Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Harrison: Fekete bárány

2025. december 06. - BBerni86

fekete_barany.jpgFülszöveg: 

Minden család furcsa a maga módján, de Vesper Wright rokonai tényleg teljesen más szintet képviselnek. A lány ezért már tizennyolc évesen, amint tehette, elszökött otthonról, és azóta sem tért vissza. Valamint szabály is, hogy ha valaki egyszer elhagyja Virgil mélyen vallásos közösségét, akkor nincs visszaút.

Aztán egy nap egy boríték várja a lábtörlőjén. Benne egy meghívóval Vesper szeretett unokatestvérének, Rosie-nak az esküvőjére, méghozzá a családi farmon. Minek köszönheti, hogy számítanak a részvételére? Ki szeretnének békülni vele? Vagy valami hátsó szándék vezérli őket?

Igazából nem számít. Vesper érzi, hogy részt kell vennie a szertartáson. Még akkor is, ha ezzel vissza kell térnie abba a mérgező környezetbe, ahonnan elmenekült. Vagy hogy találkoznia kell az anyjával, Constance-szel, aki egykor horrorfilmek tündöklő csillagaként ragyogott, és mindmáig kettővel jobbnak képzeli magát mindenkinél.

Amikor Vesper nem sokkal a hazatértét követően szörnyű titkot leplez le, kénytelen számot vetni családja sötét vallásával és saját hitetlenségével.

Szerintem: 

A végének sikerült számomra elrontania. Mert ez egy olyan kötet, amiben két meglepetés vár az emberre. Bár, ha másként számolom, van 3 elég nagy fordulat benne. De az utolsó, az bizony nem tetszett.

De előre is szaladtam. A történet hőse

Tovább

Reilly: Kísértés

Maffia végzete 4.

Fülszöveg: kisertes.jpg

Liliana Scuderi, Lily az első pillanattól kezdve szerelmes Romero Cancióba. Miután a nővéreit kényszerházasságra ítélték, reméli, vele másként lesz, és saját maga választhat párt. Amikor az apja egy nála több mint kétszer idősebb férfinak ígéri, ez a remény szertefoszlik. Semmivel sem tudja rávenni, hogy meggondolja magát.
Romero mindig is figyelmen kívül hagyta Lily flörtölését. Kora és a státusza is tiltotta ezt számára, de még egy olyan kötelességtudó ember sem tud örökké ellenállni, mint ő.
Amennyiben Romero igazán magának akarja a lányt – miközben Lily egy másik férfihoz megy feleségül – az háborút jelenthet… Pedig Romero mindig is a Famigliát tartotta a legfontosabbnak az életében.
A lány testvérei és szerelme mindent kockára tennének. De ér ennyit Lily boldogsága? És a beteljesült szerelem elég jutalom?

Szerintem: 

Elérünk oda, hogy már szenvedni kezdtem a történettel. A harmadik testvér története az eddigi

Tovább

Waite Clayton: Az utolsó vonat Londonba

az_utolso_vonat_londonba.jpgFülszöveg: 

Stephan Neumann kezdő drámaíró, befolyásos, jómódú bécsi család sarja. 1936-ban még úgy véli, a nácik nem sok vizet zavarnak: hangoskodnak, primitívek, de ártalmatlanok. Legjobb barátja Zofie-Helene, a keresztény lány, akinek édesanyja egy náciellenes lapot szerkeszt. Amikor a nácik uralomra jutnak, összeomlik a két kamasz gondtalan világa.

A sötétségben megcsillan egy reménysugár: Truus Wijsmuller, a holland ellenállás egyik vezéralakja zsidó gyerekeket csempész ki a náci Németországból. Miután Hitler elfoglalta Ausztriát, ez a vállalkozás egyre veszélyesebbé válik. Európa-szerte lezárják az országhatárokat, és nem engedik be a menekültek tömegeit.

Wijsmuller igyekszik minél több gyereket megmenteni. Versenyre kel az idővel: vajon ki lehet hozni Bécsből Zofie-Helene-t, Stephant és Stephan kisöccsét, Waltert, meg a hozzájuk hasonló ifjakat? Elérhető még London? Veszélyes és bizonytalan élet vár rájuk.

Szerintem: 

Nem ez az első könyv, amit a zsidó gyerekek mentéséről olvasok Angliába. Sőt, még csak a gyerekvonatokról sem az első. Ennek azonban volt egy nagy

Tovább

Urquhart: A Mészáros és az Ökörszem

Fülszöveg: a_meszaros_es_az.jpg

Louisiana mocsaras vidékén valami sötét ólálkodik: egy gyilkos módszeresen, orvosi eljárásokkal kísérletezve követi el rettenetes bűneit, cicázik a hatóságokkal, akik hiába próbálják elfogni.
Dr. Wren Muller, az Ökörszem a legjobb szakember a környéken. Régóta dolgozik halottkémként, és tüzetesen ismeri a múltbeli bűnügyi krónikákat. Egész mostanáig nem ütközött olyan esetbe, amelyet ne tudott volna megoldani. Wren íróasztalán gyűlnek az akták, hamarosan minden figyelmét leköti a macska-egér játék, miközben a brutális gyilkos napról napra arcátlanabb dolgokat követ el.

Szerintem: 

Nem lenne rossz, csak…
Alapvetően egy trükkje van, egy nagy meglepetése. De mivel elég sok thrillert olvasok, ez

Tovább

Nesbo: Kísértet

Harry Hole 9.

kisertet.jpgFülszöveg: 

Nyár. Harangzúgás. Egy fiú, Gusto, a konyha padlóján fekszik egy vértócsában. Az élet lassan elszáll belőle, s ő sorra veszi mindazon eseményeket, amelyek ide vezettek. Az analízis pontos és kegyetlen. Ősz. Harry Hole, a norvég rendőrség egykori nyomozója három év távollét után visszatér Oslóba. Felkeresi egykori felettesét, hogy engedélyt kérjen tőle egy ügy felderítésére. Csakhogy az esetet már lezárták. A fiatal narkóst, Gustót egy cimborája lőtte agyon, mert összekaptak az anyagon. Egy olyan anyagon, amely a heroin uralmát megtörve, villámcsapásszerűen hódította meg a várost. Harry ennek ellenére nem tágít, s eléri, hogy meglátogathassa a börtönben a Gusto meggyilkolásával vádolt srácot. Mégpedig azért, mert a cellában saját múltjának egy darabjával van találkozója. A nyomozás, amelybe Harry magányosan belevág, nehezebb s fájóbb, mint bármelyik hivatalból felgöngyölített ügye volt. S közben mindenfelől kísértetek veszik körül. A sajátjai és az is, amelyik a várost járja. Az alak, akiről senki sem tudja kicsoda, hogy néz ki, s aki megfoghatatlan, akár a szél

Szerintem: 

Jól meg lett ez a rész is írva. A krimi, Harry lelki világa, a visszatekintő részek. Mégis, ez a rész

Tovább

Jókai: De kár megvénülni!

Egy vén öcsémuram élményei után

Fülszöveg: de_kar_megvenulni.jpg

Először azt a címet akartam adni ennek az izének (mely, fájdalom! rám nézve nem regény), hogy „egy becsületes ember gondosztettei”. Mert hát én az vagyok: becsületes ember; egyéb címem sincs: se „tisztelt hazafi”, se „szeretett polgártárs”, se „elismert szakférfiú”. Csak becsületes ember: minden pontban; még a pontok pontjában is. Mustrája vagyok a férjeknek, annyira, hogy azt beszélik rólam, hogy ha meghalok, porrá égetnek, s mint Artemízia királyné tett Mauzolusz királlyal, italba keverik hamvaiamat, s úgy adogatnak be, de nem a nőknek, hanem a férjeknek, mint óvó-szérumot a hűtlenség baktériumai ellen. És ez nem is lett volna rossz regénycím: egy becsületes embernek a gonoszttettei. Hanem hát ez mégis nagyon hasonlít a sviháksághoz, egy neme a hetvenkedésnek: virtuskodás olyannal, ami nincs. Sohasem szerettem a dicsekedést. Mit csidekedjem a bűnömmel? Elég, ha a feleségem így szólít, hogy „bűnöm!” Inkább választottam ezt a címet „…De kár megvénülni!” Ezzel aztán be van ismerve, hogy vén vagyok. Biz az vagyok. Az ötvenediket járom.

Szerintem: 

Nem egy hagyományos Jókai-regény. Volt is vele annyi bajom, hogy

Tovább

Hackman: Hívójele: "Granit"

Az utolsó huszonhét 2.

hivojele.jpgFülszöveg: 

Az utolsó huszonhét napból már csak tizennégy van hátra. Az idő kíméletlenül pereg, az események pedig tovább sűrűsödnek.

A trilógia második részében digitális alvóügynökök emelkednek fel. Caroline Hall egy darabig visszatartja őket, aztán a keze nyomán új időszámítás kezdődik el. Dr. Kyle titokban megpróbálja megóvni a nőt, de közös ellenségüket nem tudja megállítani. Ez a feladat már a „Granit”-ra vár…

Utazásunk meglepő fordulatokkal folytatódik az utolsó huszonhét nap történetével, és elkísér egészen a hatodik nap éjszakájáig.

Szerintem: 

Van magamnak egy rossz hírem. Ezt a sorozatot össze kellett volna várnom és egyben

Tovább

RIP Kálloy Molnár Péter

Nem szokásom ilyen híreket betenni, inkább a könyvekről szoktam írni, de olyan hirtelenséggel ment el Kálloy Molnár Péter, hogy pár sorral szeretnék adózni az emlékének.

Volt szerencsém színházban is látni, rengeteg szinkronmunkáját szeretem. Egy mosolygós, humoros, nagyon szimpatikus művésznek tartottam és kedveltem.

Nem nevezhetném írónak, de mivel ez könyves blog, azért megjegyzem, hogy egy kötetnek társszerzője. Színházi darab volt a Shakespeare Összes Röviden, vagyis a SÖR. De létezik könyvként is.

Már említettem, mennyire jó szinkronos volt. Így talán nem meglepő, hogy több hangoskönyv is az ő hangján szólalt meg. Békés Pál, Roald Dahl történetét is keltette életre.

Nyugodjon békében, és ez úton is köszönöm neki a sok nevetést, élményt, amit az évek alatt a színésztől kaptam!

Eszes: Egy csepp tűz, egy szikra víz

egy_csepp_tuz.jpgFülszöveg: 

AKÁRMILYEN BŰBÁJ ÜL IS A KASTÉLY FALAIN, ŐT LEGINKÁBB A LÁNY BABONÁZTA MEG.

1741, Temesi Bánság. A török hódoltság idején elnéptelenedett egykori családi birtokra hazatér Jonas, hogy megkeresse apja elásott kincsét, ami egy életre gazdaggá tenné. A romos kastély azonban nem teljesen néptelen: Jonas kincs helyett egy boszorkánynak mondott öregasszonyt, egy elvadult lányt és egy girhes macskát talál.

Safija nem ember, de a származásáról senkinek sem beszélhet. Egész életében rejtőzködve élt, és csak macska képében tudja elhagyni a birtok területét. Ez a természetbe visszaolvadt táj már az ő birodalma, ahol egyáltalán nem nézi jó szemmel a betolakodókat. A legtöbbjük túl sem éli a vele való találkozást…

De azelőtt még sosem járt itt olyan férfi, aki hosszasan beszélget a lovával, gyengéden nyúl egy félszemű, kóbor macskához is, könnyedén vált a cigány nyelvjárások között, és maga varrja a ruháit. Ráadásul a testén tintával vésett ábrákat visel, mintha rá lenne rajzolva az egész világ, amit Safija sosem láthatott.

Nekik, kettejüknek akár azonos céljaik is lehetnének, de hiába közös a nyelv, ha vannak szavak, amiket nem mernek, és amiket nem szabad kimondani.

És amikor kitör a boszorkánypánik, és a gyökértelenek üldözötté válnak, Jonas rájön,
hogy mi az igazi kincs, és talán máris elveszíti, amit még csak meg sem szerzett.

Ha két szív önmagával és egy másikkal is csatába kerül, ott hiába a víz, minden lángba borul…

Szerintem: 

Tudom, hogy ez egy retelling. A cigánybáró, vagy ha úgy tetszik, a

Tovább

Chugong: Solo Leveling 6.

Fülszöveg: solo6.jpg

Jinwoo elképesztő sebességgel vág magának véres utat a Démon Kastélyának újabb és újabb emeletein. Ebben egy démon nemes is a segítségére van, aki bármire kész, csak ne kelljen megküzdenie az ember harcossal. Egyetlen cél lebeg Jinwoo szeme előtt: az elixír, ami visszahozhatja édesanyját az élők közé.

Emiatt a fiú nem is tudja, milyen pokoli veszély fenyegeti Koreát: a Jeju-szigeten elszabadult dungeon rettenetes hangyakirálynője hódításra készül, és ha serege eléri a kontinenst, milliók halnak meg és egész Korea elbukik. De vajon Japán és Korea S rangú vadászainak egyesült csapásmérő osztaga képes lehet útját állni a rajnak?
És vajon Jinwoo csatlakozik-e hozzájuk, ha megpróbálják…?

Szerintem: 

Amennyire nehezen indult el a démonok elleni küzdelem, annyira

Tovább
süti beállítások módosítása