Megakadt a szemem egy borítón, amin volt egy madár. Eszembe jutott róla egy másik.

Csak a madarakból ráismertek?

Megoldás: Tovább!

Mágikus, posztapokaliptikus, romantikus, harcra készülő.

Létezik egy ősi jóslat, a fátyol átszakadásáról és rengeteg halálról. A jó és a rossz küzdelméről. Egy megvágott új, egy lelőtt madár, és egy vírus elindul. Hetek alatt milliárdok vesznek oda, és a túlélők egy részében mágikus képességek élednek fel. Katie apja volt az első fertőzött, a lány egész családja odaveszett – ő maradt csak meg, és ő is csak azért élte túl, mert megszülettek az ikrei, akiknek szükségük volt rá. Lana a szerelmével New Yorkból menekül el, és egy közösségben otthonra találnak. A nő itt jön rá, hogy gyermeket vár. A kicsi különleges, és a sötét erői már magzatként a vesztére törnek. Még a családon belül is lesz olyan, aki nem tud ellenállni a hatalom és a sötétség csábításának. A fény választottjai, legyenek bár boszorkányok, vagy mágia nélküli halandók, nem adják fel, kitartanak, és várják a Kiválasztott megszületését, aki megmentheti a világot.

Elsőre azért nagyot néztem, ahogy a világ nagyját kiirtó vírust itt egy mágikus küzdelemhez és régi jóslathoz kötik. Ifjúsági regényben van hasonló, de ott valahogy könnyebben elfogadtam. Itt komolyan venni, hogy a Sötétség és a Fény harcának az előfelvonása a Végzet nevű vírus, ami nagyon gyorsan milliárdokat öl meg…

A történet pedig jól hozza a tipikus elemeit egy epikus fantasy előkészítésének. Több szereplőt megismerünk, sok veszteséggel és újrakezdett élettel, új szerelmekkel is. Csak éppen végig az volt az érzésem, hogy mindez nem is nagyon számít. A Kiválasztott megszületésére várnak, vagyis születik egy gyerek, fel kell nőnie, és utána jöhet majd a nagy összecsapás. Ami máris garantálja, hogy az ő harcostársai, esetleg szerelme és ellenségei is csak most fogannak és születnek meg. A most megismert szereplők csak a felvezetés, akik majd fontosak lesznek a folytatásban, a most születő babák.

Vagyok annyira gonosz, hogy már most nagy tételben fogadnék, melyik ebben a történetben született kisfiú lesz Fallon – a Kiválasztott, aki a regény végén születik meg – későbbi nagy szerelme és párja. Annyira végeztszerű az egész…

Ami egyszerre jó is, meg nem is. A nagy eposzi körülmények és hősi harc megvan, csak éppen ettől kiszámítható is. Nem lehet nagy meglepetéseket beletenni, mert lehet sejteni, néha tudni is, minek kell következnie, hogy a történet kerekedjen és epikus legyen.

Mivel sok a szereplő, a kiemelt karakterek is vázlatosabbak, mint egyébként lennének. Mozgalmasabb a sztori azzal, hogy váltjuk a nézőpontokat, és a szereplők néha találkoznak, hatással vannak egymás életére, ugyanakkor egyikük sem emelkedik ki annyira, hogy a történet hőse legyen. Ok, a két nagy ellentét, egy testvérpár és szerelmeik összecsapása révén már most van egy jó – rossz összecsapás, de ez csak felvezetés, mert az ő gyerekeik lesznek majd a kiválasztottak, és az igazi hősök.

A világépítése nem valami izmos. Részleteket látunk ebből is, egy-egy túlélő szemszögén keresztül. A világból és a vírusból nem is vágytam többre, de azért abban reménykedem még, hogy a mágikus oldal ki lesz majd még bontva.

Van romantikus vonal is benne, de ez nem szenvedélyes vagy egymásba szeretős. Stabilabb, állandó kapcsolatok vannak – szerintem azért is, mert a gyerekek megszületése egyelőre a cél. Arra lenne tippem, Fallon majd szenvedélyesebb szerelmet kap a harcai mellé.

Egy nagyon kicsit eszembe jutott King Végítélete, de ez messze nem olyan sötét történet, mint az volt. Benne van Roberts romantikusabb történetszövése és stílusa.

Roberts: Napfogyatkozás – Mint fantasy: 65% a vírus és a mágia kapcsolata különös, nagy előkészítés a teljes történet.

Szubjektíven: 60% mindennek csak az elején járunk, de már vannak tippjeim, merre tovább.

Cím: Exodus

Szerző: Deborah Feldman - az Unortodox sikerkönyv szerzője, egy asszony, aki egy nagyon zárt közösségből lépett ki, írta meg és szerzett így írói karriert.

Műfaj: memoár, pszichés, vallomásregény

Cselekmény: az Unortodox után követi a szerző életútját. A zsidó közösségből kiszakadva dolgozik a karrierjén, a fia nevelésén, miközben a családi gyökereket igyekszik felfedni.

Várható megjelenés: 2021 tavasz

Miért várós?

• Adaptálják sorozatra, én meg előbb olvasni szeretek.
• Az olvasólistámon van az előzmény, akkor már ez is érdekel.
• A fülszövegben van egy rész, ami felkeltette a kíváncsiságom. A nő azért akarja megismerni a gyökereit, hogy elszaladhasson és igazán saját maga legyen.

Örökségért küzdő, családegyesítő, szerelmes.

Zarah már közel jár hozzá, hogy 30 év után visszakapja az unokáit. Carla, aki a lánya kiköpött mása, már tudja az igazat, és eltökélte, hogy tisztázza az ikertestvére nevét, aki a szerelme miatt műkincslopásba és kétes üzelmekbe keveredett. A perui hajsza során Carla komolyan meg is sérül, de végül célt érnek. Andy megkerül, jól van, és ő is megismeri a születése és a származása történetét. A lányok hamar egymásra találnak, és fogadják szeretettel a nagymamájukat. Közben annak is igyekeznek a végére járni, ki volt az apjuk, majd megszerezni a családi örökséget. Keresik a helyüket a szakmájukban és a szerelemben is. Mindkettejüket érik csalódások, jönnek tragédiák és szakítások, de Zarah és a család mindig mellettük áll. Így lassan révbe érnek, az újabb tragédiák következtéig.

Még mindig nem vagyok kibékülve azzal, hogy Zarah a központi karakter. Ő az, akinek szerintem kevesebb drámában és fájdalomban volt része, mint a mellékszereplőknek. Igen, sok veszteség érte, de nála azért kiegyenlítődnek a dolgok. A férjét tragikusan és viszonylag fiatalon veszti el, de előtte nagyon boldogok voltak és igazán szerették egymást. Igen, ő is elveszti a családja nagyját a II. világháborúban, de megmarad neki a nővére, aki felneveli és vigyáz rá. Bár nem szép ilyet mondani, de nem neki jutottak az igazán nagy próbatételek.

Korábban a nővére, majd Jozefa, most pedig a lányok is viharosabb sorsot kaptak nála. Carla és Andy története ez igazán, Zarah mindössze a nagymama a háttérben, akire mindig számíthatnak, és minden helyzetben kész tanácsot adni. Ok, talán azért Zarah a sorozat névadója, mert vele ér össze múlt és jelen. A főszereplők már az unokái, de Zarah személyén keresztül kapcsolódnak a családhoz és a múltjukhoz.

Most is egy olyan történetet kapunk, amit szívem szerint igényes szappanként jellemeznék. Még mindig sok olyan fordulat van benne, ami miatt mesés. A lányok apjának a kérdése, a szerelmi életük egyes elemei, de még az egymásra találásuk is. Nagy fordulatok vannak, szórakoztató és elég csajos is, de nem tudom úgy olvasni, hogy hitelesnek lássam.

Kalandosabb kezdés után abszolút a magánélet kapja a fókuszt. A lányok egymáshoz, családhoz és a férfiakhoz való viszonya kerül a középpontba. Nincs soha teljes happy end, itt valami fájdalmas mindig történik. Ez valahol jó, érdekesebb és jobb tőle a történet, de egyes fordulatok azért nagyon merészek. Az apáik például… az nagyon kész.

Kicsit szenvedtem azzal, hogy bár azt szeretem, hogy esendőek a szereplők – hibáznak, és amennyire a történet nem, a jellemük annyira hiteles nekem – magukat a karaktereket nem kedveltem meg. Mindenkiben találtam valamit, ami irritált. A legkönnyebben Carla esetében mutatok rá: aki a nevelő apjának nagyon könnyen megbocsát, pedig ő bűnösebb, mint a férje, aki viszont nem nyer bocsánatot és feloldozást. Jó, érzelmeket nem kellene racionalizálnom, de hogy lehet ugyanazért az egyiknek megbocsátani, a másikat meg ellökni?

A stílusa egy az egyben olyan, mint az előző köteté. Látványos képek vannak benne, mindig erős a történések érzelmi bemutatása is. Könnyű magunk elé képzelni, mesélős a részleteket tekintve is, amitől talán kicsit lassabb a tempó, de könnyen belesüppedhetünk a történetbe. Igaz, az most zavart, hogy nem egy aforizmát felismertem, de itt úgy vannak beépítve a szövegbe, mintha a szereplők maguktól és spontán mondanának ilyeneket. Pedig nem.

Már nincs zsidó vonal, eltávolodunk a háborús bűnöktől is, ez már női, kicsit sem történelmi.

A saját zsánerében szerintem nagyon rendben van, de titkon még mindig többet várok.

Náray: Zarah öröksége - Mint családregény: 75% igényesen megírt, gyakran szappanoperás fordulatokkal operál.

Szubjektíven: 65% még mindig hiányolom a történelmet, de szépen és szórakoztatóra íródott.

Gyűlölet kultúra elől menekülő, átnevelő, gyűlöletet örökítő.

Victoria egy texasi kisváros szeretett lelkészének egyetlen gyermeke. Helyes lány, jó tanuló, akiért az iskola legmenőbb srácai törik magukat – részben a lány apja miatt is. Victoria nem veszi észre, mi van körötte. Az apja nem egy sima lelkész, hanem a Klu Klux Klán helyi vezetője, aki annyira karizmatikus, hogy rengeteg a követője. A lány csak a mázzal szembesül: a jótékonykodással, a lelkesítő beszédekkel, a szabályokkal, melyek szerint mindig is élte az életét. Az anyja annak idején más értékeket igyekezett átadni a lánynak, de túl korán meghalt, mielőtt Victoria igazán megértett volna mindent. Amikor egy szomszéd községben agyonlőnek egy kisfiút, amikor a barátja nehezen viseli, hogy a lány nem ugrik minden szavára, Victoria szeme elkezd rányílni a valóságra. Menekülnie kell, de tudja, hogy nem fogják könnyen elengedni.

Ok, a borítóból már sejthettem volna, hogy mi vár ebben a kötetben. Az a csuklyás alak nem véletlenül van rajta, de valamiért nem kapcsoltam össze a Klánnak. Ahogy elindult a történet, nem is értettem, hogy Victoria anyja miért kezdi el egyre többször megkérdőjelezni a férjét, aki láthatóan a közösség oszlopa.

Nem is kicsit lepett meg, ahogy bejött a Klán vonal. Más sötét titkokat vártam, de ebben is bőven van lehetőség. Mostanság a népszerű témák közt van ez is, hiszen a rasszizmus egyik melegágya a KKK, amit napjainkra sem sikerült kiirtani.

A történet azért lehetett volna érdekes, mert egy olyan fiatal lány szemszögén keresztül látjuk az eseményeket, aki benne van a történések sűrűjében, mégsem tudott semmit, és most jön az eszmélés pillanata. De ahhoz is hosszabb út vezet, mert nem is akarja meglátni, ami a szeme előtt folyik. Elég drasztikus történések kellenek, hogy már ne áltassa tovább magát, elfogadja az igazságot és változtasson.

Izgalmas lehetett volna, ha a szerző meg tudta volna fogni, hogy a fiatalok miért kötnek ki ilyen szervezetekben, és hogy mossák át az agyukat. Csak itt ez nem történt meg. Vannak, akik itt is a hatalomra mennek. Nekik mindegy hol, csak uralkodhassanak. Vannak, akiket az anyagi kényszer köt ide. Van, aki hívő. Pont ez érdekelt volna – mitől lesz valaki ilyen hívő? Erre nem kaptam választ.

Nagyon hiányoztak a drámai súlyok. Tragikus eseményből nincs hiány, a regénybeli KKK bőszen öldököl, még fehéreket is, ha azok valamiért az útjukba kerültek. De nincs ezeknek súlya, nincs bennük fájdalom és dráma. Nem lehet megdöbbenni, nem fájt, pedig szimpatikus karaktert is kapnak el.

Victoria nincs jól megírva. Ki van hangsúlyozva, milyen értelmes és kedves lány. Okos – de hogy lehetne az, ha annyira naiv és vak? Amíg konkrétan nem viszik oda egy tetemhez, nem fogja fel, miben él, pedig nem titkolóztak előtte, ő nem akarta látni, mi folyik körötte. Bosszantott, ahogy folyamatosan ki van emelve a lány, ahhoz képest meg annyira átverhető és vaksi, naiv, hogy az agyamra ment vele.

Maga a kötet stílusa sem jött be. Nagyon mesterkéltnek éreztem, ne él a szöveg. Mű.

Vagyis, a téma izgalmas lehetett volna, de nincs benne igazi fájdalom vagy erő. A hősnő inkább bosszantott, mint szimpátiát váltott ki. Ehhez jönnek hozzá a logikátlan fordulatok és történések. Amin a klán elbukik, ahogy Victoria lelép – egyik sem hihető.

Ez most nagyon nem tetszett, és nem csak azért, mert meglepett a téma.

Pete Polgár: A lelkész lánya - Mint kortárs: 35% a téma fontos, van benne ötlet is, de a kivitel mese is, súlytalan is.

Szubjektíven: 25% nem szimpatizáltam a szereplőkkel, és nagyon hiányzott a tartam.

Az élet egy olyan üzlet, ahol élményeket vásárolunk! (Náray: Zarah)

– Folyton ezt nézi. A Simlis spinéket, a Tökéletes gyilkosságot, Az első 48 órát. Egyszer megkérdeztem tőle, mi a francnak pocsékolja az idejét ezekkel a szarokkal. Akkor rám nézett azzal a pofátlan pillantásával, és azt felelte: „Kutatómunka.”
Amikor látja a három nyomozó arcára kiülő döbbenetet, elneveti magát.
– Nem hülyéskedem… tényleg ezt felelte. Megkérdeztem, hogy engem akar-e szakszerűen kinyírni, mire csak furán elmosolyodott. Mit mondjak maguknak, megállt bennem az ütő. (Hunter: Féktelen harag)

Ahogy az ősz az elmúlást jelképezi, úgy a tél csendessége megtanít a hallgatásra. (Paul: A világ titokzatos meséi)

Ha belegondolsz, a történetek így folynak egymásba, mint az esőcseppek a tóban. Mindegyik külön születik a felhőkből, de amint egyesülnek, nem lehet őket szétválasztani. (Machado: A női test és más összetevők)

Ha az ember egyszer hibázott, hányszor kell beismernie a vétkét, hogy végre tiszta lappal kezdhessen? (Bradbury: A vendég; IN: Marsbéli krónikák)

– Micsoda lekvár karjaid vannak, baszki – morogta Gideon.
– Nekromanta vagyok, Nav!
– Hát ja… remélem, rákapsz a fekvőtámaszokra a következő ezer évben. (Muir: Gideon, a Kilencedik)

Nem is hinnéd, hogy a szeretet mennyivel erősebb indíték a gonoszságra, mint a gyűlölet. (Náray: Zarah)

A világ így működik. Fontosak a külsőségek. (Maros: Bonyolult egy csaj)

Hát nem csodálatos dolog az internet? – (…) – A pszichopaták ma már pofonegyszerűen új lelki társakra lelhetnek. (Hunter: Féktelen harag)

Szexualitást megélő, rejtélyes, világvégés, gyógyuló.

Még fiatal volt, amikor már tudta, ki lesz a férje. A barátság idővel kamaszkori szerelemmé érett, amiből viszony és házasság lett. A nászút után a baba is úton volt. A nő mindent a férfinak adott, egyet kivéve. Volt a nyakában egy szalag, melyet soha meg sem érinthetett, sem ő, sem a fiuk. (Még egy öltés a férj kedvéért) Egy nő körül összeomlik a világ, egy vírus egyre több emberrel végez. Magányában leltárokat készít. Most éppen arról, életében kikkel feküdt le. (Leltár) Az anyjának mindig elég volt nyolc harapás, és jól lakott. Ő és a testvére viszont szerettek enni, ducik voltak. Miután a nővére lefogy egy műtéten követően, az asszony is erre készül, hogy ő is képes legyen nyolc falattal jóllakni. (Nyolc harapás) A megtámadott nő a pornófilmek nézésével kezdi visszavenni az életét. (Meghibásodott részek)

Ahogy próbáltam összeszedni, konkrétan milyen cselekménye van az egyes novelláknak, és gyártani ide pár sort a történetekről, rá kellett jönnöm, hogy komoly bajban vagyok. Ezek nem olyan történetek, amiket elő lehetne vezetni úgy, hogy ahhoz kedvet csináljak. Ahhoz túlzottan mások és formabontóan közelednek akár tabu témák felé is.

Machado témája a NŐ, így nagy betűkkel. Akihez szervesen hozzá tartozik a teste is, és annak változásai. Nagyon erős a kötetben a szexualitás is, de ez úgy van tálalva, hogy annak semmi köze az erotikához. Sokkal inkább jellemzésre és az élet bemutatására használja, mint szenvedélyek leírására vagy korbácsolására. Egy funkció a sok közül, amire a testünket használhatjuk. Már ezzel más ez a kötet. Az erotikus regények, pláne, amiben sok az ágyjelenetek, nem tudnak lekötni. Itt viszont teljesen más a szemlélet és nem is konkrétan maguk az aktusok a lényegek, hanem a velük megélt szexualitás.

Ha már ez a része a kötetnek – rendkívül sok benne a leszbikus kapcsolat, szerintem simán több, mint a hagyományos férfi-nő kapcsolat. Mivel nem szerelmes sztori, és a szex sem erotika szinten van jelen, engem nem érdekelt különösebben, hogy milyen neműek alkotnak párokat, de abban a világban, ahol egy mesekönyvet kamerák előtt darálnak le ennél lazább cselekményért, el tudom képzelni, hogy sokak gyomrát megfekszi.

A test vetületében látjuk, milyen változások vannak az életben. A szüzesség elvesztésén keresztül a terhességen át az erőszakig. Többen fontos a lelki vetület is, de alapvetően a fizikális test van a középpontban. Pl. egy posztapokaliptikus világot is megfogni egyetlen nő szexuális életén keresztül – más, formabontó, merész, izgalmas.

Zsánerek sora keveredik itt, mert hiába a nőiségről mesél mind, kicsit másképpen, más színekkel is teszi ezt meg a szerző. Mitikus és rejtélyes történetek akadnak benne fantasy körítéssel, vagy sci-fi, esetleg thriller színezettekkel. Nem véletlenül jelölik annyi díjra, amiből nem egyet meg is nyert. Túllép a sima szórakoztatás kereten, meg merem kockáztatni, hogy modern szépirodalmat is találni benne. Ha Esterházy hattyúi azok, Machado is simán az.

Tele van ötlettel, és mindig van valami, a formai másságon túl is, ami ad egy csavart a novellának. Vegyük pl. az Esküdt ellenségeket, ami egy sorozat részeinek szinopszisa, de átcsúszik paródiába és mégis, valahogy benne van a sorozat-esszencia. (Arról már nem nyilatkoznék, hogy mennyire adja vissza a tényleges sorozatot, vagy parodizálja azt, mivel pont egy olyan sorozat a téma, amit nem nézek.)

Amiért biztosan emlékezni fogok rá, hogy mennyire más, mint amit olvasni szoktam. Hogy formabontó és mégis szórakoztató is, csak teljesen másképpen.

Machado: A női test és más összetevők - Mint kortárs: 95% másként beszél a világról, a nőkről, miközben zsánereket is jól vegyít.

Szubjektíven: 85% egyedi, és ezzel megfogott. Új szemléletmódja van, amivel gondolkoztat.

Hosszan lehetne vitatkozni, mit kellene az általános iskolásokkal, mint kötelező olvasmány olvastatni. Bár az Egri csillagok és A kőszívű ember fiai is közel állnak hozzám, nem a mai kiskamaszoknak valók. A Légy jó mindhalálig pedig felnőtt regény, hiába egy kisfiú a főszereplő. Annál már csak az lenne rosszabb, ha az Árvácskát adnánk a kezükbe…

5: Rowling: Harry Potter és a Bölcsek Köve – az olvasás kapu drogjának mondják, és adnék is neki egy esélyt. A kisiskolásokkal még megszerettetni kell az olvasást, nem nagy hazafias szólamokat meg szenvedést nyomni a kezükbe. A Kincskereső kisködmönt nem is értik, tele van tragédiákkal. Később ok, de 9 évesen inkább Harry Potter, aki kis árvából lesz egy varázsiskola reménysége és ráébred, mi történt a családjával igazából.

4: Fekete: Tüskevár/Hajnal Badányban – hajlanék rá, hogy Fekete István olvasását megkülönböztessem fiúknál és lányoknál. A Tüskevár jó kamaszregény, de végtelenül fiús. Két fiú nyári kalandjai vadászattal és horgászattal. Sok tájleírással. A Hajnal Badányban már szerelmi szálat is hoz, egy kislány és egy kisfiú felnőtté válása, szerelme, miközben egy malom mindennapjaiba is beleshetünk betyár romantikával.

3: Kertész: Teleki Blanka – bár inkább lányos, van fiúkat is lekötő oldala a szabadságharccal. Egy fiatal nő története, aki egy nemes célra áldozza az idejét és a vagyonát, iskolát nyit. A szerelemben pedig a feje felett a családi átok – tragédiák jutnak boldogság helyett, hiába lesz szerelmes is. Könnyedebb, mint Jókai és érthetőbb a nyelvezete, miközben a történelmi kor és érzületek ebben is benne vannak.

2: Molnár: A Pál utcai fiúk – talán ez az a kötelező, amelyet még elolvasnak a gyerekek. Lehet benne aktualitást találni, közel áll hozzájuk a téma, rövid és nem kell az olvasással szenvedniük. A musicallel még interaktívvá is tehető az oktatása. A történetet pedig mindenki ismeri: a grundért megy a harc két fiúbanda között, és a kis Nemecsek feláldozza magát. Mai fejjel rájöttem, Áts Feriben is sokkal több van, mint gyerekként gondoltam.

1: Szabó: Születésnap – Szabó Magda ifjúsági regényeket is jegyez, és ez jó átmenet lehetne a komolyabb irodalom felé. Vitatkoztam magammal, hogy Abigél vagy Születésnap. Azért döntöttem a második mellett, mert könnyedebb és kevésbé ismert. Egy 14 éves lány története, aki sok tekintetben keresi a helyét a világban. Már szeretné, ha felnőttnek kezelnék, és kamaszosan beleszeret egy fiatalemberbe. Közben segít egy barátnőjének, és akaratlanul is károkat okoz. Mert sok minden nem az, aminek látszik.

Más világot feltáró, rejtélyes, titkos üzelmes.

Piranesi egy Házban él, mely megszámlálhatatlanul sok teremből áll. Térképeket készít róla, segíti a Másik munkáját, aki a Tudást keresi. Vele időnként egyeztetnek, ők ketten élők csak ebben a világban. Vannak szobrok, vannak holttestek, melyeket Piranesi tart rendben. Egy halott, de szépségekkel teli világ ez, ahol Piranesi csendben és nyugodtan él. Ám most valami változik, még egy élő bukkan fel a termekben. A Tizenhatos, akitől másik óva inti Piranesit. Ő azonban érdeklődő, és ennek nyomán olyan tényekre bukkan, melyek megváltoztatnak mindent, amit magáról és erről a helyről tudni vélt. Volt egy élete, egy másik világa, mielőtt Piranesi lett belőle. Volt egy tudós, akinek volt egy különös elmélete. Mire megérti, hogyan kapcsolódnak össze a dolgok, át kell értékelnie, ki a barát és ki az ellenség – választania kell világok között is.

Nem egyszerű közelíteni ehhez a regényhez. Már a Hollókirálynak is nagyon sajátos nyelvezete és világa volt, amihez az olvasónak alkalmazkodnia kellett. Az a sok lábjegyzet, és a mágia, mint tudomány…

A szerző most terjedelemben rövidebb, de ugyancsak nagyívű világot hozott létre. Eleinte nehezen is olvastam, mert nagyon világteremtő a történet. Fejezeteken át azt olvastam, melyik teremben mi van, milyen mozgások és hullámok járnak arra. Van benne szépség, de az egy állandó és természeti (már amennyire egy házat és jelenségeit természetinek nevezhetek) szépség, ami az embertől független és önálló létező.

Nem könnyítette meg, hogy az elbeszélő Piranesi, aki naplókban jegyezi le a látottakat. Mivel a világa ennek a háznak a megismerése, ezek nagyon sokáig leírások. Líra van benne, tényleg szép, de elmondani nem tudom, mennyire sóvárogtam már cselekmény után.

Ebből az alapból indít el egy rejtélyt Clarke. Ki a Tizenhatos? Mit akar? Mi az a Tudás, amit Másik kutat? Ki ez a Piranesi? A mitikusból egy nagyon valós alapú, reális és mai történetbe csöppenünk, tudósokkal és elméletekkel, melyeket valahogyan tesztelni kellene. Jól át is értékelődik, ki a Jó és a Rossz, attól függően, hogy milyen módszerekkel kezd el a célért élni. Mondhatjuk, hogy a cél nem fogja szentesíteni az eszközt. De erről többet nem is írok, mert jó húzása van, ahogy egyre több minden kiderül, és eljutunk addig, hogy Piranesi nevet kap.

Piranesi alakja különben megér pár saját gondolatot. Annyira tiszta és a világunk előtti lénynek tűnik – talán a borító is befolyásolta a képzettársításom, nem is tagadom – hogy sokáig nem is embernek, hanem faunnak képzeltem el, vagy valamilyen mitikus, részben állati lénynek a görög mitológiából, akik sokkal közelebb állnak a természetihez, mint a modern ember. Sajnáltam is, hogy a karakter helyett a világ van kiemelve, mert annyira izgalmas maga ez a figura is, főleg, amikor már sejteni kezdjük, hogy ki is ő igazából. Annyira nyugodt, csendes, és más…

A szövegben megvan ugyanaz a líraiság, ami a Ház leírásában. Néhol Útvesztőnek érződik, amin át kell rágni magunkat, de olyan vizuális ereje van, hogy még én is értékeltem, pedig én mindig nagyon azt keresem, mi történik. Nekem sok is volt néha a leírás, a Ház Csarnokainak sora, bár végig egy magas szinten zajlik a megjelenítés.

Azon még kattog az agyam, hogy tanulságot kell-e keresnem benne, vagy van-e benne. Mivel a világot éreztem a lényegnek benne, annyira nem szorgalmaznám, hogy valamit mondjon is a kötet, valami nagy bölcsességet. Magamnak mondok ellent, mert közben meg kerestem is benne valamit, de még mindig nem tudom, találtam-e.

Mindenképpen érdekes kirándulás volt, és érdeklődve várom, erre is lecsap-e a BBC. A Hollókirályból nagyon ütős, egyedi sorozat lett. Ebből is lehetne.

Clarke: Piranesi - Mint fantasy: 75% különös, rejtélyes és lírai. Világépítős, ami egy más világba vezet el.

Szubjektíven: 65% a cselekményt többre értékelem a világteremtésnél, de szép volt.