Megszállottas, szerelmes, szenvedős.

Sarah kevés dologra vágyott az életében, de azokra nagyon. Ki akart szabadulni kis szülővárosából, el akarta hinni, hogy jobb, mint ahonnan származik. Amikor a jóképű és gazdag Matthew viszonyt kezd a lánnyal, a szerelmükkel megvalósulni látja a vágyait. Hiszen Matthew remek, és ha ő szereti, akkor neki is annak kell lennie! De vannak furcsa dolgok. Matthew nem mutatkozik vele nyilvánosan, mindig lopva találkoznak szállodákban, egy-egy aktus erejéig. Sarah többet akar, a végeredmény szakítás lesz. Valósággal belepusztul, pokolian szenved, és akárhogy próbálnak segíteni neki a barátok, nem tudnak. Ha úgy nézne ki, tovább tud lépni, valami miatt visszaesik. Mert Sarah Matthew-t akarja, de mit tehet, ha Matthew nem akarja Sarah-t?

Louise O’Neill – a szerző volt, aki miatt elolvastam ezt a regényt. Magyarul ez a harmadik kötete, és az első annyira elgondolkoztató, jól sikerült disztópia volt (ifjúsági zsánerrel kombinálva), hogy ennek a történetnek is adtam egy esélyt szinte látatlanban.

Nem volt jó ötlet tőlem. Ez egy egész más korosztálynak készült, és a zsáner is teljesen más. A hasonlóság annyi, hogy mindkettőben női lelkekben jártunk egészen mélyen. De míg az egyiknek társadalmi mondanivalója volt, kamaszoknak adta át a #metoo szellemiséget, ez simán egy női regény sok szerelemmel és még több szenvedéssel.

Bár, a szerelem kifejezéssel érdemes óvatosabban bánnom. Ki volt itt szerelmes? Matthew biztosan nem. A feleségéhez kötődött még mindig, számára Sarah csak egy lelkes és fiatal lány, akivel néha levezette a testi szükségleteit. Nem a lány volt fontos neki, hanem a szex. A fiatalsága, az odaadása és ennyi. A durva az, ő egyszer sem ígért többet. Vagyis, még csak el sem lehet ítélni. Nem hitegette a lányt, egyszerűen volt köztük egy kommunikációs szakadék.

Sarah – az én olvasatomban a legnagyobb baja az volt, hogy semmi önbizalma nem volt. Annyira jobb akart lenni, annyira ki akart emelkedni a szülőhelyéről – neki ez volt az igazi motiváció. Ennek megtestesülése volt Matthew – ahogy én látom, Sarah sem a férfit szerette igazán. Hanem az álmát. A vágyát, hogy tehetséges és sikeres nő. Mi másért alázta volna meg magát, tette volna tönkre magát egy férfiért, aki ilyen minősíthetetlenül bánt vele?

Sarah nem hősnő, hanem elrettentő példa. Az olvasó nőket – mert ez női olvasmány, el nem tudom képzelni egy férfi kezében – rádöbbenti arra, hogy ki kell lépni a bántalmazó kapcsolatokból. Azzal, hogy elhiszik, a durva bánásmód elviselése majd szerelmet gerjeszt, csak magukat áltatják. A rossz nem lesz varázsütésre jóvá – marad a szenvedés.

Ha így nézem, a maga műfajában nagyon is tudom értékelni a kötetet. Csak éppen utáltam olvasni. Sarah roppantul ellenszenves nekem, és az a szenvedés roham, amibe újra és újra belekerül, kiakasztott. Annyira más a viselkedése, jelleme, mint amibe bele tudnám élni magam, hogy ezzel már taszított is. Igazából nem rossz ő, de annyira elvakult, annyira buta, hogy egy-egy ponton már kívántam is, hogy járjon minél rosszabbul.

O’Neill stílusa most is olvasmányos. A fejezetek gyorsan pörgethetőek, érzelmi oldalról nyitottak, és kevés cselekménnyel is sodróak.

Akinek a lelkizés bejön, elmerülne egy kis megszállottságban, ebben lehet…

O’Neill: Majdnem szerelem - Mint női: 75% alapos jellem- és helyzetrajz egy szerelmi megszállottról. Beleélős könyv.

Szubjektíven: 30% annyira távol áll tőlem a hősnő viselkedése, hogy nem tudtam azonosulni.