Sorozatgyilkosos, családos, nyomozós, gyerekrablós.

A Foyle családban látszólag rendben vannak a dolgok. A lányok iskolában, a szülők belemerülve a maguk világába. A Frith család az összeomlás szélén egyensúlyoz: kisfiuk, Jakey betegsége miatt állandó feszültségben élnek, már férj és feleség között alig van több egymásra utaltságnál. Egyik család sem sejti, hogy valaki figyeli őket. Egy gyűjtő, aki kiszemelte a gyerekeiket a gyűjteményébe. Hiszen neki kellenek a rendellenesek csontjai. Clara, akinek hiányzik 2-2 ujja a kezéről. Jakey, akinek a teste folyamatosan újabb csontokat növeszt. Figyel, és lecsap a megfelelő alkalommal. Először Clarát viszi el, majd Jakey következik. A két család Fitzroy detektívben bízhat, akinek egy személyes tragédia óta minden gyerekkel kapcsolatos eset több munkánál, megszállottság.

Ha egy regény nagyot robban, abban általában van valami új, egy nagyon eltalált elem, amivel akár a már ismerős paneleket is frissíti. A Harry Potter varázsvilága úgy volt mesés, kalandos, hogy Harry tragédiái ellenére mindenki azt kívánta, bár kapott volna meghívót a varázsiskolába. Az Éhezők viadala kombinálta a csajos tartalmakat a harccal. A Holtodiglan egy eszelős csavarral és egy hétköznapi pszichopatával sokkolt. Bár az Eljön nem robbant akkorát, mint ezek, de ebben is megvan az a plusz, ami miatt sikerkönyv, és ami miatt akár lehetett volna a fentiekhez hasonlóan divatteremtő.

Egyrészt, olyan sorozatgyilkost tett a középpontba, aki elég egyedi a szórakoztató irodalom körében. Messze nem őrült, céltudatos, és nagyon félrenevelt. Még csak gonosznak sem mondanám, hanem durván szocializált. Ő nem bántani akarja a gyerekeket, vagy a korábban begyűjtött személyeket. Sőt, ő úgy érzi, halhatatlanná teszi őket. Gondoskodó férj. Brian Howley nagyon nem egy tipikus sorozatgyilkos, és ez jó. Bár a Pendergast sorozatban is volt egy hasonló figura, az ő gyűjtőszenvedélye nem pont ilyen irányú volt.

Másrészt, egyedien építi fel a történetet. Nem az elején történik meg a bűntett, és nem a nyomozás van a középpontban. Ha kivesszük a thriller és a Csontgyűjtő szálát, akkor is egy teljes és érdekes regény lenne, csak nem thriller, hanem dráma. Amiben egy szörnyű betegség következményeit mutatja meg a szerző, ahogy a Törékennyel tette Picoult vagy a Megmaradt Alice-nek is jó hasonlat lenne. És jut bele csavar is!

A szerkezete azért is tetszett, mert ügyesen variálja a fókuszba helyezett személyeket, így lineáris és logikus tud maradni, miközben úgy érezzük, hogy több szálon haladunk előre.

A cselekmény folyamatos mozgásban van, események szempontjából a végére nagyon fel is pörög. De mellette érzelmileg is erős. Karakterközpontúan megismerünk több személyt is, az ő félelmeik és elképzeléseik adják a regényből áradó veszélyérzet alap zöngéjét. Még amikor nem csapott le a Csontgyűjtő, akkor is érezni a vihar előtti csend feszültségét.

A történet elég zárt véget is kapott, de Cummins elég ügyesen zárt ahhoz, hogy folytatni is könnyű legyen. Talán nem árulok el nagy titkot, hogy az Államokban elég sikeres ahhoz, hogy sorozattá bővüljön. A második kötet várható magyarul is.

Sokan megtalálhatják a számításuk ezzel a kötettel. Tetszeni fog a thriller és sorozatgyilkosokról szívesen olvasóknak, de a családi drámákat előnyben részesítőknek is.

Eljön - Mint thriller: 90% stílusos, végig tartott fenyegetettség, érdekes cselekmény és karakterek.

Szubjektíven: 95% sodor magával, a hosszas alapozás is indokolt és az is érdekesre sikerült.