Fülszöveg: 

A vörös szőnyeg mindent elbír: titkokat, hazugságokat és elveszett álmokat is.
A cannes-i filmfesztivál a fényűzés és a siker ünnepe, ahol a premierekre világsztárok érkeznek lélegzetelállító ruhakölteményekben, egymást érik a káprázatos partik, és a vakuk folyamatosan villognak a hírességek körül. Emma Brown, Hollywood fiatal üdvöskéje azonban kívülállónak érzi magát ebben a világban. Csupán sodródik a fesztivál eseményeivel, miközben egy boldogtalan házasság terhét cipeli, és egyre távolabb kerül attól a nőtől, aki valaha volt. Úgy érzi, hogy saját élete csak egy szerep, amelyet kényszerből játszik.

Aztán egy pillanat mindent megváltoztat. Amikor Ryan Scott, a szexi és titokzatos filmsztár önzetlenül a segítségére siet, Emma szíve új ritmusra kezd dobogni. A férfi vonzereje, a köztük vibráló feszültség olyan elemi erejű vágyakozást és szenvedélyt ébreszt benne, amely felülírja a realitást. Ám minden varázslatos perccel, amit Ryan társaságában tölt, kockáztatja mindazt, amit eddig gondosan felépített maga körül: karriert, hírnevet és a kívülről oly boldognak tűnő házasságot. Vajon mindezt megéri veszélybe sodorni a szerelem nevében?

Szerintem: 

Románcként és kedvcsináló utazós könyvként jobbra tartom különben, de sajnos a témájában van egy olyan vonal, ami nálam kb. egyenértékű a vörös posztóval. Ha

valamit rühellek, az a viszony/megcsalás.

Még akkor is, ha az olyan keretben van, mint amit itt kaptunk. Péntek Tünde bemutatja nekünk Emmát, a sikeres színésznőt. Azt mondjuk nem bírtam összerakni, hogy musical színészként hogy került mozivászonra – a férje esetleg? –, de a lényeg, hogy a Broadway-n kezdte, férjhez ment egy sztárrendezőhöz és a regény idejére sztárszínésznő.
Csak éppen az idilli látszat mögött sok fájdalom rejtőzik. A házassága bántalmazó, ahol neki csak az engedelmes játékbaba szerep jut. Akarhat gyereket, ha teherbe esne, a férje abortuszra kényszerítené. Nem tetszik, ahogy viselkedik, vagy a rendezőnek rossz napja van? Már üt is. A férje ír neki szerepeket, előírja a rendezvényeket és élete minden területén dominál. A Cannes-i filmfesztiválon azonban Emma megismerkedik Ryannel. Sztárszínész és álompasi, akiért rajonganak.

Ryan és Emma szinte első látásra szerelme és a közös francia kalandjuk adja a regény legnagyobb részét. Ebben van benne a francia Riviérához egy szerelmes levél. Gyönyörű helyszínek, kulináris és zenei kalandok sora. Kb. szívesebben is olvastam azt, ahová mennek és amilyen programjaik vannak, mint a szerelmüket. Mert hiába értem meg, hogy a fullasztó házasság után Ryan a szabadság és a lélegzethez jutás, de rühelltem, hogy ez egy viszony. Emma megcsalja a férjét. Ryan ugyan áltatta magát azzal, hogy Emma ezek után vele marad és elválik, amint a férj jelentkezik, Emma már ugrik is, szalad vissza hozzá. Az meg nekem az egyik legundorítóbb, amikor éjjel még Ryan szeretője, egész nap együtt andalognak, este meg megy haza és a férje alá fekszik. És hiába van itt félig kényszerítésnek megírva, ez akkor is Emma választása és ezzel teszi a szerelmét mocskos viszonnyá. Ebben prűd vagyok, tény, de a viszonyokat mélyen megvetem.

Az sem segített, hogy hiába értettem meg, miért hoz meg egy-egy döntést Emma, összességében nagyon sokszor ellenszenvessé tették ezek. Ahogy falaz a férjének. De leginkább az, ahogy Ryan a legtöbbször önzetlenül segít neki és képes kényes pontokat, elfertőződött lelki sebeket is rendbe tenni, aztán csak elutasítást és gorombaságot kap cserébe. Igen, Emmának is vannak indokai, de sokszor rosszak és annyira sebzi a férfit, hogy sokkal többször kellett volna magára hagyni, aztán csináljon, amit akar, ha képtelen segítséget elfogadni. A hősnő ellendrukkerévé tette nagyon sokszor a viselkedése.
Pedig, tehetséges, szép, kedves és van egy csomó jó tulajdonsága. Szerethető kellene legyen, de mellette olyan dolgai vannak, hogy így nem tudtam megszeretni.

Ryannel meg az a baj, hogy túl tökéletes. Őt ennél nem lehetett volna jobbra megírni. Az még ok, hogy a szörnyű férje után kap egy rendes srácot a hősnő, de ez már romantikus regényesen túl szép, hogy igaz legyen.

Itt jegyezném meg a másikat, amit sajnálok. A regénynek van egy olyan vége is, amivel jobban ki voltam békülve. Ryan annyi pofont kapott, hogy elment. Emma belátta, miket hibázott és milyen sérüléseket okozott, elengedte. De annyit megtanult, hogy ennél neki is több jár. Kiáll magáért, fellép a férje ellen és beadja a válást. Emma változtat az életén, a karrierjén. Nem a szerelem nevében, hanem magáért. Ez tetszett, ennek jó az üzenete.
Csak éppen ott van a románcok teljes happy end kényszere, aminek a könyv legvége enged. Ryan és Emma újra találkoznak – hónapok után! – és alig pár szó, már vissza is váltanak nagyon szerelmes és boldog párba. Az nekem hiteltelen, túl mesés és elrontja a jobb üzenetű véget. Még azzal is belefért volna, hogy találkoznak, megvan a szikra és megbeszélnek egy randit. Lett volna benne az újrakezdés lehetősége, nem azonnal a full csomag!

Pedig tényleg vannak benne jó dolgok.
Szerettem a Riviérát benne, hangulatos és érezni belőle, hogy személyes élmény, szeretet van mögötte.
Jó az üzenete, hogy a bántalmazó kapcsolatokból ki kell lépni. Hogy saját erőből is meg lehet tenni dolgokat, csak fel kell vállalni érte a munkát.
A barátság megnyilvánulásai – nagyon szerettem benne a mellékszereplőt, Emma francia stábjának tagját, aki a barátnője is lesz.
Szerethettem volna ezt a regényt, ha Emma kevesebb olyan döntést hoz meg, mint ahogy itt a cselekmény alakult.

Abban különben ismerős a terep, hogy női regény. Sok érzelem, belső megközelítés, könnyed szöveg. gyorsan olvasható, köznyelvi, nem akasztott meg. Nem idézgetős vagy frappáns elemekkel teli, de abszolút női regény.

Összességében nekem a 'kár érte' kategória lesz. Leginkább azért, mert tényleg és nagyon rühellem a történeteket, amelyek szerelmi háromszögekkel és megcsalással dolgoznak. Itt meg Emma ebbe keveredik bele, de nagyon, minden mentő körülmény ellenére.