeti, mi mindent vett el tőlük a kormány és minden generáció nagyon sokat vesztett miattuk. A nagymamának meghalt a kisfia, a férje odaveszett a GULAG-on és a nő csak azért menekült meg a második babával, mert sikeresen elhitette a táborban az egyik vezetővel, hogy tőle esett teherbe. A kislánya orvos volt, egy geológushoz ment hozzá és egy sugárzásnak kitett helyszínen, kísérleti robbantásban vesztek oda. Csak a kislányt tudta onnan kimenteni, nekik maradni kellett meghalni, hiába tudták, mi várható. Helena pedig Svédországban lett beépített ügynök, akit hagytak ugyan férjhez menni és gyereket szülni, de erőszakkal elragadták, amikor máshol kellett nekik. Az a jelenet, amikor őt leütik és elviszik, a kisbabát meg hagyják a mocsárba halni… Nem lehet olyan részt találni, ami ott rendes lenne. A nő jelene, a visszajátszott élete is csak növeli a fájó történetek számát. Ha mindent ismerünk, azt a rendszert és világot lehet okolni mindenért, Helena is csak áldozat volt.

De Marklund okosan szövi ezt is bele, a projekttel, amiben Markus vezető lehetne. Csak éppen jön az a fenyegetés… Majd gyanús autóbalesetben odaveszik, akit helyette neveztek ki a tesztcsapat élére. Összefügg azon a téren minden, és ahogy írtam is, át is veszi a fő szálat a regényben.

Bőven van emberi érzelem, dráma benne. Marklund szépen egyensúlyoz: nem hanyagolja el a szereplőit, de a cselekményt is pörgeti közben. Nekem ezek a szimpatikus regények.
Olvasmányos, köznyelvi, kellően súlyos tetőpontokkal.

A vidék, Wiking összeköt, de ez egy skandináv krimis kémregény. Jóféle. Ha minden igaz, egy rész még van, arra is sort fogok keríteni.