Sorsot átíró, alternatív idősíkot létrehozó, misztikus.

Castle elbukott, és meghalt. Odin azonban áttépte a világok szövetét, hogy a Szellemlovast magával vihesse a Valhallába. A férfi azonban nem találja itt a helyét: abban a hitben volt ő a Megtorló, hogy egy napon neki is meg kell fizetni a tetteiért. Odin pedig választást ad neki: visszaadja neki az erejét, vele az őrületét, és megmondhatja, melyik idősíkba helyezze vissza. A Szellemlovasnak őrült ötlete támad: a Titánra akar menni, amikor Thanos nem volt több egy babánál. Odin így tesz. Ám ott Castle szembesül azzal, hogy ez a baba még ártatlan. Nem kellene azzá válnia, akinek ő ismeri. Magával viszi a gyereket, maga akarja felnevelni. A jövőből azonban zsoldosok és harcosok érkeznek, akik az életükre törnek. Az így létrejött idővonal szerintük sokkal rosszabb, mint a korábbi. Castle maga ered a jövő nyomába: mi történik akkor, ha Thanos a Bosszúálló, a Szellemlovas fogadott fiaként nő fel?

A Deadpool kötetekkel már sikerült megjárnom – egy ciklust teljesen visszafelé álltam neki elolvasni. A Thanos sorozattal viszont elölről haladtam, és mégis azt érzem, hogy sok mindenről lemaradtam. Hiába, ezek a képregények kapcsolatban állnak más történetekkel, utalgatnak is egymásra, így ha valami nálunk kimaradt, azzal nem tudunk mit kezdeni.

Itt pedig bőven akad ilyen elem. Emlegetve van egy viking istennő, akivel Thanosnak valami afférja volt, meg kapcsolódik a történethez egy esküvő is. De nem ez zavart a legjobban. A történet végén megjelenik egy számomra új karakter, aki az Eros névre hallgat. Az még csak hagyján, hogy volt egy ilyen nevű görög-római isten, de itt Eros Thanos öccse. Még mindig csak fogom a fejem: kicsoda? Miért is nem hallottam róla még semmit? Ok, az már egy új történet nyitánya, de akkor is irritál, hogy nekem mennyire új az a figura.

Ami viszont vitathatatlan, hogy egy érdekes ötletet visz végig a történet. Időutazás, és terminátor módszerrel Thanos megállítása, még gyerekként. Érdekes ötlet, mi lett volna, ha. Azt még viccesnek is találtam, milyen lett Thanos alternatív külleme. A világa már kevésbé vicces. Könyörtelen és vigasztalan, de a maga sötét módján logikus. Nem tudnám megmondani, melyik világ a rosszabb: ez vagy az eredeti, amit Szellemlovas megváltoztatna.

A cselekmény egyszerű, lineáris, nagy csavarok nélküli. Rövidnek is éreztem az utóbbi időszakban olvasott képregényekhez képest. Cserébe kellően akciódús és Cates jól adagolja a humort is. Frank Castle cinizmusa megmosolyogtatott, és jó egysorosokat kapott. A bébi Thanos meg már ekkor egy jelenség – jaj annak, aki felhúzza a babát!

Szerettem, ahogy a szereplők a megváltásukat keresik. Miközben Frank Castle már Kozmikus lény, még mindig a megbocsátás lehetőségét kutatja. Az annyira emberi és zsigeri, ahogy Thanos megmentése a saját gyötrelmének a megoldása lehetne. Ha őt meg tudja menteni, akkor a saját esete sem reménytelen, és még van esélye. Egyszerre tragikus, és annyira emberi – ezzel együtt tudtam érezni.

A képregényt szívesen lapozgattam. Szép a grafikája, egy-egy részlet különösen meg tudott fogni. A szemekben megcsillanó ártatlanság vagy éppen pokol.

Az viszont zavar, ahogy a végén visszaugrunk az előző Thanos kötethez, és mintha annak a végét nézném meg újra. Túl nagy az ugrás, fura ennek a történetnek a végén. Némely szereplő motivációja is szegényes: megölöm, csak mert. Kösz, ez aztán sokatmondó.

De a célját elérte a kötet: egy érdekes, szórakoztató történet lett, ami továbbviszi a cselekményt és előkészít egy új kalandot.

Cates: Kozmikus Szellemlovas – A bébi Thanosnak meg kell halnia - Mint képregény: 70% szép a grafikája, adagol humort és akciót is, egy ötletet végigvisz.

Szubjektíven: 50% nagyon rövid és bár a zárlat már más ciklusé, csak néztem, hogy mi van?