Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

5 regény, amit el kell olvasnod

Rák

2020. szeptember 15. - BBerni86

r5_2.png5: Leiner: IOV 1-3 – kicsit közvetve, mert nem magáról a rákról szól. Inkább arról, hogyan kell túlélni, ha már elment, akit szerettél és aki hiába küzdött a kór ellen. Villanásnyi képek, visszaemlékezések akadnak, de most nem ezért emeltem ki ide. Komolyan, talán ifjúsági regényhez képest mélyen is benne vannak a gyász folyamatai és fájdalma.r4_60.jpg

4: Higginbotham: Éjfél Csernobilban – a csernobili események krónikája, aminek részét képezi a sok betegség is, ami a katasztrófa után történt. Köztük a rák is. Erősen agyaltam, hogy a Csernobili imát teszem ide, amiben szintén fontos ilyen részek vannak, de magyarul ez jelent meg utóbb. Ismeretterjesztő jelleg, széles képet ad az r3_74.jpgeseményekről.

3: Percin: A Remény kalózai – Tania átlagos kamasz volt, akinek sokáig az volt a legnagyobb gondja, hogy az apja elhagyta a családját, és ketten maradtak az anyjával. Ám amikor kiderül, hogy az anyjának mellrákja van, és nagy küzdelem áll előtte az életért, a lánynak támasznak kell mellette lennie és felnőnie kettejükért.r2_76.jpg

2: Arikawa: Az utazó macska krónikája – Szatoru haldoklik, a rák hamarosan végez vele. Előtte azonban van még egy feladata. Biztosítani akarja, hogy szeretett macskájának, Nanának jó helye legyen az ő halála után r1_77.jpgis. Sorra látogatja az életében fontos embereket, és miközben elköszön az élettől, otthont keres a cicának, aki végig mellette van az úton.

1: Green: Csillagainkban a hiba – Hazel rákos, és haldoklik. Egy kísérleti gyógyszert váratlanul leállította a további romlást, de ki tudja meddig. Egy rákbeteg fiataloknak fenntartott csoportban ismerkedik meg az életvidám Gusszal, aki a csontrák ellen a lábát vesztette el. Összebarátkoznak és szerelembe esnek, Amszterdamba is eljutnak Hazel kedvenc könyvének szerzőjét kutatva, amikor a rák megint lecsap. Jó a történet is. Híres a belőle készült film. De főleg azért tettem az első helyre, mert ez indította be a halálos betegségekkel foglalkozó ifjúsági irodalmat. Ez volt az első nagysikerű fecske.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5816202374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása