Az igazi zsenik nem az egójuknak élnek, hanem a céljaiknak. És ha azt a háttérből is el lehet érni, hát nem tolják magukat a reflektorfénybe. (Réti: Európa halála)

Tudjátok, falvak, városok, amiken át kell mennünk, emberek sokasága. Szerintetek mit fognak szólni, ha meglátják, hogy egy kicseszett óriáspókkal mászkálunk? Nem igazán tehetjük meg, hogy mondjuk pórázt teszünk rá, és megpróbáljuk elhitetni a népekkel, hogy egy eddig felfedezetlen kutyafajta! (Tchaikovsky: Pókfény)

– Ő mutatta meg nekem a Pókiszonyt még kiskoromban, és én még most is irtózom a pókoktól.
– Az egy filmklasszikus – mondta Faisal.
– Ja, csak egy életen át retteg utána az ember.
– Egy újabb érv amellett, hogy egy klasszikus remekműről van szó. (Smith: Moses, a megállíthatatlan)

Február, hétfő, eső: nyerő kombó egy szar naphoz. (Grimaldi: Merci, nagyik!)

A múlt elől nem lehet elmenekülni. Mindenhová velünk jön. Csak úgy küzdhetjük le a múlt szellemeit, ha szembenézünk velük. (York: Hannah és a felföldi)

Ha az öregség kellemes volna, senki nem akarná, hogy véget érjen. Azért ilyen kegyetlenül nehéz, mert így kevésbé teszi vonzóvá a létezést. A vénséget azért találták ki, hogy le tudjunk mondani az életről. (Grimaldi: Merci, nagyik!)

Az egyén lehet értelmes, a tömeg azonban mindig ostoba. (Réti: Európa halála)

Van tartásom, még ha néha meg is ingok, még ha olykor meg is remeg a lábam. Van mire büszkének lennem. Van múltam, amit nem akarok megtagadni, hanem elfogadom olyannak, amilyen volt, mert abból lettem az, aki vagyok! És van mit továbbadnom. (Bauer: Kétszáz éves szerelem)

Ha volt valami, amit megtanultunk azokból a filmekből, amelyeken felnőttünk, az mindenképpen, hogy az élethez is kell kísérőzene, és főleg akkor, amikor a szar már a ventilátor felé kapaszkodik. (Smith: Moses, a megállíthatatlan)

A süteményeknek saját nyelvük van. A citromhéj azt mondja: „Ez a kapcsolat savanyú a számomra.” A narancs ugyanez, csak reményteli. A csokis sütemény azt mondja, minden rendben van a világgal, minden jól van és kiegyensúlyozott, a négy elem harmóniában áll egymással. A vanília azt mondja: óvatosan, unalom. A levendula a reménykedés vagy a sajnálkozás. Néha mind a kettő. A cukrozott rózsaszirmok: „szerintem te megcsalsz”, de a rózsaszín cukorbevonat azt mondja: „Kössünk most szerződést.” A kék gyümölcsök a szomorú napokra valók, amikor az ember igazán érzi a feje fölött a vákuumot, és barátokra, vagy egyszerűen csak egy baráti testre van szüksége. A piros és rózsaszín gyümölcsök a szexet jelentik. Ezt mindenki tudja. A tejszínt soha nem lehet magában enni. Ez a szabály. A fahéj a várakozás, a gyömbér az emlékezés, a szegfűszeg a sebzettség: a tényleges és a szívbeli is. A rozmaring sajnálkozás, a bazsalikom arról szól, hogy igazad van. „Látod, megmondtam” – ez a bazsalikom. A menta az irtózás. A menta süteménynek rossz. A kávé a legnehezebb, és azt mondja: „Még a Földet is megmozgatnám az égen, hogy boldoggá tegyelek. (McDonald: Ordashold)

Minden éjszaka után eljön a hajnal. Akkor újra szükség lesz a szépségre. (P. Horváth: Öt torony)

– Te hol dolgoztál eddig?
– Egy plasztikai sebészeti klinikán Párizsban.
– Ú, az csúcsszuper! Téged grátisz operáltak?
– Kizárólag akkor, amikor nemet változtattam.
Egy pillanatra megkövül, és láthatóan erőlködik, hogy ne fagyjon le a mosoly az arcáról.
– Á, tényleg?
Na jó, ezt komolyan bevette? (Grimaldi: Merci, nagyik!)

Ha a hülyék meddők lennének, száz év alatt kihalna az emberiség. (Réti: Európa halála)

Van egy nagy puskád de azt már elfelejtetted, hogy csak akkor lehetsz biztonságban egy nagy puskától, ha odateszel valamit magad és a puska közé. (McDonald: Ordashold)