Fülszöveg: 

Négyszázadik ​kötetéhez érkezett a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozata, ezért itt az idő egy újabb ünnepi antológiára. Válogatásunk ezúttal a hazai fantasztikus irodalom sokszínűségét mutatja be huszonkét kortárs szerző ugyanannyi írásán keresztül. Science fiction, fantasy és weird – ahogy magazinunk címlapján is minden hónapban ott áll, ide is ezeket a szavakat tehetjük ki témamegjelölésként. A legnagyobb hangsúllyal, mint mindig, az SF-en.
Űrhajók, robotok és dimenziókapuk csillognak a novellák felszínén, a mélyebb rétegekben pedig a mesterséges intelligencia, a kolonizáció, az éghajlatváltozás és a genetika a valóságban is mind többeket foglalkoztató, releváns problémái. Vajon megéri-e az emberiség a rá váró, ragyogó jövőt, vagy fejlődése disztópiába, apokalipszisbe fullad? Megannyi kérdés, melyekre nem a mi dolgunk válaszokat adni, egy ilyen antológia feladata az értékes gondolatok felvetése, és a buzdítás a válaszok keresésére.

Szerintem: 

Galaktika. Magyar fantasztikus magazin volt és tudtommal még mindig létezik is. Nagyon nem tudok róla mesélni, kb. annyi emlékem van róla, hogy

gyerekként egyszer belenéztem az újságárusként és az ufók nem érdekeltek, nem is került többet a kezembe.

Most viszont jubileumok volt és egy novellás kötettel jelentkeztek. Publikáló szerzőik gyűjteménye és egyben vallomáskötete. Én sem vagyok már gyerek, felfedeztem magamnak a sci-fit menet közben és az antológiákat meg szeretem. Így a Galaktika és az én történetem kapott egy újabb fejezetet ennek az elolvasásával.

Az első, hogy szerettem a felépítését. Minden szerző két dolgot publikált: az első az, amit vallomásnak neveztem. Írhattak kb. egy oldal terjedelemben arról, mit jelent nekik a Galaktika. Az első találkozásuk a magazinnal vagy valami egyéb és személyes. A legtöbben az első találkozásuk témájánál maradtak, de többen igyekeztek formában vagy humorral eltérni és abban is több mindent megmutatni magukból, nem csak egy emléket feleleveníteni. Én már csak azért is érdekesnek találtam, mert nekem nem volt meg a Galaktika élményem, így kicsit jobban képbe kerültem, ez milyen magazin és mit jelentett a magyar fantasztikum alkotóinak és olvasóinak.

Majd jöttek a novellák és a kötet igazi tartalma velük. Kifejezetten sci-fi gyűjteménye, de ezen felül szabad volt a pálya. Mindenki arról írhatott, amiről csak szeretett volna. Így az másképp érdekes, milyen történeteket választottak.
Volt pár elem, ami visszatért, többen is ezt érezték annyira komolynak, hogy írjanak róla. A COVID és a klímakatasztrófa. Az utóbbira érzékeny is vagyok, és a kedvenc történetem is ilyen a kötetből. Addig kellene valamit csinálni, amíg még lehet. Ecsédi Orsolyánál még drasztikusabb megoldást is el tudnék képzelni, de ez is tetszett.

Elkalandoztam. Témák és alzsánerek. Rendkívül színes a paletta. Nem is igen jut eszembe olyasmi sci-fi alap, ami ebbe ne lenne. Van űrkaland, virtuális valóság, MI, cli-fi, időutazás, multiverzum, klónozás, fantasy felé hajlás, meg ami éppen eszembe se jut.
Ok, egy típus talán eszembe jutott, ami nem volt, de néha lett volna rá ingerem. Valami Terminátor típusú mészárlás, amikor az MI nekimegy az embernek. Igaz, a novellák egy részében nem is kell a Skynet, el tudja az emberiség intézni remekül önmagát…

Minden novellát nincs se erőm, se kedvem végigelemezni, de talán a kedvenceket kiemelem.
A leginkább a Méhlegelőt szerettem, mert abban vegytisztán benne van az üzenet, amit magaménak érzek, mélyen egyet is értek vele. Ami baj van a Föld felszínén, annak bizony az ember oka. Ha azt akarjuk, hogy élhető maradjon a bolygó, vissza kell venni. És amilyen az emberi természet, annak egy módja lehet: a kényszer (- vagy írjak erőszakot?)
A történet különben egy tudós munkálkodásáról szól, aki mesterséges legelők kiépítésével a méheket igyekszik megmenteni, melyek nélkül beporzás, nincs természet, nincs semmi. Az új okos-legelő a méhek kommunikációját segít javítani. Az egyik felügyelő érzi, hogy valami nem stimmel a projekt körül, de nem bír rájönni mi. Lesz gyilkosság, lesz nyomozás és egy remek csattanó a végére. Hajrá méhek!

Lois és Clark és a sors történetén nem tudtam eldönteni, hogy nevessek vagy sírjak. Adott egy milliomos Clark Kent, meg egy könnyűvérű Lois Lane, akik egymásba botlanak és már a nevük miatt is párrá válnak. Csak éppen Lois hajlamos balesetben elhunyni, Clark meg milliókért időutaztat és menti meg az életét újra és újra, nem is sejtve, hogy fehérmájú kedvese nem éppen olyan hőfokon ég érte, mint fordítva. Van egy olyan fekete humor benne, amit díjaztam és szerettem. Ugyanakkor Lois alakja mélyen irritált és bizony tudtam drukkerkedni, hogy valami visszafordíthatatlan és szörnyű történjen vele.

Tényleg Nobel-díjat akartok adni nekem? is a könnyedebb vonalon mozog és én sci-fi paródiaként olvastam. Van benne egy esküvőszerző sci-fi írónő, aki űrkalandra indul pár svéddel. Lesznek űrlények, természetfeletti képességek és kb. végig jó értelemben nevetséges az egész. Szórakoztató, könnyed és a férfi író ellenére meglepően szimpatikus és hihető az énelbeszélő Niki, vagyis a női főszereplő.

De jókat vigyorogtam A dragolán is, amelyben Ciceró macskába száműzött lelke és egy pesti varázsló másvilági és húsevő növénnyel védekezik a betörők ellen. Igaz, ez inkább fantasy vonal, de a fantasy közelebb is van hozzám, mint a sci-fi.

Lehet thriller alapokat is találni benne, rögtön a nyitány egy olyan sorozatgyilkos története, aki a Földre álcában érkezett űrlényeket aprítaná és egy szervezetben meglátja a lehetőséget egy magánhadseregre ellenük. Az csak növeli a tétet, hogy ahogy meg van írva, szinte összeesküvés-elméletnek is tűnik. Varga Csaba Béla tudott egy olyan hőst írni, aki inkább antihős. Nem egy jó ember, de ha valós a helyzet, akkor ő az a hős, akire szükség van.

Az változó, melyik történetet mennyire éreztem eredetinek. Szerettem az Eljövetelt is, amelyben egy tudós Jézus klónozásába fog, annak ellenére, hogy olvastam már egy egész olyan sorozatot is más szerzőtől, ami szintén ebből az alaphelyzetből indult ki.
De alapvetően nem volt jellemző, hogy olyasmiket vegyek észre, hogy valami nagyon emlékeztet valami más sci-fi bestsellerre.

Összességében jó novellákat olvastam, kicsit képbe kerültem a Galaktikával is, és megvolt a szórakozásom is, miközben megerősített abban az elképzelésemben, hogy a Föld legnagyobb baja a rajta élő emberekben rejlik.

Idézet: 

– Mi van az emberekkel?
– Szegények, dologtalanok, elkeseredettek. Mér nem azt kérdezi, mi van az országgal? A nagykutyák úgy lopnak, mint a szarka, azt csodálkoznak, hogy ez az aljanépség is ugyanezt teszi.

A fajok közötti háborúban minden megengedett? De akkor mi különböztet meg minket az ellenségtől?