Sorozatgyilkosos, nyomozós, múlt sebeivel birkózós.

Emily Baxter másfél évvel a Rongybaba ügy után még mindig szenved az akkor történtektől. Keményen iszik, munkamániás, és a férfit, akivel 8 hónapja van együtt, hetente lenyomoztat, csak így képes mellette maradni. A háta közepére kívánja, amikor az Államokból az FBI keresi meg, hogy segítsen be egy ügybe. Megöltek egy bankárt, akinek a neve egyezett Wolf nevével. Látványosan, és az elkövető is belehalt. A tettesre Bábu, az áldozat mellkasába a Csali szót vésték be. Beszélni akarnak a Rongybaba gyilkossal. Emily kénytelen velük tartani, de a börtönbe kitör a pokol. Masse késelés áldozata lesz, a mellkasába a Csali szót vésik, a tettes öngyilkos lesz. A Bábu felirat ott a bőrében. Baxter beszáll a nyomozásba, és miközben egyre közelebb kerül nyomozótársa, Rouche titkához, a gyilkos szekta sem pihen.

Tudom, nem a szerző neme számít, de azért kétségtelen, hogy egyes szövegekről érezni, hogy férfi vagy nő alkotta. Női szerzőtől még nem láttam olyat, hogy ennyire mellőzze a keresztneveket. Vissza kellett keresnem a kötetbe, egyáltalán kinek van leírva a keresztneve. Itt olyan szinten vezetéknevekkel dolgozik Cole, hogy amikor pl. Thomas a barátnőjére gondol, nem Emily van az agyában, hanem Baxter. Nekem fura is volt ez eleinte, de aztán ráállt az agyam. Itt vezetéknevek vannak és pont.

A Rongybaba, az első rész, tetszett. Eléggé nyitva maradt a folytatáshoz, és tudható az is, hogy a szerző trilógiának állt neki. Volt is bennem várakozás, de már az elején csalódnom kellett. Az én kedvenc karakterem Wolf volt, és azzal, hogy ő most nincs, maximum a barátai érzik a hiányát és még mindig próbálják feldolgozni a Rongybaba ügybeli szerepét, végig hiányérzetem volt. Mondhatni, nekem ott lett volna igazán érdekes a történet, ahol ő megjelent. Az utolsó oldalon. Igaz, most legalább várom a folytatást.

Új alakként érkezik Rouche ügynök, akinek megvannak a maga tragédiái és titkai. Dinamikus, ahogy Baxter ebből valamit érez, és elkezdi ezt is megfejteni. Sokkal tragikusabb alak, mint Wolf. Komolyabb, érzékenyebb, vallásos. Sajnos, hamar ráéreztem, milyen típusú tragédiától olyan, amilyen. Majdnem az elejétől ezt a csavart vártam, már akkor tudtam, mi lesz, amikor Baxter rákérdezett, hány éves a lánya. Csodálom is, hogy ő nem jött rá, mit rejteget a férfi.

De a nyomozóknál sokkal érdekesebb ez a szekta, akik ölnek és öngyilkosok lesznek utána. A Bábu és a Csali feliratok. Ahogy a Rongybaba eset is kreatívan volt borzongató, itt is van olyan gyilkosság, amit elég felfogni. Az a pókhálót idéző, holttestekkel és agymosott gyilkosokat rejtő csapda… itt határozottan az volt az agybaj csúcsa.

De nem horror a kötet, szórakoztató regény. Filmszerű, és a gyilkosságok is thrilleres elemek, nem a felkavarás vagy a borzasztás volt a céljuk. Művéresen hatásosak.

Ennek megfelelően olvasmányos, könnyed és még humora is van. Kellett is bele, mert ezzel ellenpontozza és oldja a sötétséget, mert azért közbe brutális jelenetek is akadnak, ha tényleg nem is jut el a horror szintre. Az a pókhálós csapda… nekem az volt a legborzongatóbb.

Különben lehet olvasni a Rongybaba ismerete nélkül is, de élvezetesebb, ha ismerjük azt is.

Tetszett, ha kevésbé is, mint az első rész. De a harmadikat nagyon várom, abban vajon mit talál ki nekünk Cole?

Hóhér - Mint thriller: 85% filmszerű, fordulatos, kellően borzongató. A szereplői terheltek, érdekesek.

Szubjektíven: 80% nagyon hiányzott Wolf. A kötet ötlete remek, de hol a kedvenc nyomozó?