Fülszöveg: 

Zoe Bentley két sorozatgyilkos nyomába ered, nem is sejtve, hogy az egyikük éppen rá vadászik..

Egy lány a saját koporsója falát döngeti egy élőben közvetített videóban… Zoe Bentley, az FBI törvényszéki pszichológusa soha életében nem látott még ennyire rémisztő dolgot. A videó címe pedig még nyugtalanítóbb: „Első számú kísérlet”

Zoe és társa, Tatum Gray különleges ügynök a lehető leggyorsabban dolgoznak, hogy megtalálják a szörnyeteget, aki a videót készítette, ám hamarosan felbukkan egy újabb videó és egy újabb lány holtteste.

Eközben egy másik gyilkos is leköti Zoe figyelmét: Rod Glover, aki gyerekkora óta kínozza őt. Most épp egy fotót küldött neki, amelyen Zoe húgával pózol…

Zoenak mielőbb meg kell oldania az ügyet, hiszen nemcsak az ártatlanok és a saját élete a tét, hanem a családja biztonsága is kockán forog… Úgy érzi, soha nem volt még nagyobb veszélyben.

Szerintem: 

Az egyik kedvenc kiadói sorozatom a Kristály Pöttyös könyveké. Nem minden kötete tetszik, volt már kifejezetten ellenszenves is benne, de két kötet után Zoe nyomozásai telitalálatnak tűnnek.

Tetszik, hogy

egyszerre egyedi történet és átívelős is a 2. kötete a sorozatnak. Vagyis, Zoe és Tatum egy új eseten dolgoznak. Egy olyan texasi sorozatgyilkost keresnek, aki élve temeti el a nőket. Tesz be kamerát is, és élőben sugározza, mi történik velük. Abszolút most indul a sztori, új helyszínre kell menni és új rendőrökkel dolgozni.

Ugyanakkor ott van az a sorozatgyilkos is, akit Zoe kamaszként leplezett le. Aki majdnem végzett vele az első kötetben. Ő még mindig fenyegető árny és az egész kötetben lebegtetve van a jelenléte. Színre is lép, megtámadja Zoe testvérét és Tatum nagyapját is megsebesíti. De mivel megszökik és már mindkét főszereplő nagyon le akarja vadászni – meg is van ágyazva a harmadik kötetnek. Még nem lestem meg, az már erre az esetre koncentrál, vagy lesz másik sorozatgyilkos is, de majd kiderül. Mert a 3. kötet lassan jön magyarul is.

Mindkét eset fel van építve. A fő nyomozás – amelyikre a cím is utal – van alaposabban körbejárva. Beleshetünk a gyilkos világába, de Tatum és Zoe is megkapja mellette a fókuszt. Így a hajsza mindkét oldalról követhető.
Omer összerakta, Zoe, Tatum és a nyomozók hogyan jutnak egyre előrébb. Van, amihez profilozni kell, de egyéb bizonyítékokkal is dolgoznak. Különösen tetszett az, ahogy a holttesteket/túlélőket keresték a texasi földben.

Itt kell egy megjegyzést is tennem – minden tiszteletem a rendőrkutyáké, legyenek azok hullakeresők, eltűnt személyekre vagy drogra specializálódott kutyusok. A könyv egyik többször feltűnő mellékszereplője a kutyás rendőr, Victor. Shelley-vel hullákat keresnek, és Shelley meg is találja sorra az áldozatokat. Victor magában pedig sajnálkozik azon, hogy nincsenek megbecsülve. Az élőket kereső kutyák bekerülnek az újságba, sztárolják őket, rájuk meg senki sem kíváncsi. Van is ilyen eset a történetben.
Mondjuk, értem, miért a túlélővel a kutya kerül az újságba és címlapra. Az pozitív, eladható – szegény Shelley és Victor mégsem fotózkodhat a hullával… De attól még igaza van. Ugyanolyan fontos és nagyon hasonló munkát végeznek, és mégsem kapnak kreditet érte. Együtt tudtam érezni Victorral.

A bűnügyek is kellően popcorn véresek. Vagyis, extrém és hátborzongató, így megvan a zsáner rajongóinak borzongatása. Azzal még egy plusz poént is kapunk, ahogy Zoe simán leegyszerűsíti a gyilkos neurózisát, amit majd Tatum fel is használ ellene a szemtől szembeni kihallgatáson a kötet végén.

Jut bele több fordulat és meglepetés is. A legtöbb tetszett is.
Talán csak azzal van bajom, hogy a gyilkosra utaló nyom nincs korábban. Olyan szereplő lesz, aki színen volt, szerepelt, vagyis, legalább nem a semmiből lépett elő. De nincs semmi korábban, ami rá mutatna. Csak a végén, amire rájönnek.

A főszereplő párost továbbra is bírom. Omer szépen ellenpontozza a történetbe került rémségeket olyan humoros elemekkel, mint Tatum vérszomjas macskája vagy nagyon is eleven nagyapja, aki 80 felett is ejtőernyős ugrásra megy. Jó emberek, pozitív célokkal és még érdeklődve figyelem, merre halad a kapcsolatuk. Most leginkább azt mondanám, barátfélék.
Bár, hozzá kell tennem, hogy egyre inkább a férfi lesz szimpatikus. Azzal nincs bajom, hogy Zoe néha olyan, mint egy szociopata. Miközben a gyilkosok, áldozatok felé nagyon empatikus, a saját kapcsolatait alig tudja menedzselni, és nagyon vegyes jeleket küld. Gyakran olyan érzéketlen, hogy még csak észre sem veszi, amikor vérig sért valakit. Ez az ára a másik irányú zsenialitásának. Csak éppen most nagyon fojtó és sok idegesítő húzása volt. Az meg nagyon nem jó előjel, hogy amikor Omer belebegtette, hogy talán az alkalmi kapcsolata a keresett gyilkos, kárörvendtem felette, ha logikusan tudtam, hogy nem az a férfi lesz. Mondjuk, nem Zoe képességeiben bíztam, hogy észrevenné a gyilkost és nem engedné az ágyába. Inkább azért, mert addigra már volt olyan jelenet, amikor a gyilkos egyetem alatt csak akkor tudott erekciót produkálni, amikor a partnerét bezárta és az halálfélelmében vergődött. A regényben folyamatosan össze van kötve a szexualitása a nők elásásával, kínzásával. Zoe alkalmi pasijának viszont nem volt ilyen gondja… Remélem, a 3. kötetben valami oldódik ezen, mert nem akarok ellen-drukker lenni.

Összességében határozottan szerettem ezt a thrillert. Izgalmas a nyomozás, jól kitalált a bűnügy és sok a szereplő, akiről szívesen olvastam. Még az is egy plusz, hogy a borító is kifejezetten tetszett.

Idézet: 

– Nem vehetsz részt ejtőernyős tanfolyamon.
– És mégis mi a fenéért nem?
– Mert nyolcvanhét éves vagy.
– Na és akkor mi van? Csak annyit kell tennem, hogy kiugrok egy repülőgépből. A gravitáció az öregek esetében is ugyanúgy működik, Tatum.

Szeplős, a halál vörös macskája ott ült a farkát suhogtatva, miközben az akváriumot
bámulta. Egyetlenegy hal úszkált benne a sörösüveg körül, ami az akvárium
egyetlen díszeként szolgált. A halat Timothynak hívták, és állandó szellemi
csatát vívtak a macskával.

Teaserek és előzetesek. Az izgalom felkeltése. A felhajtás fontosabb, mint a tényleges termék. Azzal a nyilvánosság középpontjába kerülhetne. Ki gondolta, hogy egy sorozatgyilkosnak is szüksége lesz idővel egy jó marketingrészlegre?

– Egy perc, nyomozó. Shelley már nagyon szomjas volt.
Foster ingerülten bólintott, mintha egy észszerűtlen kérésnek tenne eleget. Azok az emberek, akik nem dolgoztak kutyákkal, nem értették, hogyan működik az ilyesmi. Shelley nem Victor háziállata volt, és nem is az átkozott rabszolgája. Hanem a társa. És Victor mindig ügyelt arra, hogy úgy is kezelje: egyenrangú félként.