Jótét lelkes, csapásokat túlélős, emberbarát.

Cassandra amerikai fényképész, aki pár éve Párizsban kezdett új életet. Imádja a munkáját, és mai napig szoros kapcsolatban van egykori barátjával, Paullal, aki divatházat vezet. A kapcsolata már kicsit zavarosabb Roberttel, Paul fivérével, aki jó barátja volt, míg egy elcsattanó csók fel nem kavarta a dolgokat. Amikor a nő lakóépületében tűz üt ki, Cassandra akkor is mások megsegítésén ténykedik. Neki is mindene odaveszett, de a szomszéd megárvuló kamasz gyerekeit segíti, akik Robertnél lelnek menedéket. Még az idős asszonyt is befogadja, akire a sajtó rászállt. Madame Landeville még felmehetett volna az emeletre, életeket menteni, ő viszont meg sem próbálta, elmenekült a kutyájával. Sokan meglincselnék ezért. Eleinte Cassandra sem igazodik ki a mogorva, emberkerülő asszonyon, de aztán megkedveli a kutyáját és idővel az idős hölgyet is.

Tudom, nem kellene, de mindig fontosnak tartottam a címeket. A regényeknek, de a filmeknek is az első frontja, amivel találkozunk. Reklámeszköz, felkelti a figyelmet. Vannak jobbak, rosszabbak. Ez a regény elég beszédes címet kapott – bőven adott előfeltevést, miről fog szólni a kötet.

Így én eléggé csalódásnak is éltem meg, hogy nem a nőről szól, aki jobban szerette a kutyáját, mint az embereket. Madame Landeville ilyen, de az idős hölgy az egyik legkevesebbet használt mellékszereplő. Sokáig fel sem bukkan, és a végéig, amíg Cassandra a naplóit meg nem kapja, alig tudunk meg róla valamit. A címmel ellentétben egy olyan nő a főszereplő, aki annyira jó, ami már mesébe illik. Aki mindig másoknak segít, hogy az már úgy tűnik, mintha mindenki kihasználná, ő meg még örülne is ennek.

Azért ennyire nem rossz a helyzet, de az ilyen történetekben én mindig inkább baleknak érzem a főszereplőt. Most is így éreztem. Az egészen beteges, ahogy Cassandra mindig másokért aggódik és igyekszik segíteni nekik. Számára vadidegeneknek is. Most azt kellene írnom, hogy ez a példa. Hogy szebb lenne a világ, ha mindenki ilyen lenne. De annyira nem valós értékek ezek a korunkban…

Ehhez hozzájön, hogy Cassandra abban sem tűnik igazinak, hogy nincs gyengesége. Ő egy minden tekintetben jó ember. Szerelmi téren szerencsétlenebb egy cseppet, de természetesen egy ilyen regényben ez a szál is megnyugtatóan kell, hogy záródjon. Azt tudom a karakterében egyetlen gyengeségnek felírni, hogy túlzottan emberbarát.

A nő mesebeli énjét hivatott ellenpontozni a történet visszatérő elemeként jelen levő tragédiasor. A tűz, a halálos rákos megbetegedés, az erőszakos sajtó… mintha ezzel is csak azt akarná kiemelni a szerző, hogy jó emberként ezeket is könnyebb leküzdeni, ha győzni nem is lehet minden esetben. A tragédiák fájnak, de túlélhetőek, az élet megy tovább. Ha erre nem leszünk képesek, akkor jön az a jövőkép, amit a madame testesít meg.

Lélektani oldalról van megfogva a cselekmény. Nem történik sok minden, de annyira belülről él meg mindent Cassandra, hogy azzal megtelnek a fejezeteket.

Olvasni sem nehéz. Nem szépirodalom, de nem is fércmű.

Egyszer el lehetett olvasni, de igazán megérinteni nem tudott.

Czirják: A nő, aki jobban szerette a kutyáját, mint az embereket - Mint női: 60% érzelmes, pozitív tartalommal, szimpatikus emberekkel, némi drámával.

Szubjektíven: 50% el lehetett olvasni, de ennyi. Sok elemében tipikus női regény.