Félreértéseket tisztázó, párkapcsolattal próbálkozós, viszonyos.

A műsor ugyan véget ért, de Ariel nem akarja elengedni az életéből Borát. Hiába tudja, hogy a teniszező karrierjére kellene összpontosítania, a lány mellett végre boldog. Bora más, mint a pénzére hajtó cicababák és az ágyban is nagy az összhang közöttük. Így nem is kis pofonként éri, amikor a lány helyett csak egysoros búcsúüzenetet talál a lakásban. Rohan utána, és szembesülnie kell azzal, hogy ha maga mellett akarja tartani őt, jobban be kell engednie az életébe. Mesélnie kell a családjáról, a testvéréről. Kell neki annyira a lány, hogy megtegye. Közben kirobban köröttük egy bulvár botrány: az elvileg kikapcsolt kamera gyakorlatban mégis ment, így lett egy szexvideójuk. Bora családja sem könnyíti meg az életüket: legyen szó a nagyanyák csörtéjéről vagy a matekzseni báty szerencsejáték szisztémáiról.

Gyötrődtem azon, el akarom-e olvasni egyáltalán ezt a regényt. Akinek az erotikus-romantikus zsáner bejön, remekül el lesz vele, én nem igazán tartozom ebbe a kategóriába. Viszont, van egy olyan heppem, hogy nehezen hagyok félbe sorozatokat. Képes vagyok végigszenvedni valamit csak azért, mert egyszer régen elkezdtem. Még akkor is, ha utálom az egészet. A Szélhámos első részét olvastam, most ne tudjam meg, mi lesz a vége?

A fülszöveg egy kis krimit is beígért, hiszen valaki Bora nyomában jár. Arra hamar rájöttem, hogy ez annyira gyenge vonal benne, hogy észre se venném, ha nem lenne. Kb. olyan szinten van, mint amikor a szürke50 harmadik részében Ana kapott egy zaklatót. Abszolút nem ez a lényeg, csak benne van, hogy 1-2 fejezetre legyen cselekményszál is.

Az egész köteten éreztem az erőlködést, hogy ne csak egy erotikus, tartalmatlan nyálregény legyen. Ezért a minimális krimi szál, ezért van erőltetve Bora infantilis családja is. Ott nagyon érzem, hogy komédia akar lenni, ahol a lökött családtagokon nevetni kellene. Hogy Bora apja vezető genetikus, de a család annyira szégyelli, amivel foglalkozik, hogy a saját lánya inkább bűvésznek hazudta. Nyomorult még egy trükköt is tanult, hogy hitelesebb legyen a mese. Nem viccesnek éreztem ezt, hanem idegesített.

Ez valahogy igaz az egész kötetre. Az agyamra ment a cselekmény is, meg a szereplők is. Akármennyire is ragozgatjuk, ez végső soron egy erotikus regény, amiben Bora és Ariel legjobban az ágyban, vagy a konyhapulton érti meg egymást egy szál semmiben. Azért nem olyan anatómiai részletességű a szex, hogy belepiruljak, de van benne bőven ilyen jelenet. Nem volt hihető számomra, hogy a kapcsolatuk igazán több lenne ennél. Ariel esetében még csak értem, miért tartja maga mellett Borát. Csinos, és nem egy aranyásó. Tud vele beszélgetni is. Ha azonban Borát nézem, ő mit tud felmutatni, miért van Ariel mellett? Jól néz ki, vonzódik hozzá, szexuálisan összepasszolnak. Erről az oldalról nagyon nem látom, hogy a vágy mögött van érzelem is. De az ilyen regényekkel ez rendszeresen problémám: annyira összemossák a vágyat és a szeretetet, hogy egyként kezelik őket. Pedig nem az.

De vissza a szereplőkhöz! Bora a hősnő, én meg rühelltem a csajt. Ő van beállítva a nagy feminista hősnőnek, aki az álompasit is képes faképnél hagyni, közben meg rengeteget nyavalyog. Azzal lehet tökéletesen az idegeimre menni, neki össze is jött.

Át kell nevelnem magam, ne akarjak mindent befejezni. Mert ezekkel csak szenvedek.

Scott: Szélhámos játszma – Mint erotikus: 50% a szenvedély benne van végig, de a cselekmény szimpla és nem vicces.

Szubjektíven: 10% nem szeretem a hősnőt, a hőst se nagyon és a történet is idegesít.