Űrbéli kalandos, csapatos, akcióval teli.

A Deadpool alakulat összeállt, és az öregek el is mondják nekik, miért kellett kiállniuk a próbákat. Egy sötét erő készül bekebelezni az egész mindenséget, ez a csapat lehet az, amelyik megállítja. Ők el is indulnak, de az egyik lény, Bajnok igencsak nehezményezi a csapat ténykedését, és próbálja megállítani őket. A nagy csata után sem oszlanak el, és újabb feladatokat találnak maguknak. Mivel zsoldosok, belemennek, hogy egy bányászbolygón letörik az őslakosok ellenállását. Csak éppen ott jobb lehetőség is adódik. Küzdenek kalózokkal, és Deadpool nem egy szerelmi kalandba bonyolódik, legyen a vágya tárgya egy harcosnő vagy egy hercegnő. Elég nagy zűrt képesek kelteni ahhoz, hogy a csapat létjogosultságán az ősök is elgondolkozzanak.

Deadpool karaktere nagyot ment az utóbbi időszakban. Miután Ryan Reynolds elérte, hogy korhatáros filmen játszhassa a figurát, a mozis sikernek hála magyarul is érkeznek sorra a Deadpool főszereplésével készült képregények.

Véletlenszerűn választottam ki, melyik legyen a kezdő olvasmányom. Így utólag már belátom, nem volt igazán szerencsém. A Deadpool osztag egy korábbi részben áll össze, és már próbákat is ki kell állniuk. Erről többet nem tudok, de ebben volt rá utalás. Ugyan ennek a kötetnek így is érthető és élvezhető a cselekménye, azért irritál, hogy megvan az Ölőhang is, ami az előzmény, mint kiderült.

E kötetben is több kaland kapott helyet, amelynek akad pár közös pontja. Az egyik, hogy távolról sem a Földön játszódik. Az űrben akcióznak a zsoldosok, amitől volt egy kis Galaxis Őrzői érzetem, bár azért nagyon más a két csapat.

Tetszett, hogy mennyire változatos és akciódús a cselekmény. Deadpool ösztönösen halad az eseményekkel, sodródik és improvizál, ami nagyon fel tudja dobni, hogy az egyes csatáknak milyen lesz a végkimenetele. De mivel ez egy zsoldos csapat, és a klasszikus Deadpool az egyfajta vezéregyénisége, a pénzszerző akcióik is egyedi utakon haladnak. Humoros, véres, simán eszement ügyek követik egymást, míg a fél galaxisnak sikerül az agyára menniük.

Érdekes az is, hogy lehet egy karaktert ennyiféleképpen variálni. Mert minden alakulat tag valamiképpen Deadpool, de mindegyik más attól, hogy valamiben mások. Azt nagyon nem kell ragozni, hogy egy kutya mennyire más, mint egy ember, de van itt gyerek, nő és egy koponya is. Fel is keltette az érdeklődésem, milyen lehet az univerzum, ahonnan ők származnak. Szolidabbnak tűnnek, mint a földi Wade Wilson, de lehet, hogy csak azért, mert Wade az egyetlen, akinek mindig valami rosszaságon jár az agya. Ha nem az aktuális dögös űrlénynő megdöntésén, akkor a könnyű pénzszerzésen.

Humor – van benne bőven, csak mivel a filmekhez vagyok szokva, valahogy feketébb humort vártam. Mivel éppen Venom történetet olvasok, tudom is hasonlítani, hogy valami olyat vártam ezektől a karakterektől, mint amit Venom produkál. Az alakulat inkább a Pókember féle humoros beszólásokat űzi, nem annyira sötétek, mint a már emlegetett Venom.

Ettől még antihősök, ami jól is áll nekik. Nem az erkölcs, mások segítése az első, ők bizony a maguk érdekeit nézik. Profin használják a képességüket, ahol kell, harcolnak, máshol mocskos trükköket vetnek be, de még megfutamodni sem gáz, ha leginkább az szolgálja az érdekeiket.

Nagyon korrekten vannak megrajzolva is. Típusából adódóan – sok harc és vér, küzdelem – nem egy klasszikusan szép kötet, de jól néznek ki a rajzok, még ha a jó űrlény-nők rajza nem is kicsit sztereotípia – Lady Pool sem kivétel, szőkén, kék szemmel és nagy mellekkel.

Az tuti, hogy még olvasok Deadpool-t, de majd figyelek a jövőben a sorrendre is.

Gischler: Deadpool-alakulat - Mint képregény: 85% a grafika, az akciódús cselekmény és az antihős is pipálva. Egyedi.

Szubjektíven: 65% valahogy viccesebbet vártam, ettől csalódott vagyok – különben ok.

Társadalom működése ellen lázadó, hatalomért játszó, jövőbeli.

Az emberi társadalmak nem működnek, így a jövőben új rendszert találnak ki. Legyen a szerencse döntése, ki hol áll a rangsorban! Az emberek uraiknak hűséget fogadnak, mint a középkorban és így sokkal több jogot, kötelességet kaphat mindkettő. Ha valaki elégedetlen a helyével, részt vehet az űrlottóban. A szerencsés nyertes így a kvízmesterré válhat, minden urává. Benteley már belefáradt lélekölő biomérnök munkájába, a vállalata megszűnésekor így útra kel és egyenesen a játékmesternek ajánlja fel szolgálatait. Személyesen Verrick szolgálatára esküszik fel, így nem is kis pofon számára, hogy a mestert éppen most fokozták le, és három telepet leszámítva mindent elvesztett. Már van is új mester, az idős Cartwright személyében. Verrick nem áll készen a hatalma feladására, és bérgyilkost küld az utódjára. Benteley meg akaratán kívül mindenbe belekeveredik.

Az első megjelent Philip K. Dick regény volt. Én pedig ezzel is küzdöttem. Tudom, ismétlem magam, de amennyire szeretem a szerző novelláit, annyira nem tudok mit kezdeni a regényeivel. Ritka, ha olyat találok köztük, ami tetszik.

Az Űrlottó könnyedebbnek tűnt, és az elején még bele is lovaltam maga, hogy ez nekem tetszeni fog. Volt egy hős, Berkeley, aki változtatni akart az életén, és akinek a szemszögén keresztül megismerhettük a világot, és mi hogyan működik Dick eme történetében.

Aztán hamar kiderül, hogy nem is igazán ő a főszereplő. Verrick mesterkedései és maga az űrlottó kerül a középpontba, és nagyon hamar már az a fő téma, hogy mennyire korrupt minden társadalmi rendszer.

Elég lehangolónak találom, ami a történet üzenete. Több szereplő ki is mondja ezeket, így nem kell nagyon dekódolni az üzenetet. Nincs olyan társadalmi berendezkedés, ami igazságos lenne. Amíg van hierarchia, lesznek olyanok, akik megszegik a szabályokat és a saját érdekükben átverik a rendszert. Itt is vannak ilyenek.

Dick behozza a lázadás kérdését is, de ebben az univerzumban az sem egyszerű téma. Hiszen, akik irányítják ezt a világot, nem fogják feladni a hatalmukat. Elsőre azt hittem, Verrick lesz az, aki valami nagyot tesz ellenük, de a végére meglátjuk, hogy más szereplő van, aki rájött, hogy tudja a szabályokat a saját szájíze szerint csavarni. Ki is jön eredménynek, hogy egy igazságtalan rendszerben az igazságért meg kell szegni a szabályokat, megkerülni őket, de nem az egész hálózatot szétrobbantani.

Dick világábrázoló, ebben a történetben is a rendszer a fontos. Nem a szereplők, nem az ő cselekedeteik. Nekem jobban tetszenek a cselekmény és karakterközpontú regények, így eleve nehezebben olvasom, de nem ez a fő gondom. Hiányzik nekem a mozgalmasabb cselekmény. Tudom, már beláthatnám, hogy akkor ne Dick regényeivel próbálkozzam.

A karaktereket sem kedveltem meg. Az elején még Berkeley volt úgy megírva, hogy vele találtam közös pontokat. Ahogy keresi a helyét, ahogy a munkahelyén rosszul érzi magát és megvan a terve a jobbításra. Majd annak a csalódása, hogy milyen csapdába sétált bele az újabb esküvel. Eddig fogott meg a cselekmény és a karakter is. Eddig emberi volt, innentől kezdve azonban emberiség és társadalom nagyságrendbe kel gondolkozni, ami most nem esett jól nekem.

A vége különben nem rossz, mindenki eljut egy olyan pontra, amire azt mondom, ok. Záródnak a szálak, és ha nem is oldódik meg a társadalom minden gondja, lesz, aki a maga módján több mindent is el tud rendezni. Vagyis, nem a vége miatt idegenkedem.

A végeredményt tekintve nem ez a tőlem legtávolabb álló Dick történet, de a közelében sincs nálam az olyan köteteknek, mint az Elektronikus álmok.

Dick: Űrlottó - Mint sci-fi: 60% egyedi ötlete van, viszonylag sok történéssel és megjegyezhető szereplőkkel.

Szubjektíven: 50% nem fogott meg, de nem is rühelltem. Több kalandot szerettem volna…

Melyik kémregény a kakukktojás?

• A hírvivő
• A rablás
• Az angol kém
• Kémek háza
• A kém, aki bejött a hidegről
• Az új lány

Megoldás: Tovább!

Titkos szervezetet egyesítő, mágikus, hatalmi játszmás, rasszizmussal küzdő.

Az 1950-es években a fiatal Atticus a háborúból tér haza. Túlélte Vietnam poklát, katona volt, mégis, az Államokban nagyobb veszélyben van, mint külföldön. Mivel fekete bőrű, egyes államokban a rendőrök gond nélkül végeznének vele, és a lincseléstől is tartania kell. Mégis, útra kell kelnie, mert apja, akivel a bevonulása előtt összeveszett, a segítségét kéri. Atticus anyjának a családját nyomozta le, és a fiúnak olyan öröksége van, amit át kell venniük. Atticus pár baráttal indul el az apja nyomdokain, és egy titokzatos szektára bukkan, aminek a felmenői a mesterei voltak. Tudósok, egyben mágusok gyülekezete, akik a természet megváltoztatását tűzték ki célul, és ehhez szükségük van a fiatalemberre, ha a bőrszíne nem is tetszik neki. De a társaságon belül is harcok dúlnak, és Atticus sakkfigura a játszmáikban.

Az HBO sorozata miatt kezdett érdekelni ez a könyv, meg az Agave reklámjai is felkeltették a figyelmem. Nekem különben jobban tetszik az a keménytáblás borító, ahogy megkaptam a könyvet, a filmes védőborító nélkül. Tudom, a reklám miatt kell az HBO borító, ami aztán kútba esett, de az már egy másik történet. A lényeg, szerettem a könyv borítóját. Pláne, miután olvastam, és elkezdtem felfedezni a szimbolikáját. A KKK csuklyákat felfedeztétek? Nagyon nem véletlen az a képi trükk benne.

Ennek ellenére a könyvet mégsem szerettem meg. Ha urban fantasy regényt veszek kézbe, akkor valami olyasmire vágyom, mint a Dresden akták. Ez pedig nagyon más vonalon haladt. Kevés a mágia, de ez még csak hagyján. Viszont, az egész sztori egy nagy metafora és tanmese a rasszizmusról. Ugyan ott van a mágikus harc a háttérben, de a fő konfliktusok mindig a bőrszín miatt voltak benne. Ahogy Atticus óvatosan mehet keresztül egy olyan országon, amiért háborúba ment, mert van olyan seriff, aki a bőrszíne miatt simán hátba lőné. Ahogy majd később az egyik szereplő rákap arra, hogy mágiával fehér nővé váljon. Ahogy látjuk, hogy mennyire másként bánnak vele attól függően, hogy milyen a bőrszíne. De még a varázstársaság is rasszista. (Azt mondjuk mindig nagyon kétszínűnek éreztem, hogy ennek ellenére a néger rabszolganőkkel háltak, félvér és megtagadott gyerekeik lettek. Ahhoz nem voltak rasszisták, hogy ezt tegyék a nőkkel?)

Ha csak ezt nézem, mit mesél el a gyűlöletről, a faji előítéletekről, és példázatosan, nem a képünkbe üvöltve, akkor korrekt regény. Van tartalma, és mondanivalója.

Csak éppen, nekem a fantasy kellett volna. Amihez vannak jó ötletek. A már emlegetett bőrszín váltás, vagy a társaságon belüli titkos játszmák. Csak éppen mindez a háttérben van, és gyakran nem is értettem, mi van éppen. Ami legjobban zavart, hogy még Caleb végjátéka sem volt tiszta. Ő egy távoli, különben fehér rokon, aki a szekta vezére akar lenni és egyesíteni a különböző ágakat. Ehhez Atticus ismerőseit és családját használja fel – csak éppen, miért? Ha nem velük játszadozik, sokkal másabb véget ért volna a történet a számára. De azzal is gondban vagyok, hogy magának a szektának milyen céljai vannak, konkrétan. Mert az elég bő, hogy visszatérni az ősbűn előtti állapotokhoz.

Küzdöttem azzal is, hogy nem szerettem meg a szereplőket. Nekem legalább egy karakter kell, akit kedvelek – vagy nagyon rühellek. Itt viszont szinte mindenki hidegen hagyott. Az egyes részekben más-más figura a kiemelt karakter, ez sem segített sokat a megkedvelésben. Ha végig egy Atticus – Caleb játszma tengelyén mozgunk, talán többre értékeltem volna. Nagyon nem tudott érdekelni, hogy melyik nő milyen módon kerül kapcsolatba Calebbel, és milyen módon használja fel őket a férfi.

Az volt a terv, hogy végigérek a regényen, és irány az HBO. Most viszont annyira elment a kedvem ettől a történettől, hogy a sorozatnak sincs kedvem nekiülni.

Ruff: Lovecraft földjén - Mint fantasy: 65% példázat jelleggel mesél rasszizmusról, mágiáról és az emberi természetről.

Szubjektíven: 45% bár vannak benne találó részek, összességében nem fogott meg és fura.

Cím: Vakond

Szerző: Réti László - korábban Marcus Meadow néven is írt, de tudok örülni neki, hogy már saját nevén is publikálhat, meg tud jelenni. Elsősorban krimiket jegyez, ami nem meglepő, hiszen a civil szakmája rendőr volt.

Műfaj: humoros, krimi

Cselekmény: Larkin visszakerül a gyilkossági osztályra, és máris új ügyön dolgozhat. Van 6 liter vér. Meg egy társ, aki kénytelen vigyázni Larkinra, ha nem akarja a saját karrierjét is lehúzni a WC-n. Kell még egy alvilági kapcsolat is és mehet a menet.

Várható megjelenés: november vége, karácsonyi szezon eleje

Miért várós?

• Rákaptam Larkin humorára, a pandás sztorit végig vigyorogtam. Ezt várom most is.
• Réti könyveit szeretem, van egy tippem, hogy ezt is fogom.
• Ritkán futok bele olyan krimibe, ami kriminek is jó, meg vicces is. Ez a sorozat ilyen.

Múlt nyomába eredő, csalódást kiheverő, szerelmet találó.

Nelly álmodozó, párizsi fiatal. A doktoriján dolgozik, és egy professzor asszisztense, akibe titkon rég szerelmes. Az érzelmeit nem meri kimutatni, csak remélni meri, hogy a férfi majd észreveszi és viszonozza őket. Helyette egy úton egy másik kolléganőbe szeret bele, és Nelly szíve összetörik. Éppen ekkor bukkan rá egy szerelmes levélre, ami egy titkot sejtet imádott nagyanyja múltjából. Úgy dönt, a levél nyomába ered. Kivesz egy hónap szabadságot, és Velencébe indul. A város lenyűgözi, és szinte az első pillanatban belebotlik a nagyon helyes Valentinóba, aki eltökéli, hogy megnevetteti a szép francia lányt, és ahogy egyre jobban megismeri, már a szívét is el akarja nyerni.

Most lenne kedvem kicsit belemenni, mi Barreau sikerének a titka. Az egyik felem meg gonoszkodna, hogy mennyire egysíkú, amit ír. Ez megint olyan eset, amikor felfogom, mi a kötet hibája, amit nem is érzek annak, mert szeretem ezt a világot és ezt a hangulatot, amit a Piciny csodák kávézója is nyújtott.

Egy újabb mese, mert a mese itt kulcsszó. Napjainkban játszódik, az alap még reálisnak is elfogadható, de a cselekmény nagyon erős, romantikus és mesei elemeket tartalmaz. Ahol az igaz szerelem örökké tart, és mindenki elnyeri a boldog befejezést. Ahol az emberek álomszerűen jók, és minden derűs, talán még a fájdalmas események is.

Túl sok a szerencsés véletlen, ami már nem hihető. Nelly pont abba a fiúba botlik bele, aki élete szerelme lesz? Pont akkor találkozik újra a reménytelen szerelmével, amikor már képes belátni, hogy az nem is igazán szerelem volt, hanem rajongás és kész továbblépni? Pont akkor bukkan a nagymama levelére, amikor szüksége van a továbbiakra egy sugallatra? Lehetne sorolni a végtelenségig. Minden úgy van összehozva, hogy elvezessen a szerencsés és boldog végig. De itt nem is zavar – ahogy hangsúlyozom, női mesének olvasom.

Jó olvasni, mert egy könnyed, magával sodró hangulata van. Aminek számomra része, hogy milyen erősen kötődik a helyszínekhez a történet. A kezdet Párizs, ami a kedvenc városom. Majd jön Velence, ami ugyan nem ennyire előkelő helyet foglal a szívembe, de a hősnő nagyon megszereti, és Barreau mindkettőről úgy tud írni, hogy az ember kedvet kap vonatra pattanni, és kirándulni menni arrafelé. Érezni a sorokból, hogy mennyire szereti ezeket, és csodaként tálalja őket. A kirándulós könyvek különben is a gyengéim. Ahogy az Egy csésze kávé elvitt Koppenhágába, Barreau most Velencét ismertette meg kicsit másképpen, még úgy is, hogy ebben az olasz városban azért már jártam többször is.

A szereplői is meseszerűek. Nelly összes hibája annyi, hogy túl ártatlan és álmodozó. Valahol szomorúnak érzem, hogy ezt hibának sorolom, de kissé életképtelen ettől a lány. Mindig csak várja a csodát, a saját életét teszi parkolópályára. Amikor elindul, kalandokba keveredik, akkor kezd el igazán élni, és helyre is jönnek körötte a dolgok. Üzenet: lehetsz álmodozó, de ne csak várd, tegyél is a csodádért!

Valentino hibátlan romantikus regénybéli álompasi. Nagyon jól néz ki, kedves és figyelmes, és még jó szakmája is van. Restaurátor, Velencében – kell ennél több? Ha még nem említettem volna, a hősnőbe is nagyon szerelmes, így már teljes a kép. Vannak mellettük mellékszereplők, akik kicsit árnyalják a kettős közti eseményeket, humort hoznak a cselekménybe, de alapvetően ez Nelly és mellette Valentino regénye.

Érzelmesre van hangszerelve, nagyon. Alapvetően Nelly van a középpontban, és neki minden kis rezdülését megírta a szerző. A mellékszereplők inkább kívülről vannak írva, de Valentino gondolataiba is többször belenézhetünk. Csajos könyv az érzelmek túlsúlya miatt is.

Zsánerében korrekt, és nagyon benne van az, amiért Barreau kötetei sajátosak.

Barreau: Piciny csodák kávézója - Mint romantikus: 80% kellemes történet, bájos szereplők, csupa pozitív érzelem és tartam.

Szubjektíven: 70% helyes kis mese, ami megmosolyogtat akkor is, ha tényleg csak mese.

Országot mentő, képességes, összeesküvést leleplező.

Ignác, vagyis Pannónia Parancsnok ügyei rosszul alakultak: a saját csapata dobta ki a közös bázisról, őt hibáztatva Gábor (Hollóember) haláláért és a legutóbbi vészhelyzetekért. Az ősei is elégedetlenek vele, és már mozizni sem tud nyugodtan az emlékeik között. Hogy mondja el ezt a vezetőségnek? Ráadásul felfigyel arra is, hogy egyre több minden tűnik el Magyarországról és az emberek nagy többségének tudatából is. Olyan nemzeti gyümölcs, mint a csombó és olyan fegyver, mint a csillagvető – már senki sem tudja, hogy ilyen létezett és mit jelentett. Ez már katasztrofális vészhelyzet, és Ignác kénytelen maga eredni a nyomába: a csapata is eltűnt, a vezetőség nem veszi komolyan és lehet, hogy rosszban sántikál. Neki meg maradnak az ősei, egy belevaló riporterlány és az egyik társa fia, hogy rájöjjön, ki és hogyan tünteti el azt, ami az országot Magyarországgá teszi.

Alapvetően lelkes olvasó vagyok, és az első benyomásaim meghatározzák, hogy tetszik egy könyv. Ha erős a nyitány, a gyengébb folytatásnál is kitartok. Egy gyenge kezdet húzza végig az agyam, de a jó befejezés miatt meg tudom szeretni a könyvet.

A Pannónia Parancsnok első nekifutásra a második verzió volt. A kezdet nagyon elvette a kedvem, meg is akadtam kissé. Nem elég, hogy a történet nem tetszett – Ignác panaszkodik, hogy őt mennyire nem értékeli senki, és arra sző terveket, hogy adja elő úgy a történteket az európai fejeseknek, hogy ne tűnjön baleknak. Plusz, maga Ignác sem egy szimpatikus hős itt. Aztán az események beindulnak, izgalmas konfliktus bontakozik ki és Ignác is összeszedi magát. Így felülbíráltam a kezdeti benyomást.

Helyette a tudatos szerkesztést fogom megdicsérni. Direkt indulunk ennyire lentről, hogy aztán minden téren legyen egy nagy fejlődési ív. Ignác a pince mélységéből kaparja össze magát, és azért bebizonyítja, hogy megvan benne a hős talentum. Csak a könyv első kb. tizede, amin túl kell jutni.

A cselekmény meg elkényeztet. Egyik elmélet és akció követi a másikat – van krimis nyomozás, vannak összeesküvések, szuperhős összecsapások, másik világbeli kalandok és magánéleti kavarások is. Változatos, izgalmas, és nem egy nagyon jó ötlet van benne.

Amivel eljutok oda, hogy a világát is mennyire szerettem ennek a regénynek. Miközben irigykedem az olyan hungarikumokért, amelyek csak Hernád Péter fejében és a regényben léteznek, van itt kémkedéstől kezdve ufókig minden. Lehetett volna nagy katyvasz is, de értelmes és szórakoztató is a végeredmény. Benne van a magyar valóság ismerős keserűsége – még a szuperhőseink is lesajnáltak és alulfinanszírozottak – de szerencsére a könyv hangulata nem keserű.

Humoros és pozitívan ábrázoló a kötet. Ok, vannak nehézségek és minden rosszat össze lehet gyűjteni korrupciótól kezdve az előítéletek mocsarán át a hétköznapi fájdalmakig, de a szerző úgy tálalja ezeket, hogy inkább az a hangsúly, hogy ennek ellenére is milyen csodák férnek el ebben az életben és világban. Mondjuk, nekik ott volt a csombó…

Sok karaktert megkedveltem, sok olyan szereplőt is, akiket az előző részben nem. Ignác hatalmas fejlődésen megy keresztül – egy hanyag, önző figura jut el addig, hogy elébe megy az eseményeknek, fel képes áldozni a kényelmét, akár magát is. Szeretni kezd, aktív lesz és kiérdemli a hős jelzőt is. Igaz, Máté és Gáspár vitéz lettek a kedvenceim. Máté az a naiv, álmodozó karakter, aki még hisz. Gáspár meg a régimódi hős, a Hunyadiak lovagja. Mondjuk, Ignác ősei mind nagy figurák, és remek történeteik is vannak a történelem 10000 évéből…

Ez a rész jobban tetszett Hollóember köteténél, és jó szálakat nyit meg a következő részre. El is fogom majd olvasni.

Hernád: Pannónia Parancsnok - Mint fantasy: 75% lassú kezdés után felpörögnek az események, jó karakterekkel, izgalmas.

Szubjektíven: 85% a kezdeti nehézségek után megkedveltem a főszereplőt is, jó a világa is.

Emberek vagyunk. Bonyolult rejtélyek. (Pratchett & Baxter: A Hosszú Kozmosz)

Persze, ha hivatalosan kérdezik, elítélem az adócsalás intézményét – folytatta Gréta elgondolkodva. – De ha, miközben minden megkeresett száz forintodból nyolcvanat leadózol, nem mehetsz állami kórházba, csak ha meg akarsz halni, nem adhatod állami iskolába a gyereked, csak ha nem érdekel a jövője, és magadnak kell gondoskodnod arról, mi lesz veled, ha nyugdíjas leszel… nos… – vett mély levegőt a nő –, én csak gratulálni tudok annak, aki zsebbe fizet. Ne áltassuk magunkat – hajolt Alexhez kecsesen a labdáján egyensúlyozva –, ma Magyarországon nem sok választás van. Vagy adócsaló, vagy csődbe ment kisvállalkozó vagy. (Mezei: Mint a homokszemek)

Fura dolog az emlékezés – mondta Umia. – Ha nem akarok foglalkozni velük, a gondolatok beúsznak a fejembe, de szertefoszlanak, amint feléjük fordulok. (Mészöly & Molnár: Az Emberek Országa)

Természetesen minden veszteség más, de a bánat, ahogy én látom, egyetemes. (Alger: A bankár felesége)

Énekelhetsz a fájdalomról
Énekelhetsz a sajnálatról
De semmi sem hoz holnapot
Vagy mossa el a tegnapot (A Fekete Lap napja)

Sokat gondolkodtam a tisztességről az elmúlt napokban – kezdte Christian. – Hogy az nem egy állandó valami. Nem egy jellemvonás, ami előre elrendelt módon a személyiséged része. Sokkal inkább egy… törekvés, ami mindig hadilábon áll a valósággal, próbára tesz minket, kibaszik velünk, és a színfalak mögött mindig ott van ez az egyensúlyozás: tisztesség kontra, amit akarunk, miközben azt akarjuk, hogy tisztességesek legyünk… Egy nagy katyvasz az egész. (Cole: Végjáték)

Vagy lehet, hogy tényleg ilyen rossz a helyzet, hogy ezt az egyébként remek fogalmat, mint a szerencse, már csak a „lehetett volna még ennél is szarabb” kifejezés helyett tudjuk használni? (Mezei: Mint a homokszemek)

– Úgy két másodperccel azután, hogy megérkeztem, a pasas gyakorlatilag közölte, hogy nekem kell kifizetni a vacsorát, aztán rendelt kétféle előételt – az egyikben fehér szarvasgomba volt –, de nem kérdezte meg, hogy megkóstolom-e, továbbá kért egy üveg nevetségesen drága bort, ebből se kínált meg, és aztán a legdrágább főételt. És ezek után meglepte, amikor én a vacsora végeztével azonnal haza akartam menni.
– Én is vakrandim voltam, és kiderült, hogy a nő be akar szervezni egy marketinges piramisjátékba – mesélte David. (Metz: Cirmos-hadművelet)

Segíteni akarok, hogy megváltozzanak a szabályok. Hogy tisztességesebben működjenek a dolgok. De senki nem törődik vele, hogy egyenlő esélyek legyenek meg igazságosabb feltételek, hacsak nincs valami kötődése hozzá. Azt hiszem… erre valók a történetek. Hogy összekössék az embereket. A történetek megváltoztatják a szíveket, aztán a szívek megváltoztatják a világot. (Murphy: Puddin)

Időnként olyan érzésem van, hogy ha az életünk nincs veszélyben, nem is a megfelelő sztorit közöljük. (Alger: A bankár felesége)

Természetesen eszébe jutott az ördög is, amit ugyanaznap láttak, amikor a fényt. Mégsem félt már. Sem ördögtől, sem kísértettől.
Az elmúlt napok alatt sokat megélt, és a történtek ráébresztették, hogy félni csak az emberektől kell. (Trux: A torony titka)