Minden napra egy könyv

Schott: Egy kisállatrendelő hétköznapjai

2020. március 16. - BBerni86

Visszaemlékezős, állatos, tippekkel teli.

Dr. Schott még az egyetem előtt töprengett, milyen szakra kellene mennie. Az állatokat mindig is szerette, és bár soha nem tarthatott annyi és olyan kisállatot, mint szerette volna, a felvételin az 3_16egy_kisallatrendelo_hetkoznapjai.jpgállatorvosi kar mellett döntött. Ebben is helyezkedett el, és egészen addig vitte, hogy egy állatrendelő tulajdonosai közt van és orvosként is helytáll a rendelőben. A pályán eltöltött 25 év alatt találkozott rengeteg kis kedvenccel: kutyákkal, macskákkal, madarakkal, még halakkal és egzotikus állatokkal is. Volt eb, melyet többször kellett műtenie, mert a kutya kedvenc csemegéje a kő volt. Felvilágosítani gazdikat, akik nem értették, hogyan lehet vemhes a macskájuk, ha az egyedüli kandúr, mellyel kapcsolatba került, a saját bátyja. De azt is elmondja, miért kerülnek annyiba az állatorvosi szolgáltatások, amennyibe és miért van rájuk szükség. Mi az oka az e pályán levők magas öngyilkossági arányának.

Mit vár az ember, ha egy állatorvos memoárjába kezd bele? Sok-sok történetet állatokról. Attól függően, hol praktizál a doki, lehetnek változatosak a fajok. Egy kertvárosi állatorvos elsősorban kutyákkal, macskákkal és madarakkal találkozik, de egy vidéki repertoárjában bent lehetnek tehenek, lovak, bárányok, sokkal szélesebb paletta.

Ez a doki városi doktor, így az ő történeteiben főleg a klasszikus, négylábú kedvencek kapnak helyet. Ez az a része a kötetnek, amit szerettem. A sok év alatt sok különc állattal és emberrel ismerkedett meg, és egy-egy történetet el is mesél róluk dr. Schott. A hétköznapi kajlaságtól kezdve komolyabb problémákig tárgyal eseteket. Az különösen izgalmas, amikor az állat mellett a gazdinak is segítséget kell nyújtani – hiszen az állat nem tud beszélni, a gazdi annál többet. Állati vizsgálat és pszichológiai ülés, egyben.

Ám sajnos ez a kisebb része a kötetnek. Dr. Schott nem csak az emlékezetes eseteiről mesél itt. Ad tippeket a gazdiknak, de olyan ügyekben, amelyek már inkább reklámnak, mentegetőzésnek tűnnek. Fontosnak tartja kiemelni, mennyire fontos, hogy az ember rendszeresen elvigye a kedvencét orvoshoz, ha drága is egy-egy időpont. Ami új volt innen nekem, hogy az állatok nem szeretik kimutatni, ha valami bajuk van. Rejtegetik és sokkal jobb színészek, mint egy beteg ember. Ha a doki ismeri az állatot, akkor nagyobb esélye észreveszi, amikor tényleg baja van. Plusz, egy kis szociális tőke is: ha ismeri az állatot, rendszeresen látja, nagyobb eséllyel jár utána a dolgainak, mint az egyszer látott állat panaszainak. Majd hosszan olvashatunk arról is, miért kerülnek ennyibe a vizsgálatok. Elmondani nem tudom, mennyire nem tudott érdekelni a rezsin és az asszisztens bérén való elmélkedés.

A kötet felépítésének, a témáinak nagyja nem is regényes, sokkal inkább olyan, mint egy esszégyűjtemény állatorvosi témában. Sok benne a financiális kérdés, magyarázat arra, miért olyan az állatok ellátása, amilyen. Az állatorvosoké nem egy rossz szakma, Schott is szereti, mégis egészen sötét képet fest. Még külön fejezet is szól arról, hogy magasabb az állatorvosok körében az öngyilkosok aránya, mint az átlag népességben. Úgy éreztem, mintha sajnáltatni akarná a szakma képviselőit. Ezzel meg nagyon nem tudok együtt érezni. Millió meg egy munkát el tudok képzelni, ami nyomasztóbb, mint az övék.

Nem szerettem a szerző stílusát sem. Ha nem is tudományos a szöveg, de meglepően száraz és tényszerű. Mintha nem akarná, hogy beleéljük magunkat vagy együttérezzünk. Mintha nem is szórakoztatni akarna, hanem tájékoztatni. De ilyen címmel én nem azt akartam megismerni, milyen kihívások vannak az állatorvosi pályán és milyen rossz tud lenni nekik.

Bánni azért nem bánom, hogy olvastam. Volt benne érdekes rész is, és az állatos anekdoták akkor is tetszettek, ha kisebbségben vannak a kötetben.

 

Schott: Egy kisállatrendelő hétköznapjai - Mint memoár: 40% egy része aranyos, van mondanivalója a szerzőnek. De száraz is.

Szubjektíven: 45% az állatos anekdotákat szerettem, a szakma kínját-baját nem éppen.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1015524314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.