Múlt nyomába eredő, csalódást kiheverő, szerelmet találó.

Nelly álmodozó, párizsi fiatal. A doktoriján dolgozik, és egy professzor asszisztense, akibe titkon rég szerelmes. Az érzelmeit nem meri kimutatni, csak remélni meri, hogy a férfi majd észreveszi és viszonozza őket. Helyette egy úton egy másik kolléganőbe szeret bele, és Nelly szíve összetörik. Éppen ekkor bukkan rá egy szerelmes levélre, ami egy titkot sejtet imádott nagyanyja múltjából. Úgy dönt, a levél nyomába ered. Kivesz egy hónap szabadságot, és Velencébe indul. A város lenyűgözi, és szinte az első pillanatban belebotlik a nagyon helyes Valentinóba, aki eltökéli, hogy megnevetteti a szép francia lányt, és ahogy egyre jobban megismeri, már a szívét is el akarja nyerni.

Most lenne kedvem kicsit belemenni, mi Barreau sikerének a titka. Az egyik felem meg gonoszkodna, hogy mennyire egysíkú, amit ír. Ez megint olyan eset, amikor felfogom, mi a kötet hibája, amit nem is érzek annak, mert szeretem ezt a világot és ezt a hangulatot, amit a Piciny csodák kávézója is nyújtott.

Egy újabb mese, mert a mese itt kulcsszó. Napjainkban játszódik, az alap még reálisnak is elfogadható, de a cselekmény nagyon erős, romantikus és mesei elemeket tartalmaz. Ahol az igaz szerelem örökké tart, és mindenki elnyeri a boldog befejezést. Ahol az emberek álomszerűen jók, és minden derűs, talán még a fájdalmas események is.

Túl sok a szerencsés véletlen, ami már nem hihető. Nelly pont abba a fiúba botlik bele, aki élete szerelme lesz? Pont akkor találkozik újra a reménytelen szerelmével, amikor már képes belátni, hogy az nem is igazán szerelem volt, hanem rajongás és kész továbblépni? Pont akkor bukkan a nagymama levelére, amikor szüksége van a továbbiakra egy sugallatra? Lehetne sorolni a végtelenségig. Minden úgy van összehozva, hogy elvezessen a szerencsés és boldog végig. De itt nem is zavar – ahogy hangsúlyozom, női mesének olvasom.

Jó olvasni, mert egy könnyed, magával sodró hangulata van. Aminek számomra része, hogy milyen erősen kötődik a helyszínekhez a történet. A kezdet Párizs, ami a kedvenc városom. Majd jön Velence, ami ugyan nem ennyire előkelő helyet foglal a szívembe, de a hősnő nagyon megszereti, és Barreau mindkettőről úgy tud írni, hogy az ember kedvet kap vonatra pattanni, és kirándulni menni arrafelé. Érezni a sorokból, hogy mennyire szereti ezeket, és csodaként tálalja őket. A kirándulós könyvek különben is a gyengéim. Ahogy az Egy csésze kávé elvitt Koppenhágába, Barreau most Velencét ismertette meg kicsit másképpen, még úgy is, hogy ebben az olasz városban azért már jártam többször is.

A szereplői is meseszerűek. Nelly összes hibája annyi, hogy túl ártatlan és álmodozó. Valahol szomorúnak érzem, hogy ezt hibának sorolom, de kissé életképtelen ettől a lány. Mindig csak várja a csodát, a saját életét teszi parkolópályára. Amikor elindul, kalandokba keveredik, akkor kezd el igazán élni, és helyre is jönnek körötte a dolgok. Üzenet: lehetsz álmodozó, de ne csak várd, tegyél is a csodádért!

Valentino hibátlan romantikus regénybéli álompasi. Nagyon jól néz ki, kedves és figyelmes, és még jó szakmája is van. Restaurátor, Velencében – kell ennél több? Ha még nem említettem volna, a hősnőbe is nagyon szerelmes, így már teljes a kép. Vannak mellettük mellékszereplők, akik kicsit árnyalják a kettős közti eseményeket, humort hoznak a cselekménybe, de alapvetően ez Nelly és mellette Valentino regénye.

Érzelmesre van hangszerelve, nagyon. Alapvetően Nelly van a középpontban, és neki minden kis rezdülését megírta a szerző. A mellékszereplők inkább kívülről vannak írva, de Valentino gondolataiba is többször belenézhetünk. Csajos könyv az érzelmek túlsúlya miatt is.

Zsánerében korrekt, és nagyon benne van az, amiért Barreau kötetei sajátosak.

Barreau: Piciny csodák kávézója - Mint romantikus: 80% kellemes történet, bájos szereplők, csupa pozitív érzelem és tartam.

Szubjektíven: 70% helyes kis mese, ami megmosolyogtat akkor is, ha tényleg csak mese.