Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Brennan: Tűz gyullad

Winx 2.

2024. augusztus 03. - BBerni86

Fülszöveg: tuz_gyullad.jpg

Gondolj úgy Alfeára, mint az új otthonodra…

Beköszöntött a tavasz. Dowling igazgatónő orientációs napot szervez az új diákok számára. Stella önként jelentkezik az elsősöket köszöntő bizottság élére, és a barátja, Sky segítségét kéri. Skyt azonban sokkal jobban lefoglalja a szobatársa, a komor Riven viselkedése.

Az új diákok, Aisha, Musa és Terra mind idegesen várják az ismerkedési napot. Aisha alig várja, hogy bizonyíthassa: megállja a helyét az Alfea mágikus tehetségei között. Musa azonban nem annyira biztos benne, hogy ebbe az iskolába való. Ami Terrát illeti, ő csak össze szeretne barátkozni a többi elsőssel.

Mindeközben az igazgatónő tudomást szerez egy tündérről, aki az emberek világában él. Ennek a fiatal lánynak, Bloomnak, fogalma sincs, mi vár rá… de az biztos, hogy egyelőre ismeretlen képességei komoly próbatétel előtt állnak.

Szerintem: 

A helyzet az, hogy ennek a kötetnek önállóan alig van létjogosultsága. Ha gonoszabb kedvemben vagyok, akkor az 'alig van' helyett azt írom, hogy

Tovább

Mohlin & Nyström: Az utolsó élet

John Adderley 1.

az_utolso_elet.jpgFülszöveg: 

John ​Adderley FBI-ügynök, miután beépült a baltimore-i nigériai maffiába, arra kényszerül, hogy a tanúvédelmi program keretében új életet kezdjen. Saját kérésére a svédországi Karlstadba küldik, a városba, ahol felnőtt, de ahová húsz éve nem tette be a lábát. Új személyazonosságot és munkát is kap: a rendőrség döglött aktákkal foglalkozó csoportjánál kezd dolgozni.
Első esete egy sikeres divatcég örökösnőjének tíz évvel ezelőtti eltűnési ügye. A rendőrség annak idején úgy vélte, hogy a lány – aki a tragikus esemény előtt nem sokkal egy rendkívül különös tetoválást készíttetett – gyilkosság áldozata lett, de a holttestét nem sikerült megtalálniuk.
Csakhogy John ebbe nem nyugszik bele, ugyanis valójában nem csak a nosztalgia hozta vissza szülőhazájába: féltestvére nevét szeretné tisztázni, aki gyanúsított az ügyben. John beleveti magát a nyomozásba, de óvatosnak kell lennie, mert minél több titka tudódik ki, annál nagyobb lesz annak kockázata, hogy a bűnbanda, amely holtan akarja látni, a nyomára akad.

Szerintem: 

A szerzőpáros ezzel a kötettel egy sorozatot indít el, és engem meg is nyertek maguknak. Már be is szereztem a folytatást és be is lesz ütemezve olvasásra, nem csak ülni fog a digitális polcomon.

Az első, hogy találtak egy olyan főhőst, aki

Tovább

N. Fülöp: A tihanyi apát titkos kertje

Fülszöveg: a_tihanyi_apat.jpg

A két idősíkon játszódó történet helyszíne közös csupán: Tihany. Gréta, a fiatal parfümőr és Dénes, a sármos sommelier sorsszerű találkozásával elindul valami, aminek hatására a múltból titkok és rejtélyek törnek a felszínre…

Az 1050-es évek sötét középkorában Lázár apát titkos kertjében egy váratlan találkozás megváltoztat mindent, ami még a távoli jövőre is hatással lesz…

N. Fülöp Beáta a tőle megszokott érzékletes stílusában tárja elénk a rejtélyekkel és érzelmekkel átszőtt történetét, melyben a középkor és napjaink éles kontrasztja adja a fűszert.

A szálak végül Dénes és Gréta kezében futnak össze, de a kérdés ott motoszkál mindkettejük fejében: vajon a kapcsolatuk túlélheti-e a múlt és a jelen hátborzongató összefonódását?

Szerintem: 

Ez most hány történet is volt egyben? Kapkodtam a fejem, ahogy elkezdtünk ugrálni. Aztán persze rájöttem, de

Tovább

Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2021

az_ev_magyar_2021.jpgFülszöveg: 

Biológiai gépek és vízi tündérek, élmunkás táltosok és underground vámpírkolóniák, hullámok fehérítése és játék a halállal: a 2018-ban indult antológiasorozat idei kötetében tizenöt különös és izgalmas novella található ismert és új szerzőktől.

Szerintem: 

A szokott minőségben és kivitelben jelent meg a 2021. évi best of válogatás is. Az alapjai változatlanok, ahogy már megszoktam.

Vagyis, pályáztatnak a

Tovább

Lee: A legfiatalabb madám

Fülszöveg: a_legfiatalabb_madam.jpg

A Koreában született, de örökbefogadás útján Amerikába került Ma- Ling Lee még csak tizennégy éves, amikor kellemes connecticuti kertvárosi otthona után a csillogó, de törvényen kívüli „eszkortiparban” találja magát. Sztriptíztáncosnők, stricik és prostituáltak fogadják be magukhoz, hamar megtanulja a kemény utcai élet csínját-bínját. Szerencséjére veleszületett érzéke van a marketinghez és az üzleti élethez, így tizenhat évesen megnyitja az első saját bordélyházát.

Húszéves kora előtt már a drogbiznisz nagyágyúi között forog, alig néhány esztendővel később több mint napi húszezer dollárt keres. Ma-Ling a maga szókimondó, őszinte stílusában az illegális vállalkozások nehézségeiről is mesél, nem csak az előnyeikről. Az ügyfelek felháborító vagy humoros fétisein túl, szót ejt a pénztelenségről és a magányról. Nem szépítve az igazságon, arról is ír, hogy mennyire nehéz elviselni, amikor az ember barátait legyőzi a drogfüggőség.

Miután a rendőrség bezáratja a bordélyházát, rájön, hogy itt az ideje az internet kínálta névtelenség kihasználásának. Megvásárolja az első netes címjegyzékét, kibérel egy offshore szervert, és megcélozza a hatalmas, középosztálybeli réteget.

Szerintem: 

Elsőre talán merészen hangzik, de egészen olyan ennek a történetnek a hangvétele, mint az Elit játszmáé. Ugyan a prostitúció

Tovább

Bárkányi: Ciao, Velence!

Velence legpikánsabb évszázada

ciao_velence.jpgFülszöveg: 

Velence ​- Európa Las Vegasa. Furán hangzik, ugye? Pedig tényleg számtalan színes, érdekes, néha pedig megbotránkoztató dolog történt itt az 1700-as években, ahová e könyv lapjain utazunk.
Derítsük ki, milyen érdekességekről adtak hírt – akár vicces vagy épp fontoskodó hangnemben – a Köztársaság kémei! Ismerkedjünk közelebbről Casanova alakjával – történetében előkerülnek a bizarrul hangzó higanykúrák és a szifilisz, sőt még az óvszerek is! Nem maradhat el a kaszinók bemutatása sem, ahol a szerencsejáték mellett az önfeledt szexuális élmények, titkos légyottok is fontos szerepet játszottak.
A kíváncsi olvasó beleveszhet a karneváli forgatagba, és még farsangi fánkra is ácsingózhat – emellett arra is fény derül, hogy a ciao, mint köszönés, szintén velencei gyökerekkel bír.
Ikonikus festőművészeket, furcsa sorsú paloták történeteit, a színházi világ változásait és a kasztráltak szárnyaló dalnoki népszerűségét is megidézzük a könyv lapjain.
Bepillantunk az Arzenálba, hisz itt készültek a Köztársaság kecses gályái, amelyek tengeri mérföldek ezreit szelték át, hogy a legkülönfélébb egzotikus fűszerekkel, drágakövekkel, színes-mintás kelmékkel, teákkal és ki tudja, még milyen specialitásokkal megrakva térjenek haza Velencébe.
Miféle változásokat hozott a könyvnyomtatás elterjedése Velencében, vagy épp hogyan született meg a ma is ismert kurzív betűtípus, az Italic? Hogyan esett jókora késésbe a velencei közkönyvtár építése? Miért szorultak ki végül a főtérről a korábban ott lévő pici hotelek, a húspiac, a kis mozgó árusok és a latrinák? Megannyi színes történet!
S akinek még ez sem elég, az kaphat ízelítőt a divat és a parókák igen különleges, korabeli világából, vagy beleshet a ma már 300 éves múltra visszatekintő, népszerű velencei kávéházba, a Caffe Florianba is.

Szerintem: 

Az első, amit észrevettem, hogy mennyire

Tovább

Lee: A Tél Katonája - Hidegfront

Fülszöveg: a_tel_katonaja_1.jpg

1954: A Tél Katonája a Szovjetunió legerősebb fegyvere. A legveszélyesebb titkos küldetéseket hajtja végre. Egyetlen célja: teljesíteni a parancsot.

Csakhogy ő nem mindig volt a Tél Katonája…

1941: A tizenhat éves Bucky Barnes csatlakozni szeretne az USA II. világháborúban harcoló seregéhez, de a helyi parancsnok megakadályozza ebben. Amikor felájánlják neki, hogy kiképzik az Egyesült Királyság titkosszolgálatának ügynökévé, Bucky előtt megcsillan a remény, hogy hőssé válhat. Ám alig ér Londonba, máris menekülnie kell egy rejtélyes orgyilkos elől, ráadásul egy olyan lány társaságában, aki a háborúban harcolófelek mindegyike számára értékes titok birtokában van.

Több mint egy évtizeddel később a Tél Katonája ugyanazt a rejtélyt próbálja megoldani, amit annak idején Bucky. Az időn átívelve nemcsak a küldetésük, hanem az életük is összekapcsolódik; ám arra egyikük sem számít, hogy mindez hatással lesz a saját, személyes háborújuk kimenetelére is.

Szerintem: 

A szomorú (?) vagy inkább saját helyzetem az, hogy a Marvel szereplőit és a Bosszúállók tagjait inkább ismerem a filmekből, mint az eredeti képregényekből. Azért lassanként pótolgatom, de nekem azok a szereplők olyanok, amilyennek a moziban láttam.

Így aztán most szinte végig foghattam a fejem. Az én fejemben

Tovább

Feeney: Kő papír olló

ko_papir_ollo.jpgFülszöveg: 

Tíz évnyi házasság.
Tíz év titkok között.
Egy házassági évforduló, amit soha nem fognak elfelejteni.
Adam és Amelia a skót Felföldön töltik a hétvégét. A világtól távol eső hely tökéletesen alkalmas arra, amit terveznek.
De amikor romantikus utazásuk hátborzongató fordulatot vesz, mindkettejükben felmerül a kérdés: megbízhatnak-e abban, akivel együtt vannak?
Mert minden házaspár mond kegyes hazugságokat. Csakhogy Adam és Amelia számára az igazság sokkal veszélyesebb.

Szerintem: 

Még olvasatlanul, csak a fülszöveget ismerve elkönyveltem magamban, hogy ez egy csajos thriller lesz. Így aztán kellemesen meglepődtem, hogy témájában tényleg az: egy szerelem és házasság anatómiája, de azért mégsem igazán az. Nem annyira női regény, mint képzeltem.

Ennek egyik jó eleme, hogy

Tovább

Langdon: Vanessa

Vajon mit áldozna fel a tengeri boszorkány a saját boldogságáért?

Fülszöveg: vanessa.jpg

Ursulát halálosan idegesítik a sellők. Elhatározza, hogy a sarkára áll. Egy ősi varázslattal eléri, hogy emberré váljon. Vanessaként kimerészkedve a szárazföldre rájön, hogy az egész falu egy borzasztóan erős átok hatása alatt áll. A sötét mágia forrásának keresése közben elnyeri egy fiú bizalmát, aki akaratlanul is elbűvöli őt. Az átok legyőzéséhez együtt kell szembeszállniuk a gonosszal. De pontosan kivel? Vanessa szívében érzelmek csatája dúl – vajon melyik kerekedik a másik fölé? A hatalomvágy vagy a szerelem?

Szerintem: 

A Disney a filmjeivel már elkezdte átértelmezni a gonosztevőit. Gondolok itt arra, hogy Demóna már hősnő lett, de Szörnyella is teljesen új megközelítést kapott Emma Stone-nal. Miért is lep meg, hogy regényben is folytatja az irányt, ha már van sorozata a Mi lett volna, ha? vonalon is.

A Vanessa név ismerős lehet

Tovább

Hadlow: A másik Bennet lány

a_masik_bennet_lany.jpgFülszöveg: 

Mary, a Büszkeség és balítélet öt Bennet nővérének rút kiskacsája előbújik az árnyékból.

Janice Hadlow brit szerző újragondolta Mary Bennet sorsát: mi lenne, ha Mary élete másképp alakulna, mint ami az eddigi történetéből következik? Mi van, ha a könyvekbe menekülő középső lány végre rátalál önmagára, és megvalósítja azt, amit csinosabb, magabiztosabb testvérei már elértek?

Mary útja olyan, mint minden Austen-hősnőé. Meg kell tanulnia, hogy akkor számíthat a vágyott életre, ha képes elfogadni magát olyannak, amilyen. Le kell bontania magáról az elvárásokat, hogy kibontakozzon valódi énje – csak akkor van esélye a boldogságra és látja tisztán, hogyan válhat méltóvá a szerelemre.

Szerintem: 

Van az a mű, ami egy ismert történetet dolgoz fel, de nem a főszereplők szemszögéből. A legismertebb szerintem a Hamlet Guildensternék szemszögéből, de lehet, ma már többeknek lenne ismerős a Rómeó és Júlia csak éppen Benvolio és Rosaline oldaláról.

Ilyesmit alkotott Hadlow is, csak az ő fókuszában

Tovább
süti beállítások módosítása