Karriert építő, elismerést hajszoló, párkereső.

A fiatal Grace már kamaszként is tudta, mivel akar kitűnni: helyes lány volt, aki szerette a színészetet és tehetsége is volt hozzá. Bár önerőből gazdag apja csak annyit várt volna tőle, hogy jól menjen férjhez, a lány a nagybátyja segítségével kiharcolja, hogy színi iskolába mehessen New Yorkba és a saját álmait követhesse. Barátokat szerez, jó eredményei vannak, és a szerelem is rátalál az egyik tanára személyében. A szülei azonban nagyon kinézik Dont, és amikor az apja lefizetné a férfit, valami eltörik a kapcsolatban. Grace a karrierjére koncentrál, és a színpad helyett a tévénél próbálkozik. Hamarosan a sikerek is jönnek, az egyre nagyobb szerepek és a hírnév. De bármit is ér el, az apjának nem lehet elég jó. Bárkibe is szeret bele és várja az áldást, csak kifogásokat és sértéseket kap. Ám egy napon feltűnik egy herceg a színen – a sajtónak tetszik az ötlet, hogy a film hercegnője és Monaco hercege találkozzanak. De van-e folytatás?

Grace Kelly, Oscar-díjas színésznő, Monaco hercegnéje. Sophie Benedict róla igyekezett elmesélni egy történetet, de nem mondhatnám, túlságosan szerettem volna a végeredményt. Ebben a sorozatban eddig jobb regényeket kaptunk.

A történet első fele, ami tényleg regény és működik. Megismerhetjük a fiatal lányt, aki harcol az álmaiért. Akiben már ott van mindaz, ami később sztárrá teszi. Nem véletlenül van az elegancia a címben, az a fogalom nagyon illett Grace Kelly neve mellé. Szép íve van annak, ahogy barátnői és irigyei lesznek a fiatal szépségnek, ahogy építi a karrierjét és szerelmes lesz Donba. Lányregényes és itt még karaktere van a szereplőknek – pl. Cai, a vadóc skót szépség, aki kicsit élvezné az életét és szabadulna a szüleitől.

Nincs a szánkba rágva, de még az is benne van, mennyire ellentmondásos a kapcsolat Grace és a szülei között. Ki is van mondva, hogy nem igazságosak és bántják, hogy szabadulnia kellene, de ennek ellenére folyamatosan ott van, hogy Grace a szülei, elsősorban az apja elismerésére vágyik. A későbbiekben is nagyon érezni, bár megfogalmazva nincs, mennyire apakomplexusa volt a színésznőnek. A saját apjával rossz a viszonya, az elismerésére vágyik – erre olyan férfiakkal jön össze, akik lényegesen idősebbek nála és megadják neki azt az elismerést és szeretetet, amit otthon nem kapott meg.

A gond az, hogy amint beindul Grace Kelly karrierje és elszakadnak egymástól Donnal, ez már nem regényszerű. Lineárisan haladunk előre az időben, ott vannak a legendás szerepek és a híres színészek, sok-sok pillanatkép, de már olyan csak a kötet, mint egy lista, amin ki kell pipálni a fontos tételeket. Mintha csak képeslapon néznénk Grace Kelly életét, de már nincs mögötte az ember. Amennyire meg tudta ragadni a szerző a fiatal lányt, a sztárrá váló nővel nem boldogult. Ki lett Gracie? Ebből a regényből nem tudtam meg.

Bajban vagyok azzal is, hogy nem hittem el a szerelmi szálat a herceggel, hiába írja le direkt a szerző, hogy ennek szerelemnek kell lennie. Hiszen Grace Kelly mindig is a szerelmet kereste, miért érte volna be kevesebbek? Mondjuk, ezt is pontosan megfogalmazza, amikor mondhatni magát győzködi a karakter, hogy szerelmes. Hiszen családot akar és gyerekeket, ahogy Renier is. Nem lehet örökké az a sztár, akivé felküzdötte magát. Pontosan tudja, hogy milyen kegyetlen Hollywood a nőkkel, akik már nem zsenge lányok. Végül, ott van az is, hogy Renier volt az első férfi, aki megfelelt a szüleinek. Az, hogy Grace Kelly hercegné lesz, tetszett a szülőknek. Nagyon nem szerettem, hogy az egész történetből sugárzik, hogy ez mennyire volt érdekkapcsolat is, mégis, úgy van megírva, mintha ez egy nagy és felhőtlen szerelmi történet lett volna. Össze lehet hasonlítani, milyen volt a Don utáni vágyakozás és a boldogság, milyen lett a Renier kapcsolat. Ég és föld.

Talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy Benedict nagyon ragaszkodik a kötelező Grace Kelly képhez és a színésznő mitológiájához. Nem meri megmutatni nekünk a sztár mögött a nőt, vagy éppen az élete tündérmeséjében a rút valóságot. Miért kellene ennyire hinni a mesében? Még a Nicole Kidman játszotta Grace Kelly-film is merészebb volt, pedig az is kapott bőven kritikát. Ez egy szép sztori, egy elegáns szépségről, de a fiatal éveket leszámítva nem volt benne szív és lélek, csak a kirakat. (Különben ezt Marilyn Monroe megjelenítésében is éreztem – a dögös, férfiak által imádott nő, akinek a nevetése mégis szomorú. Ott is fogta a klisét, de mivel ez csak két jelenet, működött.)

Az első fele lett az olvasmányos és a kellemes is. Eszembe is jutott, hogy ugyanezzel a lágy, mesélős stílussal és ahogy a szereplőit láttatni tudja, a szerzőnek lányregényt kellene írnia. Az nagyon jól állna neki.

A borító csodálatos, a regény első fele is nagyon tetszett – komolyan sajnálom, hogy a második fele nem lett élőbb és kevésbé mese. Én szívesebben megnéztem volna, mi van a látszat elegancia mögött.

Benedict: Grace Kelly és a szerelem eleganciája – Mint női: 55% olvasmányos és kellemes a stílusa, az iskolai évek és a szereplők onnan élőek is – később azonban csak listaszerű, kevésbé regényes a történet.

Szubjektíven: 45% sokkal többet vártam a regénytől. Egy érző, szenvedélyes ember képét, nem csak a köztudatban levő Grace Kelly mítoszt.

A halál rettenetes dolog, ám a gyilkosság még rettenetesebb.

Sorozatgyilkosos, vidéki, régi traumával szembenéző, új esélyt kapó.

Kate Burkholder egy kisváros rendőrfőnöke. Korábban városi rendőr volt, a gyilkossági osztály nyomozója egy ideig. Ám hazatért, és a részben amish lakosságú Painters Mill ügyeit intézi. Mindenki megdöbben, amikor egy elszabadult tehenekhez kiszállás vérfagyasztó fordulatot hoz: a földön egy meztelen, megkínzott és meggyilkolt nő tetemére bukkannak. A nyomok kísértetiesen emlékeztetnek a 16 évvel korábban garázdálkodó sorozatgyilkos kézjegyeire. Kate megkezdi a nyomozást, de a saját démonai nem eresztik: mindössze hárman tudják, hogy a 16 évvel korábbi mészáros nem térhetett vissza. Kate ugyanis 14 évesen, megerőszakolva és az életét védve agyonlőtte a fiatalembert. Miközben az áldozatok szaporodnak, Kate azt a régi ügyet is előkeresi – a nyakára küldött, szintén a démonaival küzdő FBI ügynök, John Tomasetti lehet az a segítség, aki az ügyet és az életét a helyes mederbe terelheti.

Van pár sorozat, amibe később kapcsolódtam be, így akár 7-8 kötet is kimaradt. Ilyen a Gabriel Allon kémregények világa, de a Kate Burkholder-sorozat is. Az utóbbit most elkezdem pótolni – érdekes is ennyire fordítva olvasni.

Az első, ami feltűnt, hogy a legutóbbi rész mennyire rárímel erre a nyitányra. Kate gyerekkori megerőszakolása visszatérő motívum, minden részben előkerül, mint a nő életét és személyiségét döntően meghatározó életesemény. Ez az a kötet, ahol pontosan leírta Castillo, mi és hogyan is történt egykor. A lényeget eddig is értettem, de ez ad hozzá egy nem is kevés pluszt. De, ami ennél is jobban feltűnt, hogy itt említi korábbról a barátnőjét, aki miatt rendőr lett és az eddigi egyetlen, komolyabb szerelmi ügyét. Mindkettő visszatérő elem lett A kívülálló című részben, így már csak ezért is lekötött ez most.

Közben az eddig olvasott Burkholder-regények közül talán ez volt a legizgalmasabb és a leginkább krimi. Itt hozza minden szereplő a maga poklát, Kate és John démonai is frissek és itt vannak részletesen tárgyalva. A sorozatgyilkosos nyomozás is gördülékeny, van benne fordulat. Érezni, hogy Kate igazából rendőrfőnök, és bár maga is nyomoz és benne van az ügyben, egy kis csapatot irányít. A későbbiekben nem egyszer volt olyan érzésem, hogy Kate egy személyben az egész rendőrőrs, itt viszont tetszett, hogy csapat van mögötte és egy-egy jellegzetes vonással Castillo árnyalta is a rendőröket.

Az amish közösség és életmód közvetve része a cselekménynek és a nyomozásnak. Mivel az ő földjükről kerül elő a test, mivel Kate múltja abba a világba gyökerezik és egy gyanúsított is lesz a közösségből, jelen vannak, de nem kizárólagos az amish szál, ahogy sok további részben. Felvillan, hogyan élnek és milyen emberek, de mellette modern krimi is, szélesebb körből. Itt pont annyira színezi ez a szál a cselekményt, hogy érdekes legyen. Kate viszonya feléjük jól megfogja a későbbi hangulatot/benyomásokat is: sok értéket őríznek, de annyira zártak és maguknak való életet élnek, annyira rugalmatlanok, hogy az értékek mellé sok esetben a cinkosság is felkerül a listára. Azzal, hogy a maguk közt történt bűneseteket eltussolják, nem csak menekülő utat adnak a bűnösöknek, de a később történtekben is hibásak. Érdekes, hogy ugyanez megfigyelhető a zárt zsidó közösségeket bemutató regényekben is: annyira rejtik a szégyent a világ elől, hogy ezzel egyes bűnök melegágyai lesznek. (A Kaufman lány házasságában is tussolnak így el gyilkosságot, erőszakot.)

Tetszett, hogy Kate és John alakja mennyire meg van fogva érzelmi oldalról is. Castillo megmutatja, mennyire hasonló súlyokat cipelnek és hogyan lesz a szerelmük a megváltásuk. Ketten többet elbírnak, mint egyedül tették. Általában nem bírom az olyan regényeket, ahol a szerelem oldja meg az ember nagy gondjait. Itt azonban el tudom hinni, mert a képlet része az is, hogy azzal, hogy hallgatniuk kell és magukba zárni a történteket, az mérgesedik és belülről öli őket. Azzal viszont, hogy társat találnak, aki velük őrzi a titkot, akinek szintén van ilyen sebe, fel tudnak szabadulni és egymásnak megadhatják a megbocsátását. Olyan szépen működött a történetben ez a dinamika, hogy elhitette velem azt is, hogy ilyen rövid idő alatt válik komollyá a kapcsolat, ami kezdetben sem tűnt könnyed viszonynak. Ahhoz túl kemény és sérült mindkét szereplő.

Összességében megérte pótolni a sorozat ezen kötetét, tervben is van, hogy olvasom majd sorra a kimaradt részeket. Erős kezdete volt ez a sorozatnak.

Castillo: Néma eskü – Mint krimi: 95% izgalmas bűnügy, sérült nyomozók gondosan felépítve és még az amish élet is üde színfolt a történetben.

Szubjektíven: 90% az ügy, a szereplők, az egésznek a tálalása megfogott. Pörgős, kellően drámai és jól használja az érzelmeket is.

Régen én sem ilyen életet képzeltem magamnak. De ilyen életem van, ez az egyetlen életem.

De azért senki sem fizet, hogy olyasmit dolgozzam amit szeretek, nem? Ez a munka lényege, ha jól esne, ingyen is megcsinálnánk.

Barátnős, párkapcsolatos, élni próbáló.

Alice és Eileen jó barátnők, akik együtt tanultak és laktak, de az életük lassan más irányt vesz. Eileen egyetemre megy, diplomát szerez és próbál valahogy az irodalom közelében megélni. Alice ellenben tanulás helyett egy regénybe vágott bele, eladta és megtalálta a hírnév. Jó kritikák, filmesítés, pénz. Egymás életében maradnak, leginkább üzengetnek egymásnak. Mindketten próbálkoznak férfiakkal is: Alice a Tinderen akad össze a rakodómunkás Felixszel, aki nem olvasta a könyvét – aki hirtelen felindulásból elhívja magával a nőt Rómába is. Eileen egy hosszú kapcsolat után eleveníti fel a viszonyát Simonnal, a gyerekkori baráttal, akivel barátok némi extrával időről időre. Az idő telik, nekik meg el kell dönteni, kivel és hogyan tovább.

Sally Rooney az a szerző, akinek várom a könyveit, gyorsan el is olvasom őket, aztán mindig megállapítom, hogy intellektuálisan szeretem őket és értékelem, de olvasni aztán nagyon rühelltem őket. Nincs ez másképpen a Hová lettél, szép világ cíművel sem.

Életszerűnek és mainak érzem, ahogy megfogja a szereplőit és a kapcsolataikat rendezi. Alice és Eileen némiképpen csak sodródnak előre, és az élet megy el mellettük. A sok rutin, ahogy az egésznek nem látják az értelmét. Rooney a mindennapokról ír, amiben nem a nagy kalandok vannak, csak a megélhetésért való küszködés, valaki keresése, akit szerethetnek és aki ezt képes és akarja is viszonozni. Túlzásnak is érzem őket hősöknek hívni, mert nem hőseik a történeteiknek. Csak normális, átlagos emberek, akik élnek.

Nekem ezt húzza alá a cím is. Ma már nincsenek nagy felfedezések, nagy kalandok. A világ rohan, mi meg próbálunk nem nagyon lemaradni benne. Van egyáltalán bármi jelentős az életben? Vagy csak epizódok sorozata, és az a legtöbb, amit remélhetünk, hogy nem egyedül kell végigcsinálni? Elvileg Alice lehetne kevésbé szürke hősnő, hiszen ő egy sikeres író, pénze is van, de mihez kezd vele? Semmit. A pénz is csak áll a számlán, a nő meg messze van attól, hogy boldognak vagy érdekesnek tudjam nevezni.

A kapcsolatokban nem a szenvedély vagy az érzelmek dominálnak, sokkal inkább a kényelmes megszokást éreztem ki belőle. Se az Alice – Felix, se az Eileen – Simon kapcsolat nem az a szerelem, amit szokás megénekelni. Barátságból élettársak, Tinder randiból egymás mellett kikötés. Kényelmetlen is ezt olvasni, annyira az ömlik ránk, milyennek kellene lennie a szerelemnek. Hol van ez a lángoló románcoktól? De ez az, ami mindennapi és ismerős.

Az Alice – Eileen barátság is ilyen. Egy ponton Felix feltesz pár kényes kérdést, és roppantul élveztem, hogy Eileen képtelen rendes válaszokat adni. Ahogy hirdetik, hogy persze, legjobb barátnők vagyunk. Akkor miért nem találkoztok sűrűbben? Mert ismerik egymást, kényelmes nekik a megszokás hálója, de nem kell mélyen egymás mindennapjaikba lenni. Ez csak egy rutin, amit könnyen elővesznek és belesimulnak. Megint csak az, hogy ez a világ felületesebb. Jelen esetben a legjobb barátnők kapcsolat is jó adag önámítást és látszatot tartalmaz.

Nagyon nem szeretem a szereplőket. Miközben emberiek, hitelesek és nem tudom megmondani miért, de roppantul irritálnak is. Ok, ebben látszik, hogy a romantika korabeli irodalmon szocializálódtam. Nekem kellenek a hősök és a gonosztevők, ezekkel az átlag szürke emberekkel nem tudok mit kezdeni.

A forma is modern. Tágítja a hagyományos regény külcsínt – nincsenek hagyományos párbeszédek. Nincsen hagyományos cselekmény – bár a lineáris cselekményvezetés úgy-ahogy még megvan, csak éppen nem történetek és kalandok vannak, hanem szerelmi és baráti beszélgetések normális emberek között.

Nem is tudom, talán az is a bajom, hogy nem szeretem a ráismeréseket. Annyira elkapja a generációmat Rooney, hogy egy-egy jelenete vagy éppen egy-egy szereplőjének az élethelyzete a sajátom is lehetne. Olyan kérdéseket tetet fel velem, amire én sem akarok válaszolni. Ettől egyszerre érzem zseniálisnak és borzalmasnak.

Hogy is kezdtem? Igen, megvan. Korunk egyik nagy krónikásának látom a szerzőt, simán el tudom képzelni, hogy a könyvei egyszer klasszikusnak számítanak majd. Értékeltem ezt is, mozgatja az agyam – de annyira, de annyira utáltam olvasni!

Rooney: Hová lettél, szép világ – Mint kortárs: 70% releváns témák, életszerű szereplők és szituációk, modern formában.

Szubjektíven: 50% egyszerre tartom zseniálisnak és mélyen rühellem is. Nagyon kortárs és a világunk, de pont ez a modernség taszít is.

– Van nálad fegyver?
– Csak a gyors eszem és a sármom.

– Meggyilkolni egy államfőt egy mozgó autóban majdnem lehetetlen.
– Mondja ezt Ferdinánd főhercegnek! Vagy Kennedy elnöknek.

– Tudja, mit szoktak mondani a bosszúról?
– Mit?
– Azt, hogy akit a bosszúvágy éltet, két sírt ás egyszerre.
– Ez egy régi arab közmondás.
– Valójában zsidó.

Gyermeket kiszabadító, ellentéteket félretevő, kémes.

Khalid bin Mohammed Szaúd-Arábia trónörököse, aki az országot át akarja vezetni a XXI. századba. Erőszakosan viszi keresztül az akaratát, és nem kevés ellenséget gyűjt. Felismeri, ha az olaj kora lejár, az ország megint szegény lesz, hacsak nem találnak más erősséget maguknak. A családjával ellentétben neki csak egy felesége van, aki csak egyszer szülhetett. A kislányuk a család öröme. Így Khalid képes egy olyan ember segítségét kérni, amikor a lányát elrabolják, akivel ellenséges az országuk. Gabriel Allon az izraeli titkosszolgálat feje, de egyben az egyetlen ember, akinek esélye lehet élve visszaszerezni a lányt anélkül, hogy az apjának le kellene mondania. Gabriel pedig nem tud nemet mondani, amikor egy gyermek élete a tét. Összeszedi a csapatot a régi csapattagokból és indulhat az akció.

Daniel Silva megállathatatlanul írja Gabriel Allon történeteit. Annyira, hogy azon merengtem, mennyi idős lehet jelenleg Gabriel a regények világában. A gyerekei már nagyobbacskák, és eleve nem egy fiatalember kalandjait kezdte el mesélni a szerző.

Miért akadtam fent ezen? Mert pár kötettel korábban nagyon érdekelt, hogyan változtat a sorozaton, hogy Gabriel már nem mezei kém, hanem kémfőnök. Idősebb is, a gyerekei miatt jobban is kell vigyáznia magára. Így nem kicsit lep meg, még most is, hogy mennyire nem változott a felállás. Ugyanúgy kijár terepre és nincs olyan, amit az ügynököktől kér, de maga ne tenne meg. Már kezdek ott tartani, hogy sem a kora miatt, sem a pozíciója miatt nem hiteles, hogy ennyire az események sűrűjében van még mindig.

Ettől függetlenül ez egy nagyon korrekt kémes thriller lett. Jól ki van találva a keret, és nem egyszer fordít az eseményeken nagyot a szerző. Ami az elrabolt hercegnővel történik – azon komolyan meg is lepődtem. Silva nem egy szívbajos szerző.

Az akciók is jól felépítettek, kidolgozott és izgalmas eseménysorok. Miközben a felépítésben, a kivitelezésben rá lehet ismerni Silva jellegzetes húzásaira is, azért nem annyira a kaptafát másolja, amit egy időben panaszoltam a regényeinél. Itt nem a beépítünk egy embert, lebukik és megmentjük, Gabriel minden rosszfiút kiiktat recept megy. Rafináltabb a bosszú, és jó alaposan ki is játsszák – a nem mondom meg kiket, mert azzal is el tud játszani a regény, hogy ki a történetben a rossz.

Izgalmas az is, amit a szaúdi helyzetről és irányról beletesz. Khalid egy olyan figura lett, akiről érdekes volt olvasni. Mennyire más lapról indul, mint Gabriel, és hogyan kerülnek mégis közös nevezőre. Erős akaratú, van egy erkölcsi iránytűje és fejlődő karakter is. Komolyan nehezemre is esett megemésztenem a regény utolsó sorait – ugyan Silva nyitva hagyja, azért szomorú, ami szerintem onnan következik.

Khalid egy olyan emberré nőtte ki magát, aki jobb hellyé tehetné a világot. Igen, súlyos bűnök is terhelték, de ő már a fejlődés felé mutat a Közel-Keleten. A jó ember a jó helyen és értékes szövetségeket is kovácsolt. A személyes bosszú megérheti, hogy mindez semmivé legyen? Nyilván, aki élete szerelmét és a gyerekét gyászolja, nem fog tudni objektíven dönteni és meglátni a nagyobb képet, de az meg olyan szomorú, hogy minden olyan könnyen el tud veszni és soha nem képes az emberiség a haladásra…

Szerettem azt is, hogy jönnek a visszatérő szereplők is szépen sorban. Gabriel gyakran dolgozik ugyanazokkal az ügynökökkel, akiknek a személye szintén összeköti a történeteket. Gabriel, a restaurátor az embereket is igyekszik menteni maga körül, és ennek nem egy példáját látni körötte. Mindig érdeklődve olvasom, hogyan alakul Mihail vagy éppen Christopher további sorsa. (A szerző férfi karaktereit sikerültebbnek érzem, mint a nőket.)

Az előismeretek adnak ezért pluszt, de önállóan is élvezhető és érthető a regény. Magam sem sorban olvasom – mire bekapcsolódtam, már 2 ciklust be is fejezett Silva, és egy kötet ki is maradt közben is, de ennek ellenére gond nélkül értettem és szerettem ezt a sztorit.

Silva: Az új lány – Mint kémregény: 70% miközben megvannak Silva jellegzetes cselekményelemei, ez akciósabb és másként aktuális.

Szubjektíven: 85% változatos és fordulatos lett a cselekmény, újabb erőteljes szereplővel bővült a sorozat.

Családi, kisgyerekes, egymáson segítő, összetartó.

Egy kislány felfigyel egy fiúra, akivel egy házban laknak, de más emeleten. Idővel meg is meri szólítani, és együtt merészkednek fel a tetőre, együtt álmodnak egy életet. (Lift) A két nő még kiskamaszként lett legjobb barátnő. Kitartottak egymás mellett akkor is, amikor azonos szakmát választottak és ugyanazokért a lehetőségekért kellett versenyezniük. Ha volt is kis féltékenység bennük, amikor az egyik rászorult, a másik igazi és jelképes áldozatra is kész volt érte. (Barátság) Az idős asszony rossz szemmel nézi, hogy a seregélyek a szőlőjüket csipegetik. Amikor az egyik madár megsérül, mégsem képes tétlenül nézni, hogy a madár elpusztul. (A seregély) A tanár kezd haragudni az egyik tanítványára, mert hiába ad neki újabb és újabb esélyt, semmi javulás. Mi több, még képes elaludni is az órán. Mielőtt drasztikus eszközökhöz folyamodna, egy véletlen találkozás rádöbbenti, mi van a gyerek fáradtsága mögött. (Nulladik óra)

Palotás Petra nem véletlenül most jött ki ezzel a kötettel. Bevallottan az a célja, hogy emberi és szeretettel teli történeteket meséljen, amikor a COVID miatt a kapcsolatok is sérülést szenvedtek el. Ez egy kis lélekmelegítés, mosolygás, hogy vírus ide vagy oda, az emberi szeretet megmarad.

Nem is kitalált történeteket mondott el, hanem ismerősök, barátok és családtagok történeteit meséli el. Novellává van kerekítve egy-egy családi anekdota, és néha meglepően kis történetek is fel lettek duzzasztva – terjedelemben és érzelemben is. Pl. van egy, amit annyival össze lehetne foglalni, hogy egy taxis elviszi az öreg nénit az öregek otthonába. De benne van egy egész élettől való elköszönés – ahogy az asszony még utoljára megnézi a szeretett helyszíneket, amiket mesél hozzá, a taxis az egész életét megismeri és látja vele. Így dupla akkorát üt, amikor ő is látja, hova mentek. Hogy ez az út vége, és kimondatlanul a néninek ezzel már vége is. Minden, aki volt és amit szeretett, ott marad mögötte. Nem véletlen, hogy még a viteldíjat is elengedi neki.

Pont sikerült kiszúrnom azt, ami szomorú. Ezekre vagyok fogékonyabb, noha a kötet nem ezekkel van tele. Ha általánosságba nézem, nagyon sok az olyan történet, ahol egy kisgyerekre lesz büszke a szülője, gyakran olyan helyzetet fordítva meg, ahol addig pirulnia kellett az anyának – mondjuk, övé az egyetlen olyan gyerek, aki éjjel még pelenkát hord. Ám az övé nem csak értelmesen beszél, remekül számol is és a többi, addig fölényes anyának elakad a szava. Meg hasonlók.

Vannak itt egymást szerető és segítő barátok, testvérek, diákok és tanárjaik. Vannak nagy gyermeki pillanatok: egy karácsonyi történet a gyermeki hitről, vagy egymásra kicsit féltékenykedő kislányok, akiknek rosszul esik, hogy mindketten Ken babát kaptak, de aztán a közös játék mindent felold és minden újra rendben van. Nem nagy történetek, hanem mindennapiak és ismerősek, amihez hasonlót akár az olvasó is találhat a maga életében.

De ez is a lényeg! Ezeket felidézni olvasás közben és megfeledkezni arról, mi van odakint.

Palotás Petra stílusa nagyon is megy az ilyen érzelmes történetekhez. Kicsit szentimentális, nagyon tele van érzelmekkel. Egy más történethez számomra sok is lenne, túl édes, de ehhez nagyon ment.

A történetek szerkezetében is van egy közös elem. Mind kicsit olyan, mint egy csalimese. Palotás Petra igyekezett egy kis fordulattal zárni, legyen valami csattanó.

A célját szerintem eléri, és ha nem is irodalmi élmény, de egy kis lélekszirom a kötet.

Palotás: Lélekszirmok – Mint novellás gyűjtemény: 75% pozitív érzelmeket közvetít sok érzelemmel, a hétköznapi szépségek és szeretet megéneklése.

Szubjektíven: 65% az ízlésemhez képest kissé édes és sok a hétköznapi téma, de nekem is jól esett most ezeket olvasni.

• Fumax: Sandman gyűjtemény 4. - képregény, fantasy
• General Press: Halál első látásra - thriller

Nem sok, de ezek már biztosan jönnek.

Mindig nehéz elveszíteni valakit. Lyukat hagy a szívedben, ami sosem gyógyul be. (Lucas)

– Ne ajándékozz orvosi thrillert egy ápolónőnek…
– Vagy erotikus regényt egy apácának – nevettem el magam. – Ilyen megtörtént már – magyaráztam a beszélgetőtársam döbbent arcát látva.
– Tényleg?
– Az apáca később bejött becserélni. Egy útikönyvet választott helyette. (Az álmok könyvesboltja)