Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Idézzünk!

2018. december 05. - BBerni86

Fogalmam sincs, mit tehetnék. Egy rakás zombi baba ellen lehet harcolni, de egy ilyen erővel nem ellenkezhetsz; olyan elementáris, mint a gravitáció, olyan kérlelhetetlen, mint az idő, olyan hideg, mint az abszolút zéró. (Mészöly: Plázafoglyok)

 

Maguk, tanárok, azért dicsőítik a tanulást, ebből keresik a kenyerüket, pedig semmi haszna, nemhogy jobb lesz tőle az ember, hanem inkább gonoszabb. (Ferrante: Aki megszökik, és aki marad)

 

Most már azt is vágom, hogy miért lett volna rám tisztán szüksége. Hát, mert koszosan azért mégsem veszünk senkit a szánkba, bármennyire is bűzlünk a dögszagtól. Meg bármilyen igénytelenül is vagyunk felöltözve, gondolok itt a testét fedő, foszladozó lepelre, ami még újonnan sem fért volna be a TuriButik választékába. (Csurgó: Plázafoglyok)

 

A boldogság gyerekeknek és állatoknak van kitalálva, és nincs biológiai funkciója. A boldog emberek nem alkotnak semmit. Az ő világukban nincs helye művészetnek, zenének és felhőkarcolóknak, felfedezéseknek vagy újításoknak. Minden vezető, minden hős mániákus. A boldog emberek nem lesznek mániákusak, nem szentelik az életüket betegségek meggyógyításának vagy repülőgép-készítésnek. A dolgokért élnek, fogyasztóként vannak jelen a világban. (Backman: Életed üzlete)

 

Szeretem az éleket. Nekem is vannak, nem csak a tárgyaknak. Éles vagyok és érdes. (Sohonyai: Plázafoglyok)

 

  • Utána pedig gondolj bele abba, hogy mennyire megrendül majd az emberek bizalma a rendőrségben, ha a Los Angeles Times megírja, hogy a gyilkosok több mint fele megússza a Hollywoodi Őrs miatt!
  • Nem hinném, hogy aggódnunk kéne az emberek belénk vetett bizalma miatt – válaszolta Bosch. – Az nem tud ennél mélyebbre csökkenni, szerintem. (Connelly: Fekete jég)

 

Brooklynban csak egyetlen helyen születhetett szerelem első látásra: a mozivásznon. (Swanson: Az üvegerdő)

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr7814435028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása