Szegénynegyedes, versenyes, sakkos, gyerekes.

Uganda elszenvedte Afrika történetének egyik legnagyobb diktátorának rémuralmát. Az emberek többsége felfoghatatlan nyomorban és viszonyok között él. Robert Katende a sportnak, a footballnak köszönhette, hogy sikerült nyomornegyedi és fattyú származása ellenére egyetemre mennie és mérnöki diplomát szereznie. A beígért állást azonban nem kapta meg, szegény gyerekek tanítójának szegődött a Katwe negyedbe. A football minden gyereket nem kötött le, így kitalálta, hogy sakkozni tanítja majd őket. Egyszer egyik állandó játékosának a húga is benézett hozzájuk, a kislányt megbabonázta a játék. Phiona visszajárt, és még Robert is meglepődött, amikor egy ugandai versenyen a csapat, és Phiona különösen jól szerepel. A lányra nemzetközi karrier várhatna, ha sikerül az anyagiakat előteremteni.

A film sokkal előbb elérhető lett, mint a regény, amiből készült. A Disney készítette, és már hónapok óta meg lehet nézni szinkronnal is. A regény viszont friss megjelenés – eléggé meg is lepett, hogy egy olyan történetet, amely nem kasszasiker, amely különösebb visszhang nélkül jelent meg a magyar dvd piacon, megkapja a regénybeli megjelenést is. Érdekelne is, ki az, aki a film miatt esetleg a regényt kézbe venné. Vagy elég érdekes lehet magában a könyv?

Dokumentumregény, és bár Tim Crothers törekedett nem szárazon a tényeket közölni, messze nem is szórakoztató regény. Ahhoz túl realista és száraz, túl erősen támaszkodik tényanyagokra, és nagyon sokszor egy újságcikket idézett fel bennem a stílusa és az elbeszélés módja. Vagyis, nehezebb olvasni, mint egy regényt.

(Hozzáteszem hamar, hogy a regényhez képest egy előnye is van a dokumentum formátumnak. A fotók. Azért annak hangulata van, hogy fotókon látod azokat, akikről olvasol.)

Ahogy olvastam, rájöttem, hogy Phiona története önmagában nem valami izmos. A cselekmény gyorsan összefoglalható, és egy ponton túl ismétlődik is. Crothers úgy igyekezett ennek a buktatóját kikerülni, hogy egy másik karakterét is középpontba állította. Robert Katende személyében, aki az edző. Kettejük történetében még hasonlóság is akad, és így a cselekménysor is bővülhetett.

Mindkét karakter a születése bélyegével kényszerül harcolni. És ezzel tér rá a szerző arra, ami szerintem igazából a regény lényege. Kicsit elgondolkoztatni azzal, a világ másik felében hogyan élnek, és mi számít normálisnak. Phiona, Robert is egy viszonyból született, amelyben a férfi közel 40-es, feleséggel és családdal, az elcsábított pedig egy 14-15 éves lány, aki aztán sorra szüli a gyerekeket – a semmire, a semmibe. Utáltam elképzelni, ahogy ezek az emberek élnek. Viskókban, elképzelhetetlen nyomorba, ahol a 4-5 éves gyerekre már munkaerőként kell tekinteni, és nem egyszer a napi egy étkezésre sem telik. Reménytelen, pokoli, borzalmas, ilyen jelzők jutnak eszembe. Nem véletlenül azt tartom a regény érzelmi csúcsának, amikor az olimpiáról hazajön a lány a nyomornegyedbe, és összecsap a fejében a két világ.

Mennyire borzalmas, hogy tehetségek sikkadnak el, vesznek bele ebbe a nyomorba, mert arra sem telik nekik, hogy egy versenyre eljussanak. Esélyük sincs. Jól túl is nyomva ez az üzenet.

A film pozitív, ez sokkal kritikusabb és elkeserítőbb. Túlzottan is, ne rágd ennyire a számba!

Crothers: Katwe királynője - Mint dokumentumregény: 60% a történet érdekes, a beleerőszakolt erkölcsi mondandó nem.

Szubjektíven: 50% túl sok volt a lelkiismeretre hatás, a nyomor, filmen jobban tetszett.