Fülszöveg: 

Echo Ridge egy amerikai kisváros. Ellery még sosem járt ott, de már mindent hallott róla. Ott tűnt el a nagynénje, amikor még csak 17 éves volt. Öt évvel ezelőtt pedig egy bálkirálynő meggyilkolása tette fel a helyet a térképre. És Ellerynek most oda kell költöznie, ráadásul a nagymamájához, akiről semmit sem tud.
A város kívülről tökéletesnek tűnik, de sok titkot rejteget. És még mielőtt a suli egyáltalán elkezdődhetne, egy rejtélyes valaki fenyegető üzenetet tesz közzé: megígéri, hogy a bál idén is ugyanolyan veszélyes lesz, mint öt évvel ezelőtt. Aztán, mintha csak ennek bizonyítása lenne, még egy lány eltűnik.
Ellery mindent tud a titkokról. Az anyjának is vannak; a nagyanyjának is. És minél több időt tölt Echo Ridge-ben, annál világosabb lesz, hogy mindenki rejteget valamit. És az a helyzet, hogy a titkok veszélyesek – és a legtöbb ember nem igazán tudja megtartani őket. Ezért is van, hogy Echo Ridge-ben úgy járja, az a legbiztosabb, ha minden rejtegetnivalódat megtartod magadnak.

Szerintem: 

McManus másik könyvét annyira szerettem olvasni, hogy ez most

csalódás. Az utolsó harmadáig azt vártam, hogy induljon már be a cselekmény és a megoldás se nyerte el a tetszésem.

Sőt. Nem nézegettem az évszámokat, így nem tudom, melyik az előbb íródott, de nagyon sokszor beugrott A jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz. A cselekményben, a helyzetben és a baráti körben is vannak hasonló elemek, csak ez meg sem közelíti a másik regény szintjét. Ez egyszerűbb, szürkébb, röviden: kevesebb.

A történet szerint egy ikerpár, Ellery és Ezra a nagyanyjukhoz költöznek egy kisvárosba, amíg az anyjuk elvonón van. Itt családi titok lappang: az anyjuk ikertestvére kamaszként eltűnt és máig nem tudják pontosan ki és mit tett vele, mi történt a lánnyal. Pár éve volt egy hasonló eset és hamarosan egy újabb csinos kamaszlány tűnik el, majd csak holtan kerül elő. Ellery, aki különben is krimi rajongó, nyomozgatni kezd.

Alapvetően Ellery-t követjük nyomon, aki friss szemmel néz az emberekre és az itt élőkre. Egyedül a nagynénje ügye érinti személyesen, és Ezra egy ponton ki is mondja a nővérének: azt ne várja, ha lesznek válaszaik, azzal meg tudja menteni az anyjukat, aki igazából a testvére elvesztése óta törött. Nem is igazán hagyományos nyomozás ez: kérdezget, beszélget, közel kerül olyan kamaszokhoz, akiknek a nagyobb testvére ismerte a pár éve eltűnt lányt.

A másik fő szál Malcolm története. Ő egy helyi kamasz, akinek a bátyja a pár éve eltűnt lány barátja volt, majd gyanúsított az eltűnést követően. Ellery-vel gyorsan barátkoznak össze, tetszenek meg egymásnak, és közös érdekük válaszokat találni. Azért is lehetnek majd jó partnerek, mert más-más titkokat őriznek. Malcolm ismeri az ügy szereplőit, sokat tud róluk és mondhatni, ő nagyon is érintett személyesen. Nem csak a bátyja miatt, de miatta is. Vele könnyebb kérdezgetni az idősebbeket, mint Ellery-nek egyedül, aki legfeljebb az itt felnőtt anyjára és eltűnt nagynénjére hivatkozhat.

Azt különben díjaztam, hogy McManus nem akart romantikus regényt írni köréjük. A testvérek ugratásai miatt kerül elő, hogy Ellery és Mal járhatnának is. Ők maguk nem töprengenek az érzelmeiken fejezet hosszan, csak alakulnak szép lassan a dolgaik. Annyira lassan, hogy csak a legvégére jutnak el oda, hogy felmerüljön, járjanak-e, legyenek-e pár. Mondhatni Mal bátyja, Declan komolyabb szerelmi szálat kapott, noha sokkal kevesebbet szerepel és a kötet egy részében nincs is a városban.

Azon is jót vigyorogtam, amikor már tényleg kezdik összerakni, hogy ki és mit tett, Malcolm meg megállapítja magában, hogy Ellery és ő maga is milyen bénák ebben. Alig jöttek rá valamire és bajba is kerültek. Ezt a vonalat éreztem akkor is, amikor Ellery szembesül azzal, hogy az ügyön dolgozó nyomozó mennyi mindent és előbb tudott, mint ő. Hát igen, itt kamaszok szerencsétlenkednek, nyomozgatnak és hihető is, hogy sokkal inkább félremennek, mint aki ezt tanulta és van is benne gyakorlata.
A kamaszoknak igazság szerint leginkább az a nyomozás, hogy ilyen-olyan módszerrel rávegyék a tanúkat, az eset szereplőit, hogy mondják el az igazat. A címre rímelve, hogy ne tartsák meg tovább a titkaikat.

A szereplők egyszerűek. Kamaszos, ifjúsági regényes problémáik sora kerül elő; és sok lelkizős rész van a kötetben. Meg lehet különböztetni a szimpatikusakat és a rosszban sántikálókat, de igazán emlékezetesnek senkit nem éreztem. Még a főszereplőket sem.
Inkább az rémlett fel lelki szemeim előtt, hogy McManus mennyire Netflix-barátra írta meg. Több és kötelező LMBTQ-szereplő van benne, többek között Ezra, a hősnő ikertestvére. Több vegyes pár előkerül benne – Declan pl. a kisváros egyetlen ázsiai családjában találja meg a maga igaziját. De a végére az ikrek rájönnek a soha nem ismert apjuk személyazonosságára, aki meg latino, így maguk az ikrek is kevert rasszúak. Volt egy olyan érzésem, mintha pipálgatva lenne, hogy mi legyen még benne, hogy PC és minden Netflix-kötelező benne legyen.

Sajnos lassan indul, és nehezen derül ki bármi is. Az elejét nagyon untam. Az utolsó harmad már jobb, de addig nehezen jutottam el. A dinamika nem az igazi.
A megoldás is… Idézzem magam? Nagyon-nagyon Jó kislányok… deja vu.

Nem fájdalmas élmény, de nem is jó. Nálam ez most a tizenkettő egy tucat dobozba megy, aminél bőven olvastam jobbat, de rosszabbat is már.