Családos, hétköznapos, gazdálkodós, helyezkedős.

Jamie a saját földjén gazdálkodik, és szépen nő körötte a település is. Claire mindenben odaadó társa, akinek történelmi ismeretei segíthetnek abban is, hogy az otthonuk fennmaradjon és átvészeljék az elkövetkező időket. Mert már komoly jelei vannak, hogy pár év, és kitör a függetlenségi háború. Családként is egyre erősebbek: lányuk, Bree és férje, Roger is itt élnek, és erős páros tudnak lenni annak ellenére, hogy még mindig nem tudják, a fiuk vajon biológiailag is Roger fia-e. Újabb kihívást jelent nekik, amikor a helyi harcok közepette Rogert elfogják és megkínozzák. Majdnem felakasztották, nem sokon múlt az élete, és a hangja örökre eltorzult. Míg a közösség épül, a kis családnak el kell döntenie, hogy Roger és Bree megpróbálnak-e hazajutni a saját korukba, vagy maradnak a XVIII. században.

Egy történelmi regényben azt szeretem, ha történnek az események. Legyen kalandos, érdekes, színes, kösse le a figyelmem! Természetesen úgy, hogy az események legyenek minél hitelesebbek. Kis csúsztatások nem akadok fenn, de azért átírni nem kell az olyan eseményeket, amelyek közismertek.

Az Outlander sorozat népszerűsége töretlen, és ez is történelmi széria. Ugyan erős benne a romantikus vonal is, de nem nyálregényes stílusban. A szereplők egymásba szeretése és összejövése soha nem volt egy egész regényre kiterjedő rész, a szerzőt sokkal jobban érdekli, amikor már együtt élnek, és a mindennapok küzdelmei között megmutathatja, hogyan lehet együtt és egymásért dolgozva értékes életet élni.

Ha egymás mellé teszem a két bekezdést, észre lehet venni, miért nem tartozik a kedvenceim közé az Outlander, és ez a kötet sem. A hétköznapok a hangsúlyos, a csendes élet. Szívesebben olvasnék kalandokat, de az nem jellemző erre a részre sem.

Jó, pontosítok. Az elején harcok vannak, jobban pörögnek az események. Le is kötött, de elég hamar visszaváltott a megszokott tempóba és eseményekbe. A történelem lassan változik, míg hőseink vetnek, vadásznak és önvédelmet tanulnak.

Valahol érdekesek ezek a mindennapok is, és Gabaldon jó a hangulatteremtésben is. De könyörgöm, ez már az ötödik kötet, és még mindig ugyanolyan lassan haladnak az események! Arról nem is beszélve, milyen hosszú egy-egy rész.

Fel tudom fogni stíluselemként, tény. Gabaldon minden részletre odafigyel, alaposan bemutat helyszíneket, embereket, élethelyzeteket és döntéseket. Aki bele tud merülni, széles panorámát kap. Sajnos, én nem ilyen olvasó vagyok.

Arról nem is beszélve, hogy már az agyamra megy az is, hogy ugyanazt a konfliktust ragozza a sok századik oldalon is. Vagyis, a kisfiú apja vajon Roger? Mintha szadista mód élvezné az írónő, hogy megírja oldalak százait, de egyenes választ sosem ad.

Nekem sok az idilli szerelemből is. Jamie és Claire még mindig olyan émelyítően szerelmes, hogy az már szinte beteges. A fiatalokról szívesebben olvasnék többet, nem róluk. De attól tartok, ez ellen már nincs mit tenni. Ők maradnak Gabaldon első számú szereplői, ha nekem nem is hiteles, hogy 50 fölött is úgy pörögnek, mint huszonévesen, minden téren.

A tévésorozatnak esélytelen, hogy nekiállok. Elég átrágnom magam a könyveken is.

Gabaldon: A lángoló kereszt 2. – Mint történelmi romantikus: 70% a karakterek és a mindennapok életszerűek, hangulatosak.

Szubjektíven: 55% a karakterek sorsa érdekel, de szeretném, ha eseménydúsabb lenne!