Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

SpoilerZóna

Marinyina és a többiek, röviden

2018. szeptember 30. - BBerni86

A héten gyors poéngyilkosságokat terveztem, így készüljetek, hogy elárulom több regény végét is!

1: Marinyina: Idegen álarc

Leonyid, a híres író anyja nem is kicsit telepedett rá a fia életére. Mindenről megvolt a véleménye, mindenbe bele akart szólni, és nem szerette a menyét sem. Talán a nevelésének is köszönhető, hogy Leonyid nem tudott nemet mondani. Annyira sikeres szerző volt, hogy a könyveivel vagyonokat kellett volna, hogy keressen. De nem így volt, mert a kiadóból mindig egy ismerősét, barátját küldték el tárgyalni, aki panaszkodott, mennyire rosszul megy a kiadónak, és a regény nélkül csődbe mennek. Így mindig az értékének nagyon töredékéért megkapták Leonyid könyveit. Leonyid nem volt teljesen hű a feleségéhez sem, sikeres és jóképű fiatalember volt, a rajongói a lába elé vetették magukat. De Leonyid azért érdeklődött utánuk, mert gyűjtötte a nők viselkedését, amit a regényeiben felhasznált. Ha le is feküdt eggyel, nem viszony kellett neki, hanem a nő véleménye és kritikája. A halála után Leonyid anyja perre akar menni a menyével: Leonyid utolsó munkáit már az özvegye adja el, és megkéri az árukat. Az anyósa pedig jókora darabot akar a bevételből. Nem sejti, hogy menye két történettel is ki tud állni ellene: igazából ő írta a regényeket, nem Leonyid. És a fiú megjátszotta magát az anyjának. Igazából gyűlölte az életére rátelepedő, kotnyeles asszonyt, azért is költöztek tőle a lehető legmesszebb.s1_1.jpg

Berjozin sikeres politikus lehetne, a párt is támogatja. De a neje, Irina viselkedése nagyon nem megfelelő. Részeges, rendszeresen csalja a férjét. A pártnak lesz egy ötlete. Egy prostituáltat találnak, aki nagyon hasonlít a nejére. Kicserélik a két nőt. Berjozin elkezdi betanítani az új Irinát, aki a múltja ellenére egy gondoskodó, kedves nő, aki hamar az élete fontos része lesz. A partikon is megállja a helyét, kezdenek egymásba szeretni.

Násztyának Leonyid orvosi papírjai között tűnik fel egy ellentmondás: azok szerint az anyjának azért kellett császárral szülnie, mert asztmás volt, és fulladhatott volna hagyományos szülésnél. De az asszony nem asztmás. Elmegy a klinikára, lenyomozza az orvost. Kiderül, a már nyugdíjas férfi a császármetszés szakértője volt, aki még az ultrahang előtt a kezével megérezte, mi a helyzet. Ő ki tudta tapintani az ikreket, amiről senki nem tudott még. Erre épített bizniszt: az ikreket váró anyákat altatásban, császárral kezelte, és az egyik babát megtartotta. Eladta a fekete piacon babát akaró pároknak jó pénzen. Már visszavonult, az ultrahang miatt nem folytathatta. De ma is van ebből pénzkeresési lehetőséget: az ikrek léte jó árucikk.

Násztya rájön, hogy Leonyid egy őrült rajongója valóban a férfitől kapta a felkérést, hogy lője agyon. Az asszony megtette a beismerő vallomást, majd öngyilkos lett, hogy a túlvilágon a férfival lehessen. Noha Leonyid nagyon is él, az ikre halt meg helyette, ő pedig átvette a helyét tanárként, a feleségével összejátszva. Tovább írhatja a regényeit, a nejével lehet, de már keresnek, hiszen a neje adja el a könyveket és basáskodó anyjától is megszabadult. Násztyának gyanús, hogy Leonyid körül halott gyerekek testét is megtalálták, de nincs bizonyítéka. Ebben az ügyben semmit nem tehet, a gyilkos öngyilkossága előtti vallomása mindent lefed, Leonyid megússza.

A párt, akikhez szintén nem lehet hozzányúlni, elintézte, hogy a részeges Irina ne éljen túl egy autóbalesetet. Az ikre vette át a helyét. Berjozin és Irina szerelmesek, boldogok is lehetnének, de a férfi nem tudja megbocsátani a nő múltját, így mindig marad köztük egy kis távolság. Bekerül a parlamentbe, és egy külföldi úton túszhelyzetbe keveredik. Felajánlja magát a túszok helyett, amibe nem mennek bele, de súlyosan megsebesítik. A káosz közepette Berjozin a sebe elfertőződésébe hal bele. Utána Irina mindent elmesél a rendőrségen az ikres szervezetről, a szeretett férfi nélkül neki már minden mindegy.

2. Roth: Elválaszt a sors

A nagy csavar az, hogy Cyra és Akos elcserélt gyermekek. Igazából Akos a diktátor fia, míg Cyra a látnokn anyja. Aki úgy vélte, akkor jutnak a legjobb végkifejletthez, ha a gyerekek egymás életét élik, így a két nő titokban elcserélte a csecsemőjét. Mindketten beletörnek az igazságba.

s2_1.jpgAkos az apjához megy, aki segítene a megmaradt fiának kibontakoztatni az áram képességét. Természetesen szoros felügyelet mellett. Cyra merényletre készül ellene. Elbukik, Akos és Lazmet előtt végleg. Akos akarna, de nem tud segíteni neki. Marad a helyén. Így neki meglesz az esélye, hogy megölje az apját, és az elszabaduló áram erőket Cyra sötét képessége fogja majd vissza, így megmentve a bolygót és lakosait.

Cyra és Akos megegyeznek, hogy hagynak időt egymásnak, barátként kezdenek egy új, élhető világ keresésébe. De idővel újra párként tudnak majd létezni.

Eijeh elfoglalja az anyja látnoki helyét a templomban.

Cisi Isae felesége lesz, aki az új kormányzó lesz. Nem is sejtve, hogy szeretett felesége az áram képességével befolyásolja a döntéseit a megfelelő irányba.

3. Slater: Bízz bennem!

Anna nekitámad Amandának, akit az öccse egykori pszichológusának, Ginának vél. A nőnek, akitől segítséget kértek gyermekként, de nem segített. Így Anna elvesztette a kisöccsét, az anyját is. Hiszen a nő, aki rendszeresen bántalmazta a kisfiát, egy elborult percében felakasztotta a fiát, majd öngyilkos lett. Amanda elmondja, Gina az ikre volt. Öngyilkos lett, miután Anna családjának a tragédiája történt. Anna eleinte nem hisz neki, de az ikrek fotója meggyőzi. Nem gyilkolja meg Amandát.s3_1.jpg

Liamről viszont kiderül, hogy ő a pszichopata, aki játszott a környezetében mindenkivek, Annával és Amandával is. Tört személyiség - Liam rendes, helyes fiatalember, de közbe a másik fele átveszi a vezetést, és akkor katasztrófa történik. Így haltak meg a szülei is: a 10 év körüli fiuk gyújtotta rájuk a házat egy kis sérelem miatt. A nagyanyja nevelte fel, és nyomta el a rossz felét. De a baleset előhozta, és most intézetbe kerül a fiú.

Anna és Amanda megbékélnek, szinte barátnők lesznek. Anna nem tudja meg, de a szomszédja is őriz egy titkot: hallotta, hogy Anna anyja megint a kisfiát bántja. Átment, rászánta magát, hogy közbelép. De elkésett, a fiúcska már holtan lógott a kötélen. Az anya nyakában is volt kötél, de már nem akart öngyilkos lenni, a szomszédot kérte, hogy segítsen lemászni a székről. A szomszéd viszont kirúgta alóla a széket segítség helyett, és végignézte, ahogy megfullad. Majd Anna gyámja lett, és soha nem mondta el neki, hogy halt meg az anyja.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5914270007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása