Fülszöveg: 

Az izlandi tél kellős közepén egy kis csapatnyi turista eltűnik a kopár, jéggel borított hegyek között. Már több mint egy hete nem tudni róluk semmit, amikor a mentőcsapat elindul a felkutatásukra, de válaszok helyett csak újabb kérdések várják őket. Mit keresett ez a maroknyi ember a sötét, hóviharoktól sújtott vadonban? És miért hagyták el azt a kevéske menedéket, amijük volt, sőt vetették le a ruháikat is?
Eközben különös események történnek a külvilágtól elzárt stokksnesi radarállomáson is, ahol semmi sem az, aminek látszik: legyen az egy vértócsa a szűz hóban, egy, a földből előkerült, évtizedek óta ott heverő gyerekcipő vagy az a tátongó, fekete üreg a tengerparton, amely mintha vonzaná magához az embereket…

Szerintem: 

Nem tudok nem arra gondolni, mennyire emlékeztetett engem ez a történet a

Gyatlov-rejtélyre. Olvastam arról könyvet, láttam egy elég durva megoldást nyújtó filmet is és bizony, feltűnt a hasonlóság. Az orosz túrázók kimenekültek szinte pucéran a sátraikból a hegyen, és máig rejtély, miért, mi történt velük.

Yrsa Sigurdardottir története nem pont ugyanez, de az egyik cselekményszál kísértetiesen hasonlít rá. Van egy baráti társaság, akik elkísérik geológus ismerősüket a hegyekbe, ahol túrázni akarnak egyet. Szinte meztelenül, a sátrakból elmenekülve és megfagyva talál majd rájuk a mentőcsapat. Mi történt velük? Mi olvasóként majd megkapjuk a választ, a regényben a rendőrök nem.
De még egy hasonlóság: sejtetve van egy misztikus száll. Szellemmel. A végére a túrázók halálára majd racionális választ kapunk. Valaki nem az volt, akinek hazudta magát és tett róla, hogy a többiek mind a hegyen maradjanak, magukkal víve a titkát a halálba.

De elengedem ezt a vonalat, mert ez a történet sokkal több a hegyi résznél. Több cselekményszált kapunk, több szereplőt, akik valami természetfeletti közelébe kerülnek. Sokáig nem is lehet érteni, hogyan érnek össze a szálak, de aztán majd megkapjuk azt is. Vissza van pörgetve az idő, és az egyik túrázó szemszögéből követjük az eseményeket. A jelenben van egy erre a vidékre költözött nő, aki a keresőcsapat tagja. Nem mellesleg a saját háza táján is van rejtély – ahogy a frissen vett házat rendbe teszik a férjével, egy darab gyerekcipő fordul ki a földből és akaratlanul belecsöppennek egy évtizedekkel korábbi családi titokba és halálos balesetbe, már ha azt nevezhetem annak. Végül, van egy kutató, aki egy itteni NATO központban kezd lassan becsavarodni és szellemet látni.

Direkt nem mondom meg, hogyan kapcsolódik mindenki össze. De össze fognak és nagyon elegáns is, ahogy az írónő mindent össze tud hozni. Még olyasmiket is, amik látszólag nincsenek kapcsolatban. Megtalálja a módját, hogy legyenek.
Ugyanakkor van még egy erőssége a cselekménynek: a duplázása. Hiszen nem egy gyilkosság és nem egy gyilkos van a történetben. Ahogy szellem sem. Bár minden össze fog érni, két bűnügy megoldását kapjuk majd meg.

Nagyon eltalált a könyv hangulata. Ijesztő elemek vannak beleépítve, és triplán is kísértettörténet. Igen, lesznek emberi magyarázatok is, de nem mindenre. Sigurdardottir horror történetet írt nekünk, halálra rémült emberekről és természetfeletti észlelésekről. A hangulatot aláhúzza a tájjal, a személyes traumákkal. Még az is növeli a hatást, hogy a történtek egy része nem misztikum, hanem emberi mesterkedés. Így el is lehet merengeni azon, mi az ijesztőbb. A szellem vagy a nagyon is valós, emberi gyilkos és rosszindulat.

Változatossá teszi, hogy a szereplők között ugrálunk. Alapvetően mindhárom kiemelt szereplő szimpatikus. De a szerző jól rejti az összetartó, egymást segítő közösségben a kakukktojást. Elsőre simán rámondanám, hogy csak a szellem rosszindulatú, de bizony van rejtőzködő gyilkos is a soraikban.

Egyetlen dolog van, ami nagyon zavarta az agyam. A regény vége. Messze nem azt kapják a szereplők, amit érdemeltek volna. Főleg két személy sorsa az, amit nagyon nem érzek fairnek. A tudós rájön, gyerekként mi esett meg vele és mi történt a húgával. Nem azt mondom, hogy teljesen fel lehet menteni, de őt meg tudtam érteni. Neki nem halált adtam volna büntetésként. A másik, a gyilkos, aki azzal szórakozott, hogy mindig más személyiséget vett el és hazudott az embereknek. Majd ölt, amikor leleplezték vagy közel kerültek az igazságához. Hogy lehet, hogy ő meg sértetlenül elsétálhat? A szerző ugyan utal arra, hogy az egyik meggyilkolt nő szelleme kíséri, de ő pont olyan vak a másvilágra, hogy fel sem fogja. Meg sem ijed. Vagyis, neki nincs elszámoltatása.
Annyira nem éreztem helyénvalónak, hogy ők mit kaptak. Mondhatnám, hogy az élet sem fair és nagyon kevesen kapják, amit érdemelnek, de legalább egy regény végén szeretem, ha megnyugtatnak és nagyjából vissza áll az erkölcsi rend. Itt nem így van.

A szerző nagyon tud mesélni, egész hideglelős jeleneteket és hangulatokat írt most. Az izlandi táj meglepően alkalmas volt egy tripla szellemmeséhez. Azzal együtt, hogy a vége mennyire felhúzott, tudom ajánlani a kötetet, horrornak és thrillernek is remek.