Fülszöveg: 

Két ​kiváló női gladiátor harcol a szabadságáért egy velejéig romlott magánbörtön-rendszerben, amely nem is olyan távoli a mai Amerikától. Loretta Thurwar és Hamara „Hurrikán Staxxx” a Chain-Gang All-Stars sztárjai.

A gladiátorokként tartott foglyok itt a végső díjért versengenek: a szabadságukért. A rabokat halálig tartó mérkőzésekre kényszerítik a zsúfolásig megtelt arénákban, miközben a kapuk előtt tüntetők tiltakoznak az embertelen bánásmód miatt.

Thurwar és Staxxx, csapattársak és szerelmesek, a rajongók kedvencei. És ha minden jól megy, Thurwar néhány meccsen belül szabad lesz. De a Büntetés-Végrehajtási Szórakoztató iroda, azaz a CAPE vállalat tulajdonosai a legaljasabb lépésektől sem riadnak vissza, hogy megnehezítsék Thurwar szabadulását, ha ezzel csak még inkább fel tudják korbácsolni a nézők lelkesedését és előfizetési hajlandóságát a véres látványosságra.

Szerintem: 

Szeretem a játékokat – társasok, PC vagy telefonos, de a játékokról szóló regények is nagyon le tudnak kötni. Mondjuk, nem lennék résztvevő az Éhezők Viadalán, de a Ready Player One hajszájában akár igen. Így került képbe ez a kötet is.
Tulajdonképpen ez is egy játékkönyv. Jöhet a de is? Fog jönni.

Elég speciális és mégis ismerős a játszma.
Börtönben vagy, de

nem akarod leülni a büntetésed? Kérd át magad ezekre a börtönjátékokra. Ha nagyon leegyszerűsítem, akkor modern gladiátorjátszmák. Teljesen ugyanaz a dinamika. Vannak egymás elleni küzdelmek, sorsolások, nagyobb játékos események. Az elítéltek egy-egy csapatba tartoznak, ami nem jelenti azt, hogy barátok és segítik egymást, de vannak kezdetleges közösségeik. Ha 3 évet kibírtál, akkor megkapod a fakardot. Bocs, azt fizikailag nem – az itteni megfelelőjét, a büntetésed eltörlését és a szabadságod. Minden más esetben: megölnek. Még az is ismerős lehet, ahogy egy-egy harcos kiemelkedik, rajongói vannak és tulajdonképpen sztár, miközben rab marad.
Ha nem számítom a modern közvetítéseket, a bőr alá ültetett bilincset és hasonlókat – akkor üdv a modern Rómában és az újabb Colosseumban!

A regény egyik oldalról ezen véres összecsapások krónikája. A címben kiemelt csapat harcait követi nyomon. Bőven van erőszakos és véres jelenet, bár hozzáteszem, nekem nem sikerült átlépni az ingerküszöböm. A Battle Royale brutálisabb volt, itt sokan a gyorsaságra mennek. A főszereplő kettős Thurwar és Staxxx pl. kifejezetten a gyorsaságukról és az erős bekezdéseikről hírhedtek. Thurwar pl. egy harci kalapáccsal vág nagyon oda. Ahhoz képest, hogy az első harcára egy dugóhúzóval kellett bemennie…
Az akció tehát megvan, gyors és nem gyilokpornó, ha lenne arra is benne lehetőség.

Feszültséget, játékosságot ad neki a külső manipuláció. Mert ezek a játékok show a nézőknek. Vagyis, vannak szabályújítások és még a versenytársakkal is manipulásások. Az egyik legnagyobb éppen a zárásra érkezik – a fix pár, szerelmes pár Staxxx és Thurwar kell, hogy legyilkolja egymást. A kötet ábrázolja a rajongókat, kitér a dinamikára, mi és miért működteti ezt az egészet.
Nem csúszik át teljesen társadalomkritikába, de már itt van az első DE. Több, mint sima gladiátorharcok közvetítése. Megvan a business oldal, ahogy minden futtatott és megrendezett; butítva mindezzel a néptömeg. Kis számban tiltakozók is előfordulnak, de ott nagyon életidegen elméletek merülnek fel: pl. a bűnözők joga a szabad élethez. Vagyis, még csak be se legyenek zárva. Ok, egy fehér galléros adócsaló mellett mernék lakni. De megnézném, ki költözne be mondjuk egy pedofil vagy egy gyilkos mellé, az igazán sötét figurákról nem is beszélve.
Természetesen kitér a rasszokra is. Sokkal több fekete van börtönben a fehéreknél, így is főleg a feketék szerepelnek és ölik egymást. Hála égnek nem ennek mögöttes tartalmát boncolja, de beidézi ezt a témakört, ami sokfelé előfordul különben.

A második DE a harcosok miatt jön. Csak pár ember, de bonyolult dinamika köti össze őket. Egyszerre bajtársak és vetélytársak. Thurwar egyfajta családot igyekszik belőlük kovácsolni, segíti az újakat. Vannak szerelmek, vágyak, erőszak és érdekek összetett rendszere. A főszereplők csapatában egy belsős gyilkosság is történt, így eleve pengeélen táncolnak. Leginkább Thurwar és Staxxx szerelmi kapcsolata a kiemelt, de nem kizárólagos. Érzem benne a törekvést, hogy emberivé tegye őket.

És itt a kígyó visszaharap a farkába. Ők nem véletlenül vannak itt. Gyilkosok, messze nem fehérgalléros bűnök miatt kerültek börtönbe. Az más kérdés, ki mennyire jogosan. Sokan közülük még ezt a játékot is megszerették, és nem jelent már nekik semmit az ölés vagy meghalás.
Akkor kinek is kellene drukkolni? Nem tudnék senkit kiemelni és azt mondani, hogy jó ember. Jobbak esetleg akadnak, de nem akarok szimpatizálni sem velük.

Az különben ügyes benne, ahogy a filozofikusabb és akció részek váltják egymást. Így a történetben vagyunk tartva, és erről-arról még gondolkozhatunk is egy-egy mészárlás előtt. Nagyon igyekszik túlnőni egy harci játkos vérengzésen és az emberi természetről, gyilkolásról és kapzsiságról, manipulálásról adni nagyobb képet.

A nevek különben gyilkosak. Ez megint olyan történet, amiben ránézésre tudom, ki kicsoda, de ha meg kellene mondanom többek nevét puska nélkül, nem menne. Szerencsére azt a nyelvezetet, amit az Amerikai irodalomban is pellengérre állítottak, nem erőlteti, de mégiscsak beemel az alsóbb fekete kultúrából is. A nevek tipikusan ilyenek. Meg is van annak a kettőssége, ahogy pl. Thurwar és a Staxxx gyilkos istennők, meg is kapják ezt a jelzőt, közben meg 'bunkó feketék' is. Ez megint a társadalmi előítéleteknek menne neki, szerencsére annyira nem eltúlozva.

Hát, senki hitét nem adja vissza az emberiségben. Azt mindenképpen értékeltem benne, hogy megvan benne a gyilok játszmák hangulata és feszeget más, komolyabb dolgokat is. Valamennyire nyomaszt. A vége, meg mi is? Háromszor elolvastam, de most sem esküdnék meg rá, hogy tudom, ki és milyen állapotban maradt talpon és hogyan tovább.

Idézet: 

A horror, amit létrehoztál, mindörökké a tiéd.