Összeesküvést leleplező, kalandos, jövőre utaló.

Az orvostudomány a robotikának köszönhetően soha nem látott ütemben fejlődik. Ahogy valaki eléri a felnőtt kort, dönthet úgy, hogy nanobotokat juttatnak a testébe, melyek több javítást is képesek elvégezni, és naprakész információkat, tippeket adnak az egészségről. A határ az agy: ott még nem tart a tudomány, hogy a viselkedést is módosítsák. Legalábbis a többség ebben a hitben él. Egy csoport egykori hacker, Daniel Yu vezetésével feltörte a rendszert, és már azt csinálnak, amit csak akarnak. Aki az útjukba áll, halálos parancs érkezik ellen és a saját szervezete végez vele. A milliárdos emberbarát Vellar is ilyen fél volt – ám a férfi még életében el tudott indítani egy tervet, mellyel az emberiség szabadsága garantálható. A fia, hackerek, tudósok és katonák fognak össze, hogy egyetlen akcióval megszüntessék a fenyegetését és biztonságot hozzanak.

A sci-fi regényekben vannak visszatérő víziók, amilyennek a jövőt képzeljük, amilyen eszközök felfedezését várjuk. Egyrészt, ott van az emberi test minél inkább gépekkel való feljavítása, idővel a tudat lementése nem biológiai testbe. Ehhez hozzá tudom kapcsolni az egyre valóságosabb virtuális valóságokat, amelyek szinte a Mátrix szintjén kínálnak egy másik életet. Ha már Mátrix: a robotok olyan fejlődése, hogy más lesz az uralkodó faj a földön. Az MI, a terminátorok kora.

Caine kötete az orvosi fejlődés felől közelít ahhoz, hogy a szabad akaratot miképpen lehet megdönteni és egy világszintű diktatúrát létrehozni. A testbe juttatott gépek, a különféle szabályozók nem is légből kapott ötlet. Még talán itt nem tartunk, de hány embernek van szívritmus szabályozó, inzulin pumpája? Egyre többeknek, és egyre újabb technikák jelennek meg. Vagyis, az alapok már a mában adottak, csak a szerző eljátszik a tovább gondolatával.

A legnagyobb bajom az volt, hogy nekem ez tökéletesen rárímelt arra, amit Koontz a Jane Hawk sorozatban már sok kötet óta ír. Az öngyilkosságba hajszolt emberek, az agyhalott rabszolgákká tett szerencsétlenek – rendkívüli módon nagy a hasonlóság. Nem is tudtam kiverni a fejemből, hogy mindig Jane jusson eszembe erről a könyvről is. Csak itt van egy ütőképes csapat, Koontz összeesküvőit nem lehetett ilyen könnyen elkapni. Koontz a szórakoztatóbb, ami nem jó hír ennek a regénynek. Mert minden összehasonlítással nálam ez vesztett, sajnos. Pedig drukkoltam.

A cselekmény sok szálon indul el. Minden fontos szereplőt megismerünk a maga környezetében, ahonnan belekeveredik ebbe az ügybe, és ahogyan részt tud venni a megoldásban. Nagyon széles a táv, nem egyszerű átlátni, és igen lassít is, ahogy párhuzamosan ismerteti a szálakat a szerző. Onnantól válik dinamikussá és sokkal jobb akciókkal szolgál, amikor már összeismerkedtek a szereplők, és betöltik a szerepüket a nagyobb tervben.

A cselekmény a legfontosabb összetevő, a világépítés csak annyira jelenik meg mellette, hogy értsük, milyen környezetben játszódik a regény. A szereplők is tárgyilagosabbak, kevésbé emberiek érzésekben, a tetteik jellemzik őket. Azért az nekem fura, amikor halnak, szerelembe esnek és mindez egy-egy mondattal, szinte robot üzemmódban van közölve.

A karakterek mindössze attól lesznek jók vagy rosszak, hogy melyik oldalon állnak a nanorobot kérdésben. Nem a jellemfejlődés a regény legjellemzőbb sajátossága.

Egyszer szórakoztató volt, korrekt, csak éppen ebben a témában Jane Hawk jobban bejön.

Caine: Fraktál - Mint sci-fi: 65% korrekten hozza a zsáner elemeit. A szálak összeérésével a cselekmény is ok.

Szubjektíven: 60% nagyon hasonlót, csak szórakoztatóbban olvastam, folyton összevetettem.