Fülszöveg: 

Jinwoo eddig sikeresen eltitkolta a világ elől rejtélyes és villámgyors fejlődését. Legújabb küldetése azonban komoly próbatétel elé állítja: a raidre ugyanis nem csupán a dupla dungeon incidens túlélői, az ő egykori bajtársai jönnek el, hanem egy elítéltekből toborzott vadászcsapat is, akiket a szövetség egy megfigyelője kísér, Jinwoonak pedig nem csak furfangosságára, de minden erejére is szüksége lesz, ha azt akarja, hogy barátai életben maradjanak.

Eközben egyre gyülekeznek azok, akiknek felkeltik a figyelmét „az emberiség leggyengébb vadászának” váratlan sikerei. Immár nem csak Korea egyik legnagyobb guildje, de egy rettegett S rangú vadász is szaglászik utána bosszúra szomjazva…

Szerintem: 

Három jelentős kalandot kapunk ebben a kötetben – és már meg is jegyzem, hogy ezek a

sztorik egymásra épülnek. Vagyis, a 3. Solo Leveling-kötet, amit úgy van értelme olvasni, ha valaki az első kettőt is ismeri.

De, akkor – amiről áradozni fogok, mert nálam még mindig tart a szerelem első látásra.
Még mindig nagyon tetszik az egésznek videójátékot idéző tematikája. Ahogy Jinwoo kapja a küldetéseket, fejlesztéseket, pénzt és eszközöket. Már teljesen otthonosan lehet mozogni olvasóként a paneleken, és nem nyom azzal a képregény, hogy folyamatosan az összegző táblát mutatja. A harcok is illenek a gamer tematikához és már megfigyelhető, hogy ezek között is súlyoznak. Nem véletlen, hogy Kang annyival több képet kapott, mint a Lovag a végén vagy a menet közbeni ellenfelek. (Ok, ebben az anime jobb, ha valaki azzal is képben van. A kasztváltó sokkal izgalmasabb volt animálva.)

Ha már fejlődés – az előző kötetben nem szerettem a sok képen történő visszaemlékezést. Ezt most sokkal jobban belőtték, és éppen csak annyi van, hogy emlékeztessen a korábbiakra és ennyi képkockát ne sajnáljak az ismétléstől.

Aztán, ami még mindig nagyon működik. Ahogy Jinwoo egyre inkább antihős lesz. Továbbra is tart az út – minél hatalmasabb és erősebb lesz, annál inkább elveszít valamit magából. Nincs túlragozva, de visszatérő téma és szépen ki is van dolgozva. Az egyik kedvenc idézetem erről ebben a részben meg is jelent – arról, hogy mi történik, ha túl sokáig bámulsz a sötétségbe. De különben is igyekszik egy ívet beletenni, ahogy Jinwoo belátja, miért kell olyasmiket is megtennie, amiket naiv ifjoncként egyenesen borzalmasnak tartott volna. Pl. az emberölés, ami ebben a részben is előkerül. Attól, hogy egy gyilkolást élvező orgyilkost intéz el, még az ölés az ölés.

Talán kisebb arányban, de még mindig van humora, amin jókat tudok mosolyogni. Az egyik kedvenc részem, amikor Sangmin döbbenten nézi meg, hogyan zajlik Jinwoo és Jinho raidje, majd saját kezű tapasztalatot is gyűjthet, Jinwoo mire képes. De az se volt rossz, amikor Jinho beállított az új, import páncéljában…

De, ha a kötet legerősebb részét keresem, az a Kang-párbaj. Abban megvan a feszültség, a harc, a filozófia emberi természetről és sötétségről, jó képességekkel és jól meg is lett rajzolva. Az a küzdelem ebben a formában is teljesen élvezhető, bár az anime-ban is abszolút jól működött.

Szépen alapozza a következő küzdelmeket, a végére megkapjuk a kasztválasztót is. Bőven van cselekmény, akció és az antihős-vonal is bejött. Nem is akarok, nem is fogok olyasmiket keresni, amibe beleköthetek. Lehetne, miben nem? De jelenleg élvezem, hogy mennyire jól szórakozom ezen a sorozaton.