Szeptember

9. Perks: Mint a szemem fényére - thriller 5/3,5

10. Dick: Az utolsó tréfa - sci-fi 5/5

11. R. Kelényi: Barcelona, Barcelona - strandkönyv 5/4,5

12. Archer: Fej vagy írás - fejlődésregény, kortárs, kalandregény 5/5

13. Thorne: Gyűlölök és szeretek - romantikus komédia 5/3

14. Miller: Kirké - női kortárs 5/3

      Rettegés a felhők felett - horror 5/4

15. Höfler: Velem nem lehet járni - ifjúsági 5/3

       Henderson: Üldözöttek és katonák - dokumentumregény 5/5

Beköszöntött az ősz, kezdődik az iskola. De az olvasás nem megy ki a divatból most sem.

Világháborús, helytállós, katonás.

Amikor a náci rezsim hatalomra került, a zsidó családoknak hamar fel kellett ismerni, hogy a nácik Németországában nincs számukra hely. Korlátoztak az utazásuk is, így sok családnak kellett kemény döntéseket hozni. Hagyományosan a legidősebb fiú viszi tovább a nevet és a vért, így ezeket a fiúkat a segélyszervezeteknek és a kint élő rokonoknak hála elkezdték az Államokba menekíteni. Ahogy a nácik egyre vérszomjasabbak lettek, a kapcsolat megszakadt. A fiúk amerikaiként nőttek fel, és már fiatalemberek, amikor kitört a világháború. A hadba lépéskor ők is ott voltak, hogy harcoljanak. A német zsidó származásúk miatt kihallgató tiszteknek képezték őket, akik már amerikai katonaként tértek vissza Németországba harcolni a nácik ellen és rájönni, mi történt hátrahagyott családjukkal.

Ahány szemszög, annyiféle egy történet. Egészen másképp nézünk a világháborúra attól függően, ki mesél róla. Az Elit alakulat az európai hadszíntérről mesélt, míg a holokauszt témáját is elmesélték már túlélők, bűnösök, szemtanúk is. Bruce Henderson egy olyan nézőponttal állt elő, amilyet nem olvashattunk korábban.

Kötete attól különleges, hogy milyen amerikai katonákról szól. Született német zsidókról, akik egy más rendszerben a német hon védelmezői is lehettek volna, de a vallásuk miatt erre esélyük sem volt. Zsidó németek, akiket elüldöztek, megöltek volna, és visszatértek harcolni a náci rezsim ellen.

Henderson jó érzékkel nem akarja a teljes csapat történetét elmesélni. Sok ilyen fiatalember volt, akiknek saját kiképzőtáboruk is volt, ami után Ritchie-fiúknak nevezték őket. A történelem azonban hallgat róluk: ahogy a kötetből is kiderül, a német származásuk miatt, a német akcentus miatt a seregen belül is ki voltak rekesztve. Ők még veterán találkozókra se járhatnak, hiszen az akcentusuk a többieknek zavaró.

Egy-egy fiatalember életútját ragadja ki a sokból: 4-5 hazafi, akik túléltek, majd visszatértek. Ennyi fő éppen elég ahhoz, hogy nagyon sokféle életutat megmutathasson a szerző. Olyan családot, akiknek sikerült elmenekülni. Olyat, ahol a kimenekített fiú már csak azzal szembesült, hogy a hátrahagyott szerettei a holokauszt áldozatául estek.

Külön izgalmas az is, amire ezeket a fiukat kiképezték. Nem a fronton harcoló katonák lettek, hanem vallató tisztek, hiszen nekik anyanyelvük volt a német, ismerték a gondolkodásmódjukat. Olyan információkat is ki tudtak szedni a foglyokból, amire a született amerikaiaknak, a szótári német tudásukkal esélyük sem volt. Pszichológiai és különféle vallatási módszerek is a regény részét képezik. Ez önmagában is érdekes lenne, a történelmi háttér nélkül, ami még színesebbé teszi a történetet.

A cselekmény szövése regényszerű, miközben dokumentumok és interjúk képezik az alapját. Így egy hiteles, tényszerű könyvet kaptunk, amit regényként, ráadásul szórakoztató regényként is lehet olvasni. Van, ahol megnevettet. Máskor elgondolkoztat, elborzaszt, vagy éppen könnyeket csal az ember szemébe. A történetnek magának is olyan ereje van, hogy heves érzelmeket váltson ki.

Izgalmas olvasmány volt, egy sorozatnak is nagyon jó alapja lehetne.

Henderson: Üldözöttek és katonák - Mint dokumentumregény: 100% regényszerű, fordulatos. Új szemszög a II. VH ismeretéhez.

Szubjektíven: 95% megkedveltem a szereplőket, izgalmas a cselekmény, közben tanulságos.

Középiskolás, szerelmes, előítéletekkel szembenézős.

Niko élete nem könnyű középiskolásként. Lehet értelmes és kedves srác, ez senkit nem érdekel. Mert amit mindenki észrevesz belőle, hogy nagydarab. Nem egyszerűen kövér, nagyon az. Aki mindenkinek céltábla, aki némán tűri az egyre durvább gúnyolódást és kiszúrásokat is. Sera számára viszont pozitív ugyanez az előítélet: szépnek született, és már most az a téma, az iskola melyik helyes fiújával fog járni. Amikor azonban eldurvul a helyzet, Niko lesz az, aki kimenti a lányt szorult helyzetéből. Sera másként kezd el a fiúra nézni, és észreveszi mindazt, ami eddig a túlsúly miatt rejtve maradt előre. De vajon képes lesz felvállalni az iskola előtt is, hogy Niko több mint egy gúnyolható kövér srác?

A díjnyertes köteteket mindig kíváncsian veszem kézbe, bár nem egyszer kellett csalódnom. Ha valami sok díjat nyert, nem biztos, hogy tetszeni fog. Höfler ifjúsági regénye büszkélkedhet a Die Zeit Év Ifjúsági- és Gyerekkönyve díjával, 2018-ból, de én nagyon nem éreztem semelyik év ifjúsági regényének sem.

Az nem gond, hogy a témát már jó pár író kivesézte. Ez az egyik olyan kamasztéma, amit sokféleképpen elő lehet venni. Hogy nem elégedettek a külsejükkel. Nem feltétlenül a kövérség miatt: olvastam olyat is, amiben a főszereplő lány nádszálvékony volt, mégis kövérnek látta magát és éheztette magát.

Niko tényleg kövér, sokat bántják is miatta az iskolában. Róla azonban mindez lepereg, látszólag. A regényben számomra az volt az igazán érdekes, hogy a felszín alatt mégis milyen sebeket szed össze a fiú. Mert lehet, hogy mindent eltűr és nem csap vissza. Lehet, hogy ki van azzal békülve, hogy ő ilyen és kész. Ugyanakkor nem egy nyomot találunk arra, hogy a sok negatív visszacsatolás elkezdi az önértékelését szétszedni. Már a cím is erre utal: Niko eljutott arra a pontra, ahol ő maga is elhiszi, hogy mivel ő kövér, neki nem jár semmi, csak a csúfolódás és a gúny. Amikor egy lány kedves kezd lenni vele, azzal sem tud mit kezdeni, mert már elfogadta ő is, hogy a külseje miatt értéktelen.

Abba nem akarok belemenni, hogy akkor miért nem változtat. A szövegben ez is el van rejtve: a nagyanyja csak akkor érzi jól magát, ha a gyerek eszik. Niko így eszik, bármi is legyen a következmény. A felszín alatt komoly családi gondok is vannak, de ezeket a regény végig elnyomva tartja. Nagyon kevésszer kerül szóba, és abba az irányba nem indulnak el a szereplők, hogy ezen a téren kellene valamit változtatni vagy fejlődni.

A karakterek illenek egy ifjúsági regénybe. Nincsenek túl bonyolult jellemek, mindenkinek 2-3 oka van, amiért olyan, amilyen. Nincsenek nagy jellemfejlődések sem, csak egy-egy felismerés. A maguk módján szimpatikusak is, csak éppen most semmi kedvem nem volt hozzájuk. Hozzám nem is kerültek közel, nem szerettem se Nikót, se Serát. Azért azt tanulságként valóban le lehet belőlük vonni, hogy senkit nem szabad a látszat alapján megítélni. Sok olyasmi lehet az életében, amiről sejtelmünk sem lehet.

Nem volt elég pörgős vagy érdekes a cselekmény. Nem sok minden történik benne, és mivel a szereplőkkel nem szimpatizáltam, a lelki életük se kötött le.

Most nagyon nem talált rám ez a könyv, félre is teszem hamar.

Höfler: Velem nem lehet járni - Mint ifjúsági: 60% pozitív tartalmú, kamaszos témákkal könnyeden foglalkozó regény.

Szubjektíven: 30% untam is, a szereplőket se szerettem, valahogy az egész érdektelen.

A New York felé tartó hajóra felszálló anya – fia kettősnek végig dolgozni kellett a hajón. A tisztek nem is tudták, hogy ott vannak. A szakács projektje volt az embercsempészés, ráadásul dolgoztathatta is őket az utazásért cserébe. Így tulajdonképpen korábban itt ragadt segédje, Alekszandr és Jelena végzett mindent, amíg ő ivott és aludt. Ezért nem is akarta őket az Államokba elengedni – bezárta őket, hogy maradjanak csak vele a hajón és tovább robotoljanak helyette. A segéd szerzett pótkulcsot és engedte ki őket – minden nélkül, de legalább szabadok lehettek.

Az Államokba könnyen beilleszkednek. Jelena egy pizzériában kezd el dolgozni, míg a nevét Alexként használni kezdő Alekszandr a meggazdagodás lehetőségét keresi. Az anyja nyomására elkezdi az egyetemet, gazdaságtant tanul, közben a piacon egyre több pultot bérel és építi a vállalatát. A koreai háborúba besorozzák, túléli, és hazajön. Egyre sikeresebb, és egy galériában megismerkedik a nagy Ő-vel is. Anna lesz a felesége, akivel egy fiuk születik.

Amikor jó barátja öngyilkos lesz, a banki részvényeit és pozíciót Alexre hagyja. Ő leleplezi a korrupciót a bankon belül, és sikeressé teszi újra. Már sikerember, amikor felmerül, hogy visszamehetne Oroszországba is, ahol végre változik a rendszer. Tele van gazdasági lehetőséggel, és onnan egy köpésre van a politikai karrier is. A családjával együtt repül haza.

A gépük azonban szabotálják, lezuhannak és mind meghalnak, az orosz katonáknak hála.

A London felé tartó hajón tisztelettel bánnak a fiúval és anyjával. Besegítenek a konyhán, de fizetést kapnak és összebarátkoznak a személyzettel. Amikor leszállnak, még egy csomagot is kapnak ajándékba mindenféle hasznos holmival. A bürokrácia itt nehéz, listára kerülnek, de ha meghatározott ideig rendben lesznek, dolgoznak, kaphatnak letelepedési engedélyt. Jelena étteremben kezd el dolgozni, és egy jó magániskolába járathatja a fiút, aki a matematikai és orosz tudásával ösztöndíjat kaphat.

Az egyetem lesz a cél, és fel is veszik Oxfordba, ahol szárnyal. Már itt belekóstol a politikába, és diákelnök lesz. Élete szerelmére is itt talál rá, Charlie személyében, aki szintén karrierista lány, így előbb karriert építenek, csak utána családot. Szása, ahogy ebben az életben nevezi magát, egyre feljebb jut a politikai ranglétrán. Közben lánya születik, majd egy kisfia – ő azonban csak pár percet élhetett. Több gyermeke nem lesz. A helyi képviselőség után a kormányban kerül egyre feljebb, miniszteri rangig jut.

A megváltozó Oroszországban is indulhatna elnöknek. A családdal haza is repülnek, a nép nagy szeretettel fogadja őket. De egykori, gyerekkori legjobb barátja, aki mindent megtesz a sikerért, már rájuk állította a bérgyilkosait. Putyin elnök akar lenni, és nem tűr ellenfelet.

Balesetes, szörnyes, repülős.

A férfi hullaházban dolgozott, és egy napon különös gyűrűt vett észre az egyik halott ujján. Ellopja, hamarosan rájön, az időt lehet visszapörgetni vele. Minden álmát megélheti vele, míg egy repülésen a poklot tapasztalja meg általa örökké tartó 57 másodpercben. (Lucifer!) A gép hazafelé tart, de nem engedik leszállni. A hírekből kiderül, valami történt Ázsiában. Senki nem meri kimondani, de elindul az atomháború. Hova lehetne még repülni? (Az irányítás átadva) Ryan jó családból származott, akik hiába próbálták jövedelmezőbb szakma felé terelni, művészettörténetből szerzett diplomát. Kénytelen volt rájönni, ezzel csak akkor él meg, ha a bűn útjára lép. Éppen egy lopott indián ereklyével tartana hazafelé, amikor szembe kell néznie a tette következményeivel a repülőgépen. (Diablitos)

A novella remek műfaj, főleg akkor, ha az ember jó történeteket akar olvasni, de nincs ideje elmerülni egy több száz oldalas regényben. Egy-egy jól sikerült antológia öröm lehet mindenkinek, akinek egy-egy sztorit van ideje elolvasni, és így történetről történetre végighaladhat egy könyvön anélkül, hogy fejben kellene tartania a szereplőket és cselekményt. Az antológiák a kedvenc utazós könyveim között vannak.

Ez a kötet már csak azért is érdekes, mert Stephen King szerkesztette. Van benne saját története is, de az is izgalmas, ahogy egy-egy szerzőt és történetet felvezet. Kicsit beleshetünk King könyvespolcára, ő kiket olvas és tisztel. Találtam új, izgalmas szerzőt most így (pl. E. C. Tubb) és olyanokat is, akiket régebb óta kedvelek magam is (pl. Hill vagy Bradbury).

Van szervező elv is, amit már a cím is elárul. Rettegés a felhők felett – vagyis, a horror a meghatározó műfaj és a történetek valamiképpen kapcsolódnak a repüléshez. Az ember általi repüléshez, repülőgéppel. Még azok a történetek is, melyek különben erős sci-fi beütéssel rendelkeznek, pl. időutazás is szerepel bennük. Rendezett ettől a kötet, öröm volt olvasni.

A sokszínűség a regény egyik kulcsszava annak ellenére, hogy minden történetben számíthatunk a repülőgépen rettegésre. De hogy ez mitől jön? Van olyan elemi félelem, mint az alattuk megsemmisülő világ rettenete. Van olyan, amikor egy szörny ül a szárnyon és a hőst lassan az őrületbe kergeti. De krimis, zárt szoba rejtélyt is kapunk, ahogy a repülés történetének kezdetére is visszapillanthatunk egy-egy történetben.

A cselekmény és zsánerek tekintetében tehát változatos a kötet. Ha a szerző és King előszava ad is egy kis kiinduló pontot, mire számíthatunk, bőven maradnak meglepetések. Amit szeretek: a csavarokat novellában, regényben egyaránt tudom díjazni. Itt van egy-egy olyan, ami kifejezetten nagyon üt.

Ám, ahogy minden gyűjtemény esetében, vannak gyengébb, kevésbé tetsző darabok is benne. Nem szívesen használnám a gagyi jelzőt, de van benne olyan, amiről valami mese jutott eszembe. Ok, talán egy ijesztőbb mese, de akkor sem egy felnőtteknek szánt horror. Ezek leginkább azok voltak, melyet már meghaladt a kor.

Sok emlékezetes karakter fordul elő a lapokon, és élmény volt az is, hogy akadnak rosszfiúk is a főszereplők között. Nem csak egy hős kalandja lehet izgalmas és rettenetes…

Ami tetszett, nagyon. Sajnos, ami nem jött be, az nagyon nem volt az én világom.

Rettegés a felhők felett - Mint horror: 70% több stílust vegyítettek, a repülés köré szervezve színes antológia.

Szubjektíven: 65% a sokszínűség előnyei és hátrányai. Van benne nagyon jó, de furcsa is.

Családi viszályos, hősies, sorssal megbirkózós, női.

Kirké előkelő származással büszkélkedhet: maga Héliosz az apja, a Nap istene. A lány azonban nem az a csodás istennő, akinek a szülei szerint lennie kellene. A hangja bántja őket, és különös tehetséggel rendelkezik: varázslónő. Mindig is kitaszított volt a saját világában is, ami azzal tetőzik, hogy apja áldozatul ajánlja őt Zeusznak, így Kirké egy szigeten találja magát száműzöttként. Gyakorolja a praktikáit, kevés esetben beleavatkozik az emberek ügyeibe is, végigél évszázadokat. Majd a Trójából hazatérő Odüsszeusz érkezik a szigetére, és az asszony nagyon szerelmes lesz a férfiba, noha tudja, máshoz tartozik. A búcsú után egy új szerep vár rá: anya lesz, akinek a magzatát maga Athéné fenyegeti, de Kirké bármire kész a gyermeke védelmében.

Madeline Miller különös kötetet tett le az olvasók elé. Egyszerre benne van az ókori mítoszok tragikuma és szépsége, miközben a hősnőjével egy modern nőt is megteremt. Régi is, ma is – ilyennek kellene lennie egy értékes kortárs női regénynek?

Amit én szerettem benne, ahogy sajátos szemszögből képes a teljes görög mitológiát átfognia. Természetesen minden történet nem kerülhetett bele, de nagyon sok igen, amit ügyesen hozzákötött a szerző Kirké istennői életéhez. Benne vannak az istenek és titánok küzdelmei, helyet kapott benne a minószi kultúra és történetek, de Trójának is bőven jut szerep benne. Izgalmas felfedezés volt számomra, hogyan és milyen mítoszok épülnek be a cselekménybe.

Miller képes volt arra, hogy új nézőpontokat találjon olyan történetekben is, amelyekről azt hittem, már nem lehet újat mondani nekem. Most kiderült, lehet. Még a Minótaurosz története is lehet új, hiszen most Pasziphaé – a krétai királyné, Minótaurosz anyja – szemszögéből ismerhetjük meg az eseményeket.

Még az is tetszett, ahogy ebbe az ókori világba modern és női problémákat bele tudott vinné a szerző. Kirké izgalmas karakter, aki folyamatosan alakul és küzd. Sok tekintetben küzdelmes élet jutott neki, és több színtéren helyt kellett állnia. Meg kellett tanulnia elengedni szerelmeket és győzelmeket, míg máskor körömszakadtáig védenie kellett, amije volt. Volt szerető és anya, harcos és gyógyító. Színes, erős egyéniség.

Ám volt valami, konkrétan a regény végkimenetele, ami olyan szinten kiakasztott, hogy az egész könyvet megutáltatta velem, noha addig élvezettel olvastam. Nem fogom elmesélni, ki mellett és hogyan találja meg Kirké a boldogságot, de komoly fájdalmat okozott nekem azzal a történet. Szerintem van pár olyan határ, amit ember ne lépjen át! (Kirké ugyan istennő, de a választottja nem. De ha az is lenne, akkor se.) Jó, nem bírom megállni. Konkrétan nem nevezem meg a pasikat, de aki otthon van a görög mitológiában, ennyiből rájön, kikről írok. Így óvatosan a következő 2-3 mondattal: spoiler veszély. Undorítónak tartom, ahogy a nő apa után fiú ágyába is belefekszik, még gyereket is szülve mindkettőnek. Így Kirké elsőszülöttje egyszerre lesz a testvérének a nagybátyja is, és a mostohaapja a bátyja. De hogy a srácnak van gyomra összefeküdni az apja szeretőjével… szerintem fúj.

A stílusa letisztult, kellemes könyv, aminek a szövegében is akad líra.

A végéért nagyon kár, különben nagyon korrekt és nagyon női regény.

Miller: Kirké - Mint modern mítosz: 75% összefogja a görög mitológiát, személyes, modern hősnővel.

Szubjektíven: 40% a vége nagyon elvette az életkedvem is. Addig érdekes, ötletes, de az…

Ki a kakukktojás és miért?

1: Marcus Meadow

2: Vavyan Fable

3: Lars Kepler

4: Lakatos Levente

5: Sidney Scott

Megoldás: Tovább!

Munkahelyi viszályos, szerelembe esős, pozícióért megküzdős.

Lucy és Joshua minden nap egymással szemben ül, és versengenek. Két könyvkiadó egyesült: az egyik művészlelkekkel, a könyvek szerelmeseivel volt tele – innen jött Lucy. A másik komoly üzletemberek, számológépek gyülekezete – Josh csapata. A két ember nem is jön ki egymással, noha mindketten igazgatói asszisztensek, a munkánál gyakran jobban leköti őket, hogy egymást bosszantsák. Gyerekes kis játékokat űznek, és számon tartják, mikor ki nyer és veszít. Amikor egy új igazgatói állást hoznak létre a kiadónál, mindketten megpályázzák. Ám a verseny elmérgesedése helyett a másik értékeit kezdik el felfedezni, és fel kell tenni maguknak a kérdést: lehet, hogy a vonzalmat élték ki eddig háborúként?

Tele voltam elvárásokkal. Ki vagyok már éhezve valami jó romantikus komédiára, legyen az film vagy regény. Ez olyannak tűnt: a fülszövegen az volt kihangsúlyozva, hogy Lucy és Josh vetélkednek egymással, és egymás agyára mennek, majd elmegy szerelem felé a történet. Jónak kellett volna lennie – talán túl sokat vártam, így nagyobb a csalódásom is.

Mert a megígért játszmák annyira kicsinyesek, hogy nem is nevezném őket igazi versenynek. Mondok egy példát: farkasszemet néznek az íróasztalaik felett: ki kapja el előbb a tekintetét? Igazság szerint még csak szemétkedni se szemétkednek egymással, legfeljebb tesznek egy-egy olyan megjegyzést, amiről tudják, hogy a másiknak érzékeny pontja. Ha ilyen lenne minden háború, szinte hippi világban élnénk. Erősen túlzás azt mondani, hogy versengenek és húzzák egymás idegeit.

Ha az alaphelyzetet a regényben olvasottak alapján jellemezném, ellenszenv a maximum, amit állíthatok. Plusz, nagyon hamar átfordul a történet szerelmesbe. Persze, lehetett sejteni, hogy ez lesz belőle, csak éppen nagyon gyors volt a váltás a gyűlölet és a szerelem között. Sokkal romantikusabb, kapcsolatosabb ez a regény, mint amit szerettem volna olvasni. Tényleg háborút vártam, de szinte flört és szerelem az egész.

A regény teljes második fele tipikus szerelmes, összejövős történet. Keményen flörtölnek, nagyon vonzódnak és ez minden más szálat felülír. Egy fokkal jobb, mint a nyálregények, amelyekben azonnal vonzódnak és csak arról szól, hogy jönnek össze a szereplők. Mert itt azért mindenkinek megvannak a maga démonai, személyiségfejlődése. Josh a családjával kell, hogy szembenézzen, Lucy a saját személyiségbeli démonaival küszködik. Mélyebb ez a két figura a szimpla nagyon szép és nagyon jó mesés főszereplőkhöz képest, de azért közel állnak a női mese főszerephez.

A stílusával is az volt a bajom, hogy közel van a romantikus nyálregényekhez. A fő fókusz Lucy, aki életvidám, pörgős, de nagyon csajos nő. Ilyen a regény stílusa is. Nekem szimpatikusabb a komorabb és egyes tekintetben kocka Josh, akinek a logika és a szabályok fontosabbak, mint az érzelmek. Lucy számára azonban minden érzelmi alapon dől el – aki a női regényeket szereti, élvezni fogja. Sajnos, tőlem ez áll távolabb.

Amit nagyon hiányoltam, a humor. Még amikor tényleg civakodnak, az is inkább romantikus színezetű, mint komédia. Vagyis: inkább a romantikára vágyók olvassák el!

Már filmesítik, azért azt majd még megnézem. Talán abban dominánsabb lesz a humor…

Thorne: Gyűlölök és szeretek - Mint romantikus komédia: 65% a szerelmi szál jól építkező, szerethető hősök, poén kevesebb.

Szubjektíven: 50% nem fájt, de nem is élveztem. Tipikus szerelmes, hiányzott a humor.

Cím: An Evil Mind

Szerző: Chris Carter – nálunk a Robert Hunter sorozat miatt ismerős. Pörgős, popcorn véres okos thrillerek szerzője.

Műfaj: thriller

Cselekmény: egy baleset más ügyben vezet letartóztatáshoz: egy kettős gyilkosságéban. A gyanúsított azonban váltig állítja, hogy csak rá akarják kenni az egészet, és hatalmas összeesküvés van a háttérben. Amikor kiderül, hogy egy olyan gyilkos jár közöttük, aki már 25 éve, felfedezés nélkül szedte az áldozatokat, komolyabb rendőri erőket is bevetnek. Érkezik Robert Hunter, aki a kihallgatások során egyre közelebb kerül egy eddig megfoghatatlan, szörnyű elméhez.

Várható megjelenés: még nem láttam a General Press előjegyzései között, de ha ilyen tempóban folytatják a kiadást, talán jövő év első felében jön magyarul is.

Miért várós?

• Most olvastam az 5. részt, de már várom a következőt.
• Erősen pszicho thrillernek tűnik a fülszövegből, azt szeretem!
• Vajon mi lesz Garcia sorsa? Innen ki fog derülni.
• Eddig nagyon szerettem ezt a sorozatot, kétlem, hogy pont most esne a minőség. Jó volt eddig, jót várok ettől is!

Életpályás, karriert építős, boldogulós.

Alekszandr tehetséges orosz fiatalember, aki az egyetemi felvételire vár. Matematikából és nyelvészetből is zseniális, szép reményei vannak az egész családnak. Ám miután apja meggyilkolását megszervezik – amiért szakszervezetet próbált létrehozni – a családja sorsát is igyekeznek rövidre vágni. Özvegyét az egyik felettese kezdi el zaklatni, Alekszandr nem mehet egyetemre, a dokkon akarják dolgoztatni. Nincs más megoldás, mint a szökés. A kikötőben dobnak fel egy érmét: az Amerikába vagy a Londonba tartó hajón rejtőzzenek el. A történet itt kettéválik: láthatjuk, milyen életet épít magának Amerikában a gazdagodni akaró Alex, míg az egyetemi kiválóságot követően Szása politikai pályára lép. Anya és fia mindkét országban megküzdenek a boldogságért, bár az orosz föld soha nem engedi el igazán őket.

Jeffrey Archer köteteit szeretem, nem is ez az első, amelyről mesélek nektek. Írt önálló köteteket, sorozatokat, de novellái is jelentek már meg nálunk is. A Fej vagy írás különálló regény, ám nem tudom nem megjegyezni, hogy van összekötés más regényvilággal. Igaz csak kicsit, de az univerzumot építő szerzők esetében ezek fontosak: Alekszandr emleget egy regényt, amit olvasott. Amit nem más írt, mint Harry Clifton. (A Clifton Krónikák főhőse.)

E történettől cseppet tartottam: mintha két történetet olvasnánk egy áráért. A cselekmény szó szerint kettéválik ott, ahol anya és fia eldönti, melyik hajóra szálljanak fel. Az egyik fejezetet a New York, a másikat a London felé tartó Alekszandr fókuszában láthatunk. Előzetesen tartottam tőle, hogy az egyik gyengébb lesz a másiknál, vagy nem fogom egyformán kedvelni a két vonalon a szereplőket.

Így kellemes csalódás volt, hogy Archer mindkét vonalat mesterien kezeli. Megvannak a maga kedvenc cselekményelemei, így aki többet olvasott már a szerzőtől, gyakran érzi úgy, hogy ilyen fordulattal már találkozott. De olyan dinamikus a két történet, olyan jól megfelelget egymásnak az amerikai és európai fejezet, hogy ez nem zavart különösebben. Mindkettőben folyamatosak a fordulatok, izgalmas események. Mindketten a karrier és a család körül forognak az események. Mindkettőben színre lép a Nő és mindkettőben van orosz vonal is. Nem is tudtam választani, melyik oldal tetszett jobban.

Az mindkettőben megfogott, hogy Alekszandr mindkettőben alkalmazkodik, és az adott ország sikerembere lesz. Az Államokban az amerikai álom a gazdagodás: Alex milliomossá válik, és hatalmas üzleti sikereket ér el. Anglia a demokráciáról híres, így Szása ennek megfelelően a parlamentben, majd a kormányban remekel. Fejlődésregények, mindkétszer.

Bár látszólag más utat járnak be, a szálak mögötti mélyebb történések megegyeznek. Hasonló típusú nőket vesznek el, ugyanolyan a karaktere mindkét felnövő férfinak, még a fiuknak is ugyanazt a nevet választják. Mintha ezzel azt mondaná Archer, hogy mindegy, merre visz az élet, alkalmazkodsz, de legbelül ugyanaz maradsz. Ugyanaz formált, ugyanazok az értékeid, így a belső lényeged ugyanaz.

Archer stílusa most is tetszett. Nem magyarázza túl a dolgokat, lényegre törő, de így is mesélősnek éreztem a cselekménygazdagsága miatt.

Csak a vége… az megcsapott. De nagyon. A sokk még tart. Ki is teszem a záró pontot.

Archer: Fej vagy írás - Mint fejlődésregény: 85% elgondolkoztató, jó szerkesztéssel, ötletesen a szerző stílusában.

Szubjektíven: 95% nagyon megszerettem a szereplőit, a fordulatait. De a vége megütött.